Debrecen Aquaticum Strand – Interjú a nyitás előtt

by Waterfan
Debrecen Aquaticum strand

A Debrecen Aquaticum Strand egész napos, sőt egész hétvégés strandmaratonnal nyitja meg medencéit június 20-án. A magyar szemmel futurisztikusnak tűnő épületről, különleges megoldásairól kérdeztem a strandot tervező építész irodát.

Aki válaszol: Pém Ildikó, a BORD Építész Stúdió kommunikációs vezetője.

A látványterveket látva világszínvonalú, kreatív, egyedi és szórakoztató park képét látom. Hogyan alakult ki a végleges koncepció? A megrendelő kérte, vagy csak alap ötleteket és irányt szabott, esetleg szabad kezetek volt a tervezés során? 

Debrecen Aquaticum strand légifotó

2015 nyarán a Debreceni Gyógyfürdő Kft. nyílt építészeti tervpályázatot írt ki a debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont területén lévő strand fejlesztésére. A város szándéka az volt, hogy egy színvonalas, a városlakók által szerethető, családias, továbbá turisztikai szempontból attraktív, egyedi strandfürdőt valósíthasson meg. A tervpályázaton a BORD Építész Stúdió 3 dimenziós vízélményt nyújtó terve nyerte az első díjat. A pályázat után a koncepció kidolgozását megbízás keretein belül folytattuk.

A fenntarthatóság napjaink egyik legégetőbb kérdése. Milyen elemek, technikák, épületüzemeltetési tényezők teszik fenntarthatóvá, zölddé ezt a komplexumot? Az esővizet használják valamire?

A strand alapvetően kültéri létesítmény, épületként nem értelmezhető. Üzemeltetése pedig időszakos, májustól szeptemberig lesz nyitva. Így helyzete mindenképp egyedi.

Különös tekintettel a helyszínre, hiszen Nagyerdő Debrecen város egyetlen, legnagyobb egységes parkja, Natura2000-es országos védettségű természeti terület is egyben. A környezet védelme éppen ezért a tervezés során kiemelt szempont volt. A strand a Gyógyfürdő meglévő létesítményeihez kapcsolódva, az egykori strand helyén valósul meg, azaz a tervezett helyszínrajzi elrendezés jórészt követi az egykori telepítést. Ezzel elsődleges célunk a védett faállomány megőrzése volt. Az élővilág védelme érdekében a csapadékvíz természetes körforgásának fenntartása kötelező szempont volt. Így a zöldtetőkről összegyűjtött esővizet elszivárogtatjuk a talajban.

A termálvíz jelenléte adottság. Gyógyhatásának kihasználása mellett, hulladék hőjét a medencék fűtésére használjuk. A kiszolgáló egységek üzemeltetéséhez pedig napelemeket terveztünk.

Mindannyian ismerjük már a nyakmasszírozó dögönyözőket. Lesznek izgalmas, máshol nem látható élményelemek is? 

A felújított parkerdő védelmezőn öleli körbe a strand által birtokolt tisztást, amelybe mozaikdarabként illeszkednek a különböző élmény elemek. A strand központi elemeként egy szoborszerű, látványos tömeget helyeztünk el, amely a vizet és a zöld erdei környezetet más dimenzióba helyezve emeli ki a hely természeti értékeit. A koncepció egy izgalmas kísérlet volt számunkra, amelynek célja, hogy szétfeszítve a fürdők szokásos kereteit, a víz élményét három dimenzióba emeljük.

Mi a Debrecen Aquaticum Strand központi eleme?

Ez valójában semmiképp sem egy épület, sokkal inkább egy 196m x 26m alaprajzi méretű, 12 m magas téglatest formájú látványelem, amely minden oldalán nyitott és átjárható.

Számos funkciót foglal keretbe, mint ugrómedence, kalandmedence csúszdákkal és vízi barlanggal, úszómedence, termálfürdő, relaxációs zóna, napozóterasz és bárok. Az egyes funkciók között 12 méter magas vízzel és zöld növényekkel befuttatott falak kanyarognak. A napozóteraszról pedig a Nagyerdő eddig nem látott perspektívából tárul majd elénk.

Mekkora és milyen medencék vannak a Debrecen Aquaticum Strand területén?

Az Aquaticum Strand összesen 5700 m2 vízfelülettel várja majd látogatóit. Lesz gyerek pancsoló, gyerekmedence, spraypark, hullámmedence, összesen 1900 m2-en. Kaland medence 1360 m2-en pool bárral és 4 db csúszdával, amelyek hossza összesen 400 folyóméter. Egy 4 m mély ugrómedence 200 m2 alapterületen. 1100 m2 úszó és oktató medence. Relax medence és bár medencék, 3 gyógymedence, lassú folyó és napozóterasz.

A víz fűtését hogyan oldják meg? Van természetes termálvizes medence is?

A gyógyvíz jelenléte végett a parkba természetesen termál medencéket is terveztünk.

A tervező csapat várja már, hogy kipróbálhassa élesben az alkotását?

Igen, természetesen.

Melyik a kedvenc elemük a debreceni fürdőben, van amire különösen büszkék?

A park központi látványeleme mellett másik kedvencünk a gyerekvilág. A gyerek vízi világ tervezésekor olyan helyet képzeltünk el, amely kalandra hív, ezért is döntöttünk a tematikus koncepció mellett. A Kincses bolygó c. rajzfilm csillagok közt repülő kalózhajója által inspirálva, izgalmas kalóztanyát álmodtunk meg, léghajóval, ágyúkkal és csúszdákkal. Ennek létrehozásában az Eleven Kft. nyújtott segítséget.

Debrecen Aquaticum spa gyermek medence

A Spabook-on van egy lelkes közösség, időnként eljárunk fürdőtúrákra, de megesett már, hogy a Városliget új játszóterét is teszteltük átadás előtt. Tesztüzem alatt kipróbálnánk a helyet és adnánk visszajelzést is. Kaphatunk ehhez belépőkártyát? 

Nagyszerű kezdeményezés, csak támogatni tudjuk. Bár a választ illetően nem vagyunk illetékesek, a kérdést az Aquaticum Spa számára kellene feltenni.

Ildikó, köszönöm szépen az interjút, sok sikeres projektet kívánok!

Mr Spabook: Sajnos a járvány helyzet elsodorta a szándékomat, így tesztelésre nem tudtunk jelentkezni a törzskövető csapatommal, viszont az interjút végre publikálhattam a megnyitás apropóján, és reméljük, hogy mielőbb eljutunk Debrecenbe egy kiadós, egész napos strandolásra!
Jó hír azoknak, akik megelőznének engem: otthonról, fotelből is lehet már jegyet váltani, így elkerülhető a sorban állás. Az online jegyvásárlás itt érhető el.

Szeretettel várunk zárt wellness-fürdős csoportunkban is, ahol elsőként értesülhetsz fürdős eseményekről is, sok-sok utazós témával egyetemben.
Mit szólsz? Kipróbálnád? Mondd el a véleményed itt!

Fürdőbaráti üdvözlettel,
Mr Spabook

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben