Újra életre kel a 180 éves Fürdő Szálló Esztergomban (videóval)

by Waterfan
Esztergom Fürdő Szálló megújul felújítás

A műemléki védettséget élvező épületet eredeti formájában állítják helyre 400 millió forintból. Eredeti pompáját a levéltárban fellelt tervek és az 1900-as évek elejéről származó fotók alapján tervezik helyreállítani. A munkálatokat restaurátori falkutatás is segíti.

Felújítják az esztergomi Fürdő Szálló épületét – szólt a hír már 2008-ban is

Ezúttal talán valóban megtörténik majd a beharangozott felújítás, ugyanis 2008-ban az Építész Fórum már ugyanezzel a címmel és témában közölt cikket! Az 1993 óta zárva tartó épület tulajdoni jogviszonyai 2006-ig rendezetlenek voltak, majd 2006-ban az önkormányzat megvásárolta és így megnyílt a lehetőség a felújítási törekvések előtt. Ennek ellenére azóta lényegében annyi történt, hogy 2019 nyarán az önkormányzat felújította a Fürdő Szálló épületének tetőszerkezetét – állagmegóvási célból.

Új lendületet kap a Fürdő Szálló felújítása 2021-ben

Esztergom Fürdő Szálló felújítás megújul

A folyamatban lévő közbeszerzési eljárás lezárulása után 2021 első hónapjaiban megkezdődhet az épület teljes külső felújítása. A 400 millió forintos beruházás teljes mértékben a Kisfaludy Program támogatásából valósul meg. A munkálatok nyomán meg fog újulni a külső homlokzat, kicserélik a nyílászárókat, szigetelik a falakat és kiépítik a közmű bekötéseket is. Az esztergomi önkormányzat már tárgyal az épület későbbi hasznosításáról is.

A felújítás után ismét teljes pompájában fog ragyogni az az épület, amelynek egykoron Liszt Ferenc, Széchenyi István és 1848-ban toborzó körútja alkalmával Kossuth Lajos is vendége volt. A külső felújítás mellett előrehaladott tárgyalásokat folytat az önkormányzatunk az épület későbbi hasznosításáról is.

-mondta Hernádi Ádám Esztergom polgármestere

A Fürdő Szálló rekonstrukciója a Kisfaludy Program 5 milliárd forintos beruházási csomagjának része, aminek keretében az Élményfürdő mellett az esztergomi városháza homlokzatát is felújítják és egészségturisztikai fejlesztéseket végeznek a Szent István Strandfürdőben.

A Fürdő Szálló története videón

A szálló területén egykor tó volt, amit a Szent Tamás-hegyből folyó hévizek tápláltak. A tavat 1840-ben lecsapolták és feltöltötték. A forrásokat kiboltozták, és a mai napig a főút alatti alagútrendszerben folynak. Ezek a járatok a szálloda mögötti strand területéről megközelíthetőek. A mostani épületegyüttest, színházteremmel, gőz- és kádfürdővel 1600 vörösfenyőcölöpre építették Zofahl Lőrinc tervei alapján. Ezzel egyidőben alakították ki a részben a szálló alatt húzódó Mala-forrásalagutat.

A téma iránt jobban érdeklődőknek íme egy negyed órás anyag, amiből megtudhatunk elég sok mindent a régmúltból, például betekinthetünk föld alatti járatokba is. Kezdésnek ahhoz a részhez állítottam be a videó indítását, de lehet szabadon tekergetni.

Zárt wellness csoportunkban szállás véleményekről, fürdős eseményekről és sok-sok utazós témáról is olvashatsz.

Fürdőbaráti üdvözlettel,
Mr Spabook

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további érdekes és minőségi tartalmakat tehessek közzé.

Ez is érdekelhet

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben