Befedték a Dagály fürdő kültéri medencéit – ISL verseny miatt kiszorulnak a vendégek

by Waterfan
Dagály fürdő fedett medence 50 méteres sátor

419 millió forint költségvetési támogatásból tették versenyzésre alkalmassá a Dagály fürdő két kültéri, 25, illetve 50 méteres medencéjét egy magánverseny kedvéért. Az egykori népszerű közfürdő 2 hónapig komoly korlátozásokkal látogatható csak a közvendégek számára. Mi történik a Dagályban?

419 millió forint pár sátorra?

Dagály fürdő fedett medence 25 méteres sátor

A Magyar Közlöny október 9-i számából tudhatjuk, hogy a magyar kormány 419 millió forintot biztosít a költségvetésből arra, hogy a Dagály fürdő 50-es és 25-ös medencéjét befedjék, és a versenyzők zavartalanul, a járványügyi szabályokat betartva használhassák.

A versenyt eredetileg Ausztráliában rendezték volna, de a járvány miatt Magyarország lett a beugró rendező, így nem volt elegendő felkészülési idő, ami egyben azt is jelenti, hogy a sátrakat nem lehetett megterveztetni, legyártatni és később sok évig használni, hanem meglévő egységeket kellett bérbe venni.

Iparági források szerint most a sátrak bérleti díja annyi, mint amennyibe ideális esetben a teljes megvásárlásuk került volna.

Ha van valami program, verseny, akkor az örömteli, bár én szeretném, ha eljutnánk oda, hogy ilyenkor nem csak a kiadásokból, hanem a haszonból is részesülnénk össztársadalmi szinten. Ezeket persze nehéz mérni, de míg mondjuk egy Forma-1 vagy Szuperkupa döntő tényleg brutális nézettséget és sok szempárt vonz, valamint hatalmas presztízsértéke van, addig az ISL azért még nem egy akkora világszám szerintem. Mindenesetre majd figyelemmel követjük a blogon, ha már itt lesz nálunk!

International Swimming League (ISL) a Duna Aréna és a Dagály fürdő medencéiben

A világ legjobb úszóinak egy része 6 héten keresztül Budapesten fog versenyezni az International Swimming League sorozat keretében. Azok a magyar válogatott kerettagok, akik ezúttal nem versenyeznek, ez idő alatt kiszorulnak a Duna Arénából, és hasonlóan járt a nagyközönség is a Dagály fürdő esetében – adta hírül a telex.

Az ISL egy zenével, fénytechnikával, minden show-val megszórt, innovatív úszóbajnokság, aminek keretében csapatversenyek zajlanak.

A Dagály fürdő fedett medencéi és korlátozásai

A Dagály fürdő felajánlotta a bérlettel rendelkező vendégek számára, hogy az ISL verseny miatt október 12-től a Hajós és Komjádi uszodában is használhatják bérleteiket, amiknek beváltásához személyi igazolvány szükséges.

A vendégek észrevétele szerint viszont az alternatíva gyakorlatban nem annyira vehető igénybe, mert a Hajósba is korlátozott a bejutás, hétköznap csak kb. délután 4-ig lehet menni, így a dolgozó emberek számára marad a Komjádi, ahol este 7-ig lehet úszni, viszont kérdéses, hogy mennyi hely marad, ha a meglévő közönséghez még jönnek a Dagályosok is.

Másik észrevétel szerint sokszor csak néhány sáv áll rendelkezésre, és ez alkalmanként 200-400 Ft-tal eleve olcsóbb a helyszínen megváltva, mint a Dagály bérlettel odamenni.

A Dagályban maradó bérleteseknek a csökkentett szolgáltatás és árak arányában visszatérítést biztosítanak. 50-es bérletnél 300.- Ft / alkalom

Az egyik törzsvendég szerint a Dagály 25 méteres medencéje az edzések miatt jelenleg nagyjából reggel 8 és délután 15 óra között használható, ez az időpont nagyon kevesek számára felel meg a munkaidő közepén. További információkat telefonon lehet kérni a +36301600150 számon. Bizonyára lesznek további változások, amikor élesben elindul a verseny is.

A 25 méteres úszómedence épp aktuális pályabeosztása a Dagály Fürdő hivatalos facebook oldalán kísérhető figyelemmel. Kívánságra, regisztráció után e-mailben is folyamatosan tájékoztatást kaphatunk a medence épp aktuális foglaltságáról, ahol úszósapka használata természetesen kötelező.

Mentsük meg a Dagály fürdőt Facebook bejegyzése

A Dagály elkötelezett törzsvendégei mindezek fényében hát alternatív úszási lehetőségeket kerestek és hármat találtak, amik közül az első éppen kiesett, de csak ideiglenesen:

Paskál fürdő 33-as úszómedence

A Paskál fürdő arról tájékoztatta a vendégeit, hogy 2020. október 12-23. között a sátorállítási munkálatok miatt a 33 méteres úszómedence nem használható. Az úszómedence várhatóan: 2020. október 24-én nyit.

Palatinus strand

Az átjárhatósági szabályok miatt, akinek bérlete van, ami jó a Paskálra, az beugorhat vele a Palára. Ez működik rendben.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Uszoda

Az egyik leleményes Dagály törzsvendég kommentjéből tudjuk, hogy a Közszolgálati Egyetem 25 méteres uszodája nyitva van. 1500 forint a beugró, ebben benne van a szauna használat is, bár a fürdőző a szaunával nem volt különösebben megelégedve, ahogy írta: “olcsó, de béna” – jelentsen ez bármit is.

Megemlítették még, hogy a Lukács fürdőbe is lehet menni úszni, de annak a 17 óra utáni kedvezményes, 2500 forintos ára túlságosan magas egy átlagos úszáshoz. Ne feledjük, sokan szeretnének akár napi szinten úszni járni, akár csak 1-1 órát, nem kihasználva a teljes szolgáltatáspalettát, csak áldozni némi mozgással az egészség oltárán! Különösen, ha már a home office miatt egyébként is jóval kevesebbet mozog sok-sok ember, mint korábban, amikor eljárt munkába.

A Spabook részéről sok sikert kívánunk a versenyzőknek és nyugodt, kellemes, kiszámítható és korrekt sportolási, valamint fürdőzési lehetőséget a nagyközönségnek. Ne feledjük, a Duna Aréna azért épült, hogy világversenyeknek adjon otthont és az építésekor arról volt szó, hogy a Dagály megmarad közfürdőnek:

Érdekelnek a wellness és utazós témák? Csatlakozz csoportunkhoz, ahol folyamatosan értesülhetsz szállás véleményekről, eseményekről és sok-sok utazós témáról is.
Oszd meg másokkal is, hogy teret kaphasson a hasznos tartalom a neten!

Fürdőbaráti üdvözlettel,
Mr Spabook
Köszönet az exkluzív fotókért a Mentsük meg a Dagály fürdőt oldalnak!

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé.

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben