Spabook.net Kassay Tamás

Gyógybarlang nyílik Aggteleken

by Waterfan

Gyógybarlang lesz az aggteleki Baradla-barlang, ha a próbaterápia és a minősítési folyamat sikerrel befejeződik – mondta Bacsó Zsolt, az Aggteleki Nemzeti Park PR vezetője.

Kisgyerek voltam és a mai napig élesen él bennem a kép, ahogyan Vangelis Tűzszekerek című zseniális alkotása kristálytisztán szól és tölti be a barlang félhomályát. Iskolás korunkból szinte mindannyian őrzünk aggteleki emlékeket, hiszen az Unesco Világörökség listájára 1995-ben, Mikulás napján felkerült barlangrendszer méltán kötelező eleme a kirándulásoknak. A Baradla-barlang évente nagyjából százezer látogatót fogad, óvodásoktól a nyugdíjasokig mindenki kedveli.

Emlékszem a koncert élményre gyerekkoromból, ez most is megvan még?
Mindenki járt itt gyerekkorában, az emberek emlékeinek felidézése fontos pont a marketing stratégiában. Az aggteleki barlangszakaszban a túra során érintjük a Hangversenytermet, ahol 10-12 percben fény és hangjátékot rögtönöz a túravezető.

Aggtelek Baradla barlang gyogybarlang cseppko sztalaktit

Mit jelent az, hogy gyógybarlang, ez valami wellness dolog? Kinek és mire jó?
Wellnessre nem alkalmasa a barlang, mert 10 Celsius fok az átlaghőmérséklet, tehát a vízben nem lehet fürdeni. A páratartalom 96-98%-os.
A gyógyászati célú felhasználás nem korosztályfüggő, megelőzésre és gyógyításra is alkalmas. Szeretnénk, hogy mindenki számára elérhető legyen, akár TB támogatással is.

Egészségesnek érzem magam, akkor nekem itt nincs keresni valóm?
A barlang levegője lényegében por és pollenmentes, már rövid tartózkodás során is kitisztul a tüdő, egyetlen bent eltöltött óra alatt is már érzékelhető javulás. Városban lakók, rendszeresen köhécselő emberek számára akár rövidebb idő alatt is érzékelhető könnyebbséget jelent a légzésükben.
A vendégek és a túravezetők részéről is érkeznek pozitív visszajelzések, néhány órás lenn tartózkodás után bizonyos esetekben csökkenthetők gyógyszer adagok, allergiások esetében enyhülnek, vagy akár meg is szűnnek egyes panaszok.

Próbaterápia, minek a próbája ez? Régi a barlang, mit kell kipróbálni rajta?
Jelenleg nincsen gyógybarlangi minősítése, ezt az országos tisztifőorvos állíthatja ki. Három időszakban kell próbaterápiát tartani, lesz tavasszal és nyáron is ilyen próba.
Azért szükséges ez, mert a légáramlás változik a kinti hőmérséklet függvényében, ez pedig befolyásolhatja a gyógyhatást.

Azt (is) mérjük, hogy a bevitt kemikáliák, például a látogatókon lévő dezodor után mennyi idő alatt tér vissza a barlang az eredeti állapotába és a betegek milyen fokú javulást tapasztaltak. Utóbbiakat orvosok vizsgálják, 3 héten át minden nap 3 órában.

Hol lesz a gyógyászati rész?
A Róka-ág lett kijelölve erre a célra. Itt már egy magyar-szlovák közös pályázat részeként kiépítették a meglévő barlangi üregben a teraszt, a korlátokat, a világítást és beszereztük a hálózsákokat is. Az 1,6 millió eurós pályázatból 1,3 millió euró jutott a magyar részre.

Miért Róka?
Korábban kutatólaboratórium működött ott, és találtak egy róka csontvázat, végül erről nevezték el.

Aki nem tud kúra jelleggel eljönni pihenni és gyógyulni, megnézheti ezt a barlangrészt?
A Róka-ág lezárt szakasz lesz, a normál belépővel nem lehet látogatni. Amikor a napi kezeléseknek vége, az ágyakat mindig ki kell hozni és ki kell szárítani a magas páratartalom miatt.
Ha már róka, akkor újdonság, és kisebb szenzációnak számít, hogy jelentős egyedszámú farkas jelent meg a környéken.

Kell félni a farkasoktól?
Nem, intelligens állat, alapvetően kerüli az embert és nagyon ritka, hogy természetben saját szemmel láthassuk. A könnyen elérhető jószágok viszont izgulhatnak.

Világhíres vendég?
Petőfi, Kossuth. Természetesen jelenkori magyar sztárok, időnként nagykövetek, elnökök is ellátogatnak az aggteleki barlangba. Az alábbi képen Ti is sétálhattok virtuálisan a barlangban le-föl, jobbra-balra:

Balesetek, érdekességek?
Balesetek előfordulnak, mint mindenhol máshol. Volt olyan, hogy egy barlangi búvár eltévedt, őt ki kellett hozni, de minden szerencsésen alakult. Érdekes, hogy sok ember nem tud arról, hogy klausztrofóbiás és a barlangban szembesül ezzel. Túravezetőink jól felkészültek, megoldják az ilyen eseteket.

Az igazán boldog pillanatok azonban a lánykérések és barlangi esküvők, ugyanis a Baradla-barlang erre is kiválóan alkalmas.

Kibérelhetem a barlangot?
Viszonylag magas a költsége, de koncertek rendszeresen vannak, sőt futóversenyt is tartottunk már, de Spabook Fürdőtúra számára inkább a Miskolc-tapolcai Barlangfürdő lesz a megfelelő helyszín.

A fiataloknak mindene a selfie. Van selfie pont a barlangban?
Bárhol szabad fényképezni, akár vakuval is, kivéve bányászlámpával. Világítani is csak elektromos lámpával szabad, pl. a régi karbidos bányászlámpával nem, mert erősen szennyezné a barlangot.

Fontos, hogy ne maradjon le senki a csoporttól. Időnként megesik, hogy valaki leragad egy helyen, ahol világítás híján könnyen megijedhet, pánikba eshet, amíg az érintett szakaszon vissza nem kapcsolja a világítást a túravezető.
A barlangban ki lehet próbálni a teljes sötétséget, elég dermesztő, szóval jobb ezt a csoporttal közösen megtenni, adunk rá lehetőséget.

Aggtelek Baradla barlang gyogybarlang cseppko stalagtit stalagmit

Ha ellátogatnátok Aggtelekre, akkor az alábbiakat jó, ha tudjátok:

Belépők, jegyárak:

300 Ft-tól 2900 Ft-ig terjed, túrától és életkortól függően. Részletek itt.

Nyitva tartás:

Minden nap, azaz hétfőtől vasárnapig 10:00-17:00, kivéve december 24-26-án Karácsony napjain. Fontos azonban, hogy tudd, melyik túrára szeretnél menni, mert ezekre különböző indulási időpontok vonatkoznak. Naponta induló barlangtúrák mellett egyéb túrákra is van lehetőség, előzetes egyeztetést követően.

Az alábbi barlangok minden nap látogathatók:

Elérhetőség, kapcsolat:
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Telefon: +36 48-503-000 (Turisztikai információ)
Megközelíthetőség:
H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.

Hasznosnak találod? Köszönöm, ha megosztod másokkal is a bejegyzést.

Köszönöm Zsolt az interjút, sok boldog látogatót kívánok!

Nektek pedig jó utat, sok élményt!
Mr Spabook

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben