Törökország Kappadókia rejtett kincsei

A riviérán túl: rejtett kincsek Törökország szívében

by Polisor Bettina

Törökországban továbbra is szívesen látják a világ minden tájáról érkezőket. Ahogyan az ország legtöbb turisztikai helyszínét, úgy a török riviérától távolabbi Kappadókiát, ezt a viszonylag ismeretlen, természeti szépségekben és történelemben bővelkedő régiót sem érintették a februári földrengések, ami szerencse a szerencsétlenségben, hiszen a turizmus még mindig a török gazdaság egyik legnagyobb mozgatórugója.

Lenyűgöző természeti képződmények teszik vonzóvá Kappadókiát

Törökország Kappadókia rejtett kincsei
A turizmus világának alapos és minőségi híreiért iratkozz fel hírlevelünkre és csatlakozz csoportunkhoz!

A láva, a hamu, az eső, a szél és a jég azok a „művészek”, akik több millió éven át formálták Kappadókiát. Az itt található számtalan tündérkémény, ezek az akár 45 méteres magasságot is elérő kúpos képződmények világszerte híresek. A természet volt az első művész, aki ezt a páratlan díszletet megalkotta, a többit pedig már emberi kéz faragta ki, létrehozva azt, amit ma nemzeti kincsként tartanak számon Törökországban.

A Göreme Szabadtéri Múzeum 1984 óta az UNESCO Világörökség része. Az itteni templomokat, kápolnákat és kolostorokat egytől egyig a sziklákba vájták. Mind közül a leginkább lenyűgöző az ún. Sötét Templom, aminek belsejében a falakat gyönyörű freskók díszítik. Csodával határos módon a színek megőrizték eredeti fényüket, köszönhetően a készítésekor alkalmazott technikának.

„Ez a templom nagyon jól megőrizte a régiónkra jellemző színeket, tehát mindez eredeti, nem volt szükség helyreállításra. Minden természetes: a színek, a pigmentek, a mész. A freskók készítéséhez vadgalambok tojásait használták.”

– mondta el Asım Çiftçi, a Göreme Szabadtéri Múzeum idegenvezetője

Kappadókia szőlőültetvényei egyedülállóak az egész világon

A lenyűgöző természeti környezet mellett Törökország ezen vidékének másik legnagyobb, de talán kevésbé ismert kincse a bor. Azt tartják, hogy Kappadókia a bor és a borkészítés bölcsője, hiszen a bronzkori szőlőművelés innen eredeztethető. A kappadókiai borok egyedi karakterét a föld összetétele adja, hiszen a vulkáni hamu és tufa jelentős mennyiségben megtalálható a talajban, ami egyedi ízt és ásványosságot kölcsönöz az itt termesztett szőlőből készülő nedűnek.

Kappadókia különösen híres a régióban egyedülálló Emir szőlőfajtából készült fehérborról. Ennek a borfajtának halványsárga színe van, jellemző aromái a zöldalma, a kiwi, a citrusok, és a fehér virágok. Mivel a napi hőingás segít megőrizni a szőlő savasságát, így az nem csak bor, hanem pezsgő készítésére is kiválóan alkalmas.

Sokszínű vidék, és számtalan programlehetőség vár Kappadókiában

Törökország Kappadókia rejtett kincsei

Ha elég bátrak és kellően sportosak az ideérkezők, kipróbálhatják a legtöbb kappadókiáról készült fotón látható hőlégballonozást, de kerékpáros és gyalogtúrák is elérhetőek, a lovaglás pedig egy egész évben űzhető tevékenység itt, ami igazán különleges módja a holdbéli táj felfedezésének.

A földfelszín bejárása után kihagyhatatlan programként kínálkozik a föld alatti, puha vulkáni kőzetbe vájt városok felfedezése. Ezek közül csak néhány nyitott a látogatók előtt, mint például a legrégebbi, ami a Kaymaklı nevet viseli, és ahol közel száz alagút található.

„Ez a földalatti város körülbelül 4000 éves. A hettiták korában nagyjából 2000 ember fért el idelent, de csak háborús időkben éltek itt, hogy megvédjék magukat az ellenségeiktől”.

– mondja Levent Yüce, a Kaymaklı idegenvezetője.

Törökország szállások kiválasztásában, utazásszervezésben örömmel segít megbízható partnerünk, a Schuster Travel. A turizmus világának alapos és minőségi híreiért iratkozz fel hírlevelünkre, és csatlakozz csoportunkhoz!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben