A balatoni szállodatulajdonos belekötött a vendégbe, drága per lett belőle

by Kassay Tamás

Wellness hétvégét foglalt egy vendég egy balatoni szállodában. A foglalót megfizette, de a helyszínen a szálloda ügyvezetőjével kialakult nézeteltérés miatt nem engedték be a szobájába. A hotel ezek után nem kívánta visszaadni a befizetett összeget. A vendég, aki a DAS Jogvédelmi Biztosítónál rendelkezett biztosítással, lazán beperelte a szállodát üzemeltető céget. – így kezdődik a Spabook Jogi rovatának újabb megtörtént esete.

Egy 9 fős társaság biciklitúrára indult a Balaton körül, és úgy tervezték, hogy az aktív kikapcsolódás után az éjszakát is a tó mellett töltik. Előzetesen foglaltak is szállást mindannyiuk részére, összesen 3 szobát. Mielőtt megérkeztek volna a wellness hotelbe, többször is egyeztettek telefonon a szállodával, hogy várhatóan mikor fognak érkezni és a kerékpárokat majd hogyan tudják biztonságban tárolni. A csapat csomagjait egyikük autójában gyűjtötték össze, így azzal kiegészülve érkeztek meg a szállodához. Ekkor pedig elszabadult az amerikai filmekből ismert útszéli motel-horror, éppen csak vér nem folyt.

Szállodatulajdonos: mit képzel, az az én helyem, oda ne parkoljon!

szállodatulajdonos per balatoni szálloda foglaló előleg
Érdekelnek inspiráló utazós témák, és hiteles turizmus hírek? Várunk az utazós blogon, illetve csoportunkban. A kép illusztráció.

A helyszínen a D.A.S. egyik ügyfele megkérdezte, hogy hol parkolhatja le a kocsit, amivel érkezett. A recepciós mutatott neki helyet, ahová le is parkolt. Ekkor kijött az épületből a tulajdonos (a hotelt üzemeltető cég ügyvezetője) és válogatott káromkodásokkal színesítve kiabálni kezdett, hogy mit képzel, az az ő helye. Méltatlankodása közepette sértegetni kezdte a vendégeket és közölte, hogy:

ilyen szomorú társaságot ő még nem látott, amúgy pedig minek bicikliznek, ha nem bírják. Menjenek inkább vonattal akkor. 

Mit lehet tenni, egy udvariatlan (elnézést: bolondnak látszó) vendéglátó nyilván elveszi az ember kedvét a pihenéstől, de ha már le van foglalva és egy részösszeget ki is fizettek a szállásért előre, akkor azért maradnak, hátha a továbbiak kellemesen alakulnak majd. A megdöbbent és megalázott vendégek tehát annak rendje és módja szerint kitöltötték a bejelentőket, de sokáig nem nyugodhattak meg. A bejelentők leadásakor a recepciós közölte, hogy a szobákat nem távozáskor, hanem előre kell kifizetni, annak ellenére, hogy korábban már fizettek előleget is.

Erre válaszul a vendégek azt kérték, hogy hadd nézzék meg először a szobákat, mert a történtek után indokoltnak látták az óvatosságot. Ezt megtagadták tőlük, ami önmagában sem udvarias húzás, de amikor kiderült az, hogy a tetőtéri medence privát használatra szolgált és a wellness részleg egyáltalán nem működött, mondván nyár van, akkor már egyenesen hibás teljesítésről beszélünk. Ezt is ott közölték velük, pedig ez egy wellness hotel, aminek ha alapvető fontos szolgáltatásai nem működnek, és ezt a foglalás előtt nem közli egyértelműen, akkor szerződésszegő módon, hibásan teljesít és a vendégek kártalanítást kérhetnek.

A vendégek ott helyben ezzel a jogukkal nem voltak tisztában (de talán mióta Spabook-ot olvasnak, legközelebb jobban fel lesznek vértezve magabiztossággal), és keserű szájízzel ugyan, de folytatták a bejelentkezést.

Fizetéskor szerették volna a szobákat egyenként rendezni, mert 3 különböző szoba és család volt. A szálloda tulajdonosa felháborodva mondta, hogy a külön fizetés nem lehetséges, mert csak egy közös foglalás volt.

A közjátékot a hallban ülő vendégek és a társaság további tagjai egy kanapén és fotelokban ülve döbbenten hallgatták, amikor is a tulaj odaszólt az egyikükhöz:

“Álljon fel a fotelból, mert az az én helyem!”

– parancsolta a hotel tulajdonosa.

Ekkor valaki elnevette magát, jelezve, hogy ez nevetséges, mire a tulaj felpattant és kiabálni kezdett, hogy mit képzelünk, mert ő egy orvos, nem valami lóf@sz mint mi és azonnal takarodjunk innen – mesélte az abszurd helyzetet a vendég.

A DAS és ügyfele pert indított a balatoni szállodával szemben a foglaló kétszeres összege iránt, ami sikeres egyezséggel zárult az ügyfél teljes megelégedésére.

A pórul járt vendég bejelentette az ügyét a DAS kapcsolattartójánál és mivel ez egy fogyasztói szerződéshez kapcsolódó eset, így a biztosítása erre fedezetet nyújtott, benne volt a kötvényében. Az ügyfél kérte a befizetett foglaló visszaszerzését. A DAS hasonló esetekben otthonosan mozgó jogásza különböző jogszabályi hivatkozásokkal megtűzdelt felszólítót írt a hotelnek, követelve a pénzt. Legnagyobb megdöbbenésükre, de nem riadalmukra a szálloda ügyvédje válaszlevélben mindent tagadott és elutasította a kérést. 2-3 levélváltás után látszott, hogy nem fog elfogadható megegyezés születni peren kívül, ezért a DAS jogásza fizetési meghagyásos eljárást indított, amely 3 millió forint alatti pénzkövetelésnél kötelező aktus.

A hotel, – szaknyelven szólva az ellenérdekű fél- erre ellentmondással élt, mire perré alakult az eljárás. A perben viszont szembe jött a jog valódi ereje és már nem csak nagyokat mondó levelezésről volt szó, így mielőtt a bíróság hozott volna a szálloda számára jóval kedvezőtlenebb ítéletet, az eljárás közben egyezséggel lezárták a történetet. A vendég végül a befizetett összeg kétszeresét kapta vissza, többet, mint amennyit eredendően visszakért. A szállodát üzemeltető cégnek pedig meg kellett fizetnie a jogi költségeket is.

Aki szeretne ilyen biztosítással rendelkezni, a D.A.S hivatalos oldalán olvashat utána a részleteknek. Ide kattintva megoszthatod a cikket, itt pedig hozzászólhatsz.