Élelmiszerboltban hideg élelmiszert is lehet vásárolni SZÉP kártyával 2023. augusztus 1-től december 31-ig a kormány döntése értelmében, amelynek részletszabályai hétfő este jelentek meg kormányrendelet formájában.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétfői kormányinfón jelentette be, hogy:
Ideiglenesen ismét lehet élelmiszerboltban vásárolni Szép-kártyával.
Augusztustól december végéig a munkáltatók a Szép-kártya-keretet „legfeljebb” 200 ezer forinttal megemelhetik, a rendelet szerint.
A hétfői rendeletből kiderül, hogy a legfeljebb 200 ezer forintos emelés egy egyszeri juttatás lesz, függetlenül attól, hogy mekkora összeg van az illető Szép-kártyáján.
A SZÉP kártya rendelet meghatározza az élelmiszer fogalmát:
- I–IV. áruosztályba tartozó termékek, ide nem értve az alkoholtartalmú folyadékokat, valamint a dohány és feldolgozott dohánypótló termékeket, továbbá
- az V. áruosztályba tartozó termékek közül a só.
Tehát, alkohol tartalmú italokra, illetve cigarettára ezután sem lehet felhasználni a Szép-kártyán lévő összeget.
Az élelmiszerboltok mellett örülhetnek egyéb kiskereskedők is, ahol elkölthető hideg élelmiszerre a SZÉP kártya pénz.
- élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem;
- zöldség, gyümölcs kiskereskedelme;
- hús-, húskészítmény kiskereskedelme;
- hal kiskereskedelme;
- kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem;
- egyéb élelmiszer-kiskereskedelem;
- élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme.
Spabook vélemény: Turizmus szakportálként alapvetően a turisztikai hatásokkal foglalkozom, de ez a téma picit tágabb értelmezést is szükségessé tesz. A fogyasztók egyértelműen örülhetnek, mert nagyobb szabadságot kapnak abban, hogy mire költik el a pénzüket, ugyanakkor nem véletlen az óvatosság a bevezetés terén.
Egyértelműen oka van annak, hogy nem júliustól, hanem csak augusztustól lehet élelmiszerre költeni, meglátásom szerint ez pedig az, hogy augusztusban tipikusan a legerősebb formájában van a bellföldi turizmus, ebben az időszakban a legkevésbé hiányzik majd a SZÉP kártyás összeg a piacról, hiszen 1-1 út alkalmával – ha már nyaral az ember, mélyebben is a zsebébe nyúl.
Júliusban viszont egyelőre nem tűnik nagyon bikaerősnek a helyzet, így érzésem szerint kockázatos lett volna már arra a hónapra is lehetővé tenni a turizmus-vendéglátáson kívüli költéseket.
Ami a kiskereskedelem helyzetét illeti, egyfelől van baj a rendszerben, másfelől az árstopok kivezetésével ez rendeződhetne. Ehelyett (vagy titkon ennek megágyazva a mostani rendelkezéssel?) az történik, hogy extra pénztranszfert engednek az élelmiszerboltokba, ami tompíthatja az infláció éppen csak megindult csökkenését azzal, hogy megemeli a keresletet.
Az pedig teljesen egyértelmű, hogy minden egyes élelmiszerboltban elköltött forint olyan pénz, ami kivándorol a turizmus-vendéglátás területéről, tipikusan egyébként az éttermekből, sőt, leginkább a kifőzde-házhoz szállítás területéről, hiszen ennek kiváltására szolgálhat leginkább.