A 4 milliót is meghaladta az év végi regisztrált vendégéjszakák száma Magyarországon

by Polisor Bettina

Már most magasabb az előfoglalások szintje az év utolsó két hónapjára, mint egy éve ilyenkor – jelentette be felmérésében a Nemzeti Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A jelentésből kiderül, hogy november első felében országos viszonylatban csaknem 15 százalékkal nőtt a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma tavalyhoz képest, emellett a foglaltság is emelkedett – írja az MTI.

Csehországból érkezett a legtöbb előfoglalás a november-decemberi időszakra

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai további növekedésről tanúskodnak az év hátralévő részében is: novemberre eddig 4,5 százalékkal, decemberre pedig 3,6 százalékkal magasabb az előfoglalások száma, mint egy éve ilyenkor. A szálláshelyek a tavalyi 3,9 millióhoz képest több mint 4 millió vendégéjszakát regisztráltak az NTAK-ban. Az utazók ezek többségét vidéken fogják tölteni, ugyanakkor az előfoglalt budapesti vendégéjszakák száma negyedével több, mint 2022 hasonló időszakában.

több év végi szállásfoglalás mint tavaly
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!

Év végén is vidéki úticélt választ a belföldi utazók háromnegyede, hiszen az adatok alapján Budapest mellett Bük-Sárvár, valamint Hévíz térsége kerülhet a leglátogatottabb desztinációk közé. Az MTÜ közleményéből kiderül, hogy az adventi vásárok és a fürdővárosok hívogatják ilyenkor leginkább a külföldi vendégeket, és kétharmaduk a fővárosban foglal szállást.

A november-decemberi időszakra Csehországból érkezett eddig a legtöbb, 23 ezer előfoglalás. A spanyol vendégek körében is hasonlóan népszerű az ország, közülük 22,5 ezren jelentkeztek be előre magyar szálláshelyekre, és várhatóan az osztrák és az olasz turisták száma is 20 ezer körül alakul. 

A magyarok is több szállást foglaltak év végén, mint a tavalyi ünnepi időszakban

Novemberre eddig már 2 százalékkal magasabb a belföldi foglalások száma, mint 2022-ben ilyenkor. A karácsonyi időszakra pedig a tavalyihoz képest is 3 százalékkal több vendégéjszakát foglaltak a hazai vendégek. Az NTAK adatokból az is kitűnik, hogy a családok idén már jóval korábban elkezdték megtervezni az év végi pihenésüket, és az is látható a kimutatásból, hogy a legtöbb vendég másodmagával éjszakázik majd a szálláshelyeken.

Ezen kívül minden harmadik foglalás során legalább 2 éjszakára vesznek ki szállást, és minden negyediknél több, mint 3 éjszakát maradnak a vendégek. Az előfoglalási adatok alapján 2023 hátralévő részében a kikapcsolódni vágyók mintegy háromnegyede szállodákban pihen majd – ismertette az MTÜ.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben