Újabb 2 országba utazhatunk szabadon védettségi igazolvánnyal

by Kassay Tamás

Grúzia és Mongólia kormányával is sikerült megállapodni, így e hét végétől karantén, valamint tesztelési kötelezettség nélkül utazhatunk ezekbe az országokba, amennyiben van védettségi igazolványunk – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.

„Ennek értelmében mindkét országgal kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait, a hétvégétől életbe léptetjük a szabad utazási rendszert, ami azt jelenti, a magyar és mongol, valamint a magyar és grúz állampolgárok egymás országai között karantén- és tesztkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak”

– mondta Szijjártó Péter külügyminiszter

A hírek szerint folynak az egyeztetések a többi európai országgal is. A külügyminiszter megjegyezte, hogy az oltások miatt „mi vagyunk a leginkább biztonságban, ezért mi tudunk a legjobban mozdulni, a többiek kevésbé”. Úgy fogalmazott, hogy amint az európai országokkal zajló tárgyalások lezárulnak, bejelentik a megállapodásokat.

Utazás Grúziába: a legjobb ötlet, mutatom miért!

Grúziában a Spabook Közössége már eltöltött néhány feledhetetlen napot, inspirációul drón videós felvétel is látható az alábbi cikkben arról az országról, ami mára tisztább lett, mint Ausztria, mégis vadregényes és olcsó.

Érdekelnek az utazós hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek Facebook csoport.
Ha érdekelnek a szállás vélemények, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben