A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott - Spabook
Culinary World Cup Miskolc próbafőzés Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott

by Polisor Bettina

A Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott a Bükk városában tartja felkészülésének egyik legfontosabb állomását a luxemburgi Culinary World Cup előtt. A Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én a Miskolcon tartja zártkörű próbafőzését, amely a novemberi luxemburgi RAK Culinary World Cup előtti felkészülés meghatározó állomása.

A RAK Culinary World Cup immáron közel öt évtizede a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetése, ahol több mint 55 ország és közel 800 versenyző vesz részt, jelentős nemzetközi szakmai és médiafigyelem mellett.

Nemzetközi mezőnyben bizonyíthat a magyar válogatott Luxemburgban

A magyar csapat a Séf asztala kategóriában kreatív degusztációs fogásokkal, valamint a Nemzetek konyhája versenyszámban háromfogásos menüvel áll a nemzetközi zsűri elé, amely amellett, hogy a kész ételeket pontozza, a teljes munkafolyamatot is figyelemmel kíséri. A látogatók szintén megkóstolhatják a nemzeti csapatok fogásait, ami rendkívüli szervezettséget és magas szintű szakmai felkészültséget követel a résztvevőktől.

„A főzési idő leteltével megnyílik a nemzetek konyhája, amikor a csapatoknak készen kell állnia arra, hogy a látogatók rendeléseit teljesítsék. A tálalási idő teljes hossza alatt a kész ételeket a zsűri tagjai és a látogatók is kóstolhatják – hogy melyik fogás ki előtt landol, ez előre nem tudható, ez adja a dolog érdekességét.”

mondta Hack Barnabás, Magyar Nemzeti Válogatott delegált zsűritagja

A magyar versenyzők szereplését egy, a teljes esemény alatt aktívan működő magyar stand kíséri, amely biztos pontként szolgál a magyar látogatók, a szakmai partnerek és a nemzetközi szervezetek képviselői számára.

A Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolában rendezett próbafőzés során a válogatott versenykörülmények között teszteli a teljes menüt, a munkafolyamatokat és a tálalást. A program zártkörű, szakmai eseményként zajlik, amelynek elsődleges célja a csapat felkészülésének finomhangolása a világkupát megelőző hetekben.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség az elmúlt években tudatos utánpótlás-nevelési programot épített fel

A mentorprogram célja a versenyeredmények elérése mellett, hogy olyan fiatal szakembereket támogasson, akik hosszú távon a magyar gasztronómia nemzetközi képviselőivé válhatnak. A programban a turizmus és vendéglátás területén tanuló fiatalok tapasztalt séfek mellett készülhetnek fel a nemzetközi versenyzésre. Az ennek eredményeként kialakult válogatott ma már Magyarországot képviseli a világ élvonalába tartozó szakácsversenyeken, miközben újabb generációk számára is utat nyit a nemzetközi szereplés felé.

A hónapok óta tartó felkészülés miskolci állomása szimbolikus jelentőségű

A város vendéglátása és gasztronómiája az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott, a Bükk közelsége, a helyi alapanyagok, a fejlődő éttermi kultúra és a magas színvonalú szakmai képzés pedig együttesen olyan környezetet teremt, amely méltó helyszíne egy világszínvonalú csapat felkészülésének. Miskolc gasztronómiai fejlődését jól jelzi, hogy a városban jelenleg két, a Michelin Guide által ajánlott étterem is működik, miközben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a helyi alapanyagokra, a bükki értékekre és a fenntartható gasztronómiai kezdeményezésekre épülő projektek. Ennek egyik nemzetközi szinten is kiemelkedő példája az Ehető Erdő – Erdei Gasztroexpressz projekt, amely a Green Destinations TOP 100 Story 2025 versenyén első helyezést ért el, és a világ legjobb fenntartható turisztikai kezdeményezése címet nyerte el. A kezdeményezés a Bükk természeti értékeire, a helyi alapanyagokra és a térség gasztronómiai hagyományaira építve mutatja meg, hogyan kapcsolható össze a fenntarthatóság, a turizmus és a magas színvonalú gasztronómia.

Miskolc büszke arra, hogy a világ élvonalába készülő magyar csapat felkészülésének egyik állomása lehet. A Bükk városa szurkol a válogatottnak, hogy a novemberi luxemburgi megmérettetésen a lehető legjobb eredménnyel képviselje Magyarországot.

Ismerd meg a Magyar Nemzeti Cukrász- és Szakácsválogatott csapatát

Péter Zsolt
Mindössze 17 éves, mégis már teljes állású szakácsként dolgozik a Stand Étteremben, és több éve tagja az MNGSZ mentorprogramjának. Gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy a magyar válogatott tagjaként képviselheti Magyarországot a Culinary World Cupon. Fiatal kora ellenére komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Kocsis Réka
A Costes Downtown cukrászaként a kreativitás és a folyamatos fejlődés jellemzi munkáját. Különösen inspirálja, hogy a cukrászatban mindig lehet új technikákat és ízeket felfedezni. A válogatottban való szereplést egyszerre tartja megtiszteltetésnek és felelősségnek.

Verebélyi Gergely
Mindössze hatéves volt, amikor nagypapája mellett eldöntötte, hogy szakács lesz. Azóta cukrászként, baristaként és mixerként is tapasztalatot szerzett, jelenleg pedig a Beat Étteremben dolgozik. A válogatottság számára egy gyermekkori álom beteljesülése és családi örökségének folytatása.

Kocsis Marcell
Szakmai útját a folyamatos fejlődés és az új kihívások keresése határozza meg. Jelenleg a székesfehérvári Diófa Étteremben dolgozik, ahol tovább bővíti tudását. A világversenyt pályafutása egyik legfontosabb mérföldkövének tekinti.

Bárdy Martin (cukrász mentor)
Két évet töltött Franciaországban, ahol több versenyen is aranyérmet szerzett, később Michelin-csillagos étteremben is dolgozott. Ma a győri Toscana Cukrászda ügyvezető tulajdonosa, és a válogatott cukrász mentoraként segíti a fiatal versenyzőket. Tapasztalatát és versenyzői szemléletét a következő generáció szolgálatába állítja.

Dömölki Zsófia
Mindössze 19 éves, idén végzett cukrászként, mégis már a nemzeti válogatott tagja. A cukrászat iránti szeretete gyermekkori közös sütésekből indult, szakmai fejlődését pedig a mentorprogram és a Gombai Cukrászda is segítette. Fiatalon képviselheti Magyarországot a világversenyen.

Adamek Balázs
Több mint két évtizedes versenyzői tapasztalattal a háta mögött a magyar gasztronómia egyik meghatározó szakembere. A 2026-os világversenyt saját megfogalmazása szerint az „Utolsó Táncnak” tekinti, amely lezárhatja versenyzői pályafutását. Emellett kiemelt célja a fiatal szakácsok mentorálása és támogatása.

Kismárton Máté
A tortaművészetet a szobrászattal ötvözi, alkotásai egyszerre desszertek és művészi kompozíciók. Nemzetközi versenyeken, köztük a Culinary Olympics Stuttgarton és a Cake International Birminghamen is arany minősítéseket szerzett. Oktatóként és zsűritagként is aktívan formálja a szakma jövőjét.

Nagy Johanna
2024 óta tagja az MNGSZ mentorprogramjának, jelenleg a Diófa Étteremben fejleszti szakmai tudását. Gyermekkora óta a gasztronómia a szenvedélye, amely folyamatos fejlődésre ösztönzi. A válogatottban való szereplést élete egyik legnagyobb szakmai lehetőségének tartja.

Szeidler Zsolt
Saját étterme, az SZM Bisztró tulajdonos-chefjeként dolgozik Gyulán, miközben aktívan támogatja a mentorprogram fiatal tehetségeit. Már 14 éve képviseli Magyarországot nemzetközi szakmai versenyeken, a mostani világversenyt pedig pályafutása legnagyobb kihívásának tartja. Tapasztalata és elhivatottsága meghatározó értéket jelent a csapat számára.

Spabook