magyar szállodák és éttermek szövetsége mszész közgyűlés 2022 tavasz

MSZÉSZ közgyűlés: SZÉP kártyával ne lehessen élelmiszert vásárolni

by Kassay Tamás

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége május 18-án tartotta a 2022. évi, tavaszi közgyűlését a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontban. A több mint 300 résztvevő között a kiállító térben közel 60 társult tag színesítette az eseményt és a kávészüneteket. A Közgyűlés napján szakmailag érdekes, tartalmas, a leginkább aktuális témákat érintő  előadásokra került sor. – derült ki a Szövetség leveléből.

Dr. Czelleng Ádám, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kutatási és ágazati képzési igazgatója az évkezdetről, várható forgalomról, és az Ügynökség marketingtevékenységéről tájékoztatta a turizmus szakma képviselőit. Kiemelte, hogy 2022 első negyedévében a nemzetközi piacon Magyarország fürdőit, folk hagyományait és Budapest épített örökségét kiemelve kommunikáltak. Hatalmas mérföldkőnek nevezte, hogy megjelentek a turisztikai régiók önálló márkái, így a jövőben a desztinációkat saját arculattal lehet népszerűsíteni.

Baldauf Csaba, az elnöki beszámolóban hangsúlyozta, hogy emelkedik az MSZÉSZ tagjainak a száma és aktivitása egyaránt. A szövetség érdekképviseleti célkitűzései közül hármat emelt ki:

  1. állami támogatás kérését a rohamosan emelkedő energiaárak kezelésére;
  2. kormányzati egyetértést abban, hogy a SZÉP-kártya kiskereskedelmi felhasználhatósága ne kerüljön meghosszabbításra;
  3. könnyített, gyorsított vízumügyintézés a harmadik országból érkező szálloda-, és vendéglátóipari dolgozóknak.

A szobaár 23%-a rezsiköltség a korábbi 8% helyett

Egy kerekasztal-beszélgetés keretében több mint 5000 szállodai szoba (a teljes hazai kapacitás 11%-a) első negyedévi adatait elemezte Baldauf Csaba moderálásával Csordás Imre, az Accent Hotels cégvezetője, Flesch Tamás, a Continental Group társtulajdonos-ügyvezetője, Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója és Somlyai Zoltán, a BDPST Hotel Management Zrt. vezérigazgatója.

Az MSZÉSZ felmérése szerint az egy kiadott szobára jutó energiaköltség 2022 első negyedévében közel háromszorosa volt a 2019 január-márciusinak, s emiatt az árbevétel arányában 8-ról 23 százalékra ugrott. Emellett az alapanyag és a bérköltségek is jelentősen növekedtek, így a profit jelentősen elmaradhat idén a 2019. évitől.

Erdei Bálint, a nemrég megnyílt Hard Rock Hotel tulajdonosa számolt be arról, hogy hogyan lett pénzügyi szakemberből szállodatulajdonos.

Deák András, az Év Technológiai Újítása 2021 nyertesének, az ID&Trust Kft. (GoodID) üzletfejlesztési vezetője a személyazonosítással történő távoli okmányátadásról beszélt, mely szerint a vendég előzetesen jelentkezik be a szállásra, online adja át okmányait, érkezéskor pedig személyazonosságát bizonyítja.

Szigetvári József, a Szallas Group vezérigazgatója a DMA-ról (Digital Markets Act) beszélt, amelynek célja, hogy a kisebb cégek is felvehessék a versenyt a jelentős számú felhasználójukkal „kapuőri” pozícióban lévő nagy online platformokkal szemben, egyben visszaszorítsa azok tisztességtelen gyakorlatát. A digitális piacokról szóló jogszabályt 2022 októbere és 2023 májusa között kell a tagállamoknak a saját jogrendszerükbe átültetniük, a kapuőrök kötelezettségei pedig 2024 áprilisától lépnek életbe.

Erdős Ádám, a Google csapatvezetője a turisztikai keresési trendeket mutatta be. Felhívta a figyelmet a trendek real-time követésére, amint a Destination insights with Google, a Google Trends és a Google Ads fiók statisztikai oldala biztosít.

A Közgyűlésen előadott prezentációk egy része letölthető az MSZÉSZ honlapjáról.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben