A BGE csapata ezüstérmet szerzett az STR nemzetközi turisztikai világverseny döntőjében

by Kassay Tamás
STR nemzetközi turisztikai verseny BGE KVIK döntő

A BGE csapata volt az egyetlen európai egyetemet képviselő csapat az STR nemzetközi turisztikai piacelemző verseny világdöntőjében, ahol végül második helyezést értek el.

Korábban beszámoltam róla, hogy az idei STR Közép-Kelet-európai fordulóját 2021 után ismételten a BGE KVIK csapat nyerte meg, a második helyet a Budapesti Corvinus Egyetem szerezte meg.

A Smith Travel Research Share Center által szervezett, 2022 STR Global Student Market Study Competition nemzetközi turisztikai piacelemzési világversenyen november 19-én, szombaton az alapképzések, addig 20-án, vasárnap a mesterképzések döntős csapatai mérték össze tudásukat. A döntős csapatok 30 perces előadásokban mutatták be a 3 hónapos felkészülés során született eredményeiket.

A döntőben BGE KVIK csapata – az egyetlen Európát képviselő csapatként – Párizs turisztikai és szállodai adatait elemezte, részben az STR Share Center big data, részben más turisztikai és szállodai adatbázisok alapján.

Az elemzéseket különböző stílusban mutatták be a csapatok, de közös volt bennük, hogy mindannyian 3 hónapnyi kitartó és lelkes kutatómunkát tettek bele, hogy az eredmények megszülessenek. Voltak csapatok, akik „riporterként” számoltak be a legújabb technológiát alkalmazva az elképzelt befektetőknek, többen helyszíni terepkutatást is végeztek.

A BGE hallgatói elsősorban az adatbázisokra, azok komplex elemzésére és szekunder kutatásra alapozták eredményeiket, és a kreativitás, illetőleg a profi szakmai vita jellemezte őket.

A csapatok az elmúlt 12 év, kiemelten a járványidőszak, valamint az azt megelőző és azt követő helyzet elemzése alapján fogalmazták meg a következtetéseket és javaslataikat a befektetők és a piac érintettjei számára – írja a BGE. Cél volt továbbá a jövőbeni lehetőségek feltárása, amely során a napjainkat jellemző számos bizonytalansági tényező különös kihívást jelent. Az elemzés a múlt adatainak értelmezését, az okok feltárását, a trendek elemzését és a jövőbeni tervezést, fejlesztést érintette. Hallgatóink bemutatták a francia főváros versenytársaival való több szempontú összehasonlítást, és Párizs részpiacainak részletes elemzését. A hangsúly a miértek megválaszolásán és a hogyan megfogalmazásán volt. A nemzetközi szakértői zsűri szerint a BGE KVIK előadása „lenyűgöző” és „megnyerő” volt.

Az STR turisztikai verseny 2022-es helyezettjei

Az alapképzés-kategóriát a Michigan State University csapata nyerte, második helyen a Babeş-Bolyai Tudományegyetem csapata végzett.

A mesterszakos hallgatók döntőjének győztese a kaliforniai Cal Poly Pomona lett, és a ezüstérmesek pedig a KVIK csapat turizmus-menedzsment szakos hallgatói lettek, megelőzve az Auburn University, a Georgia State University, a Hong Kong University, valamint a University of Florida csapatait:

  • Annisa Husnul Latifah,
  • Jessica Guzman Zapata,
  • Mỹ Linh és
  • Linh Nguyen

Felkészítő oktatóik:

  • Karakasné Dr. Morvay Klára,
  • Dr. Szabóné Dr. Erdélyi Éva.

Értékeléskor az alapító elnök, Steve Hood köszöntötte a döntősöket, és a főszervező alelnök, Duane Vinson kiemelte, hogy nemcsak a döntőbe jutott csapatok nyújtanak évről évre jobb teljesítményt. Nagyon jó minőségű prezentációkat hallhattak, gazdag tartalommal a jövő turisztikai szakembereitől, így a zsűri igen nehéz helyzetben találta magát a döntést illetően. Megjegyezte, hogy évről-évre sokat tanul minden résztvevő és a hallgatók tavalyhoz képest is továbbfejlesztették elemzési és előadáskészségeiket, a csapatban való munka hatékonyságát, növelték versenyképességüket a munkaerőpiacon, bővítették szakmai kapcsolatrendszerüket. A verseny pozitív hozadéka a fiatalok számára, hogy a résztvevő csapatok tagjai egy éven keresztül korlátlan hozzáférést kapnak az STR adatbázisához, amely felbecsülhetetlen értéket és tudást jelent.