Tavaly nyáron különleges hangulat költözött a zalakarosi termáltó partjára. A vízparti szellő, a pattogatott kukorica illata és a csillagos ég alatt vetített filmek sok látogatónak maradandó élményt jelentettek. Mivel a szabadtéri moziestek tavaly nagy sikert arattak, így 2026 nyarán ismét lesznek tóparti vetítések Zalakaroson – tudta meg a Spabook.net.
Zalakaros szabadtéri mozija idén 4 alkalommal várja az érdeklődőket a termáltó melletti nézőtéren

A szervezők ezúttal rendhagyó módon vonják be a közönséget a szervezésbe, hiszen a filmek kiválasztását a nézőkre bízzák. A látogatók javaslatokat tehetnek arra, mely alkotásokat látnák szívesen a szabadtéri vásznon. A leggyakrabban említett filmek között szerepel eddig az Életrevalók, a Dirty Dancing, az 50 első randi, a Mamma Mia, a Bor, mámor, Provence és a Szerelmünk lapjai.
A kezdeményezés célja, hogy a közönség alakítsa a programot, miközben a vetítések megőrzik a tavalyi rendezvény közösségi hangulatát. A szervezők abban bíznak, hogy a filmrajongók aktívan bekapcsolódnak a választásba, és újra megtelik élettel a tóparti nézőtér.
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!
