4 csillagos zöld hotel alapkövét rakták le Szolnokon

by Kassay Tamás
Szolnok Tiszavirág Hotel szálloda építés wellness beruházás

A fejlődés következő “nagy útvonala” Szolnokon a turizmus lehet a statisztikák szerint, hiszen ugrásszerű növekedésnek indult a vendégéjszakák száma, amely a járvány előtti időben 40 ezer feletti volt – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a városban, a százötvenöt szobás, négycsillagos superior Riverstone “zöld” hotel ünnepélyes alapkőletétele előtt. – tudatta az MTI.

Szolnokon a fejlődés következő lépését a turizmus jelentheti. Zöld hotel épül

A mostani ünnepélyes pillanat némileg megcsúszott, ugyanis már 2020-ban beszámolt róla a Spabook, hogy 2021-ben meg fog kezdődni az építkezés. Vélhetően a korábbi időszak korlátozásai nyomán nem siettek tartani a határidőt.

Rivestone hotel Szolnok Tiszakavics wellness konferencia

Szolnok, 2022. február 28. A szolnoki százötvenöt szobás, négycsillagos superior Riverstone “zöld” hotellátványterve a szálló alapkőletételének napján, 2022. február 28-án. MTI/Mészáros János

Varga Judit a holt-tiszai vízisporttelep mellett tartott eseményen nagyon fontosnak nevezte, hogy ezt a lehetőséget, igényt az infrastruktúra is kiszolgálja. Szavai szerint a mintegy 15 milliárd forintos beruházást 4 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány.

Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselője elmondta: a 3,5 hektáron épülő négycsillagos wellness, sport-, konferenciaszálloda és rehabilitációs központ Szolnok jövőjét évtizedekre meghatározó beruházás.

Letették a Riverstone Hotel Szolnok alapkövét – korábban Tiszakavics néven futott

A miniszter beszélt arról is, hogy a környezetvédők által Brüsszelben is gyakran emlegetett “holisztikus szemlélet” a magyar építkezésekben mindennapos gyakorlattá vált. Elmondta: megújuló energiaforrások, a geotermikus – és napenergia is hasznosulni fog a beruházás során; épül már a termálkút hőszivattyús rendszerrel, a villamosenergia-szükséglet csaknem 100 százalékát pedig napelemekkel fogják biztosítani, az épületet és a közterületeket korszerű led-technikával világítják majd ki. Kiemelte: Magyarország a klímaváltozás elleni küzdelemben az egyik élenjáró európai partnerország, a magyar klímaváltozási stratégia célul tűzte, hogy 2030-ra a helyben termelt elektromos áram 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen. Nagyon fontosnak nevezte, hogy ehhez a szállodaipar is hozzá tud járulni, például az ilyen beruházásokkal.

Varga Judit szerint nem véletlen, hogy a Holt-Tisza partjára épül a szálloda, hiszen így a nemzetközi edzőtáboroztatási és verseny előkészítési, versenyeztetési igényt is ki tudják szolgálni a jövőben. Reményét fejezte ki, hogy a vízisportok kedvelői mellett minél több látogatója lesz a szállodának belföldről és külföldről egyaránt.

Kállai Mária elmondta: a létesítmény várhatóan 2024 őszétől fogadja majd a vendégeket. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a Kisfaludy 2030 programban 4 milliárd forinttal támogatja a beruházást. Elmondta: Szolnokon nagyon tudatos építkezés, várostervezés folyik évek óta. “Szolnok és térsége határozott jövőképpel bír” – hangsúlyozta. Már adottság az M4-es gyorsforgalmi út, a sportesemények, a kulturális-gasztronómiai sokszínűség, és a beruházásnak köszönhetően lesz lehetőség fejleszteni a konferenciaturizmust is. A RepTár, a Szolnoki Művésztelep, az egykori szolnoki vár rekonstrukciója, a tiszaligeti fürdő fejlesztése igényli, hogy egy jelentős befogadóképességű, minőségi szálláshellyel gazdagodjon a város – mondta, megjegyezve, hogy az elmúlt tíz évet az erős gazdaság, az ország folyamatos gyarapodása, a vidék megbecsülése jellemzi. 

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere arról beszélt, hogy a Holt-Tisza 16 kilométeres holtág, ahol 15 ország sportolói készülnek olimpiára, világ- és Európa bajnokságra kajak-kenu sportágban. A mai magyar sport érték, amely rengeteg embernek ad munkát, az egészség mellett közösséget is épít – fogalmazott. 

Plachy László, a Green Plan cégcsoport általános vezérigazgatója elmondta: több mint három év előkészítő munka után kezdődik el a beruházás. A Green Plan cégcsoport ingatlanportfóliója eddigi legnagyobb beruházásának nevezte a szolnoki projektet. A Riverstone hotel és wellnessfürdő 3,5 hektáron, 17 ezer négyzetméter beépített területen, 155 szobával, 4 ezer négyzetméter fürdővel épül valamint 400 ember befogadására alkalmas konferenciateremmel. A létesítmény formavilágát a kavics ihlette, ívekből és hullámokból áll, ez sok építészeti elemben visszaköszön majd – árulta el. Elmondta: a belföldi vendégek mellett külföldiekre is számítanak majd.

Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.