Hotel Karos Spa robot

Robotok debütáltak a Hotel Karos Spa**** csapatában

by Kassay Tamás

Ritkaságszámba menő innovatív megoldással erősít a Hotel Karos Spa****, amely robotokkal egészítette ki felszolgálói csapatát.

Azok a látogatók, akik Zalakaros „almás” szállodájába látogatnak, mostantól tehát nem hétköznapi személyzettel is találkozhatnak a robotok személyében. A csapat új tagjai nevet is kaptak, Ketty és Bella, a két intelligens felszolgálórobot. A szálloda szerint a „hölgyek” nagy sikernek örvendenek és már az első napokban belopták magukat a vendégek és a személyzet szívébe.

Mindkét robot teljesen interaktív, írásban és szóban is tudnak kommunikálni, beszélgetnek az arra járókkal, sőt, Ketty még táncol is a család legkisebb tagjaival. A navigációnak köszönhetően kiválóan közlekednek a vendégtérben, észlelik és kikerülik az akadályokat, beleértve az olykor figyelmetlenül bóklászó gyermekeket is. A Bella névre hallgató, tálcákkal ellátott kis felszolgálórobot a ráhelyezett ételeket, italokat az előre beprogramozott számú asztalokhoz viszi, köszönti a vendégeket, majd udvariasan megkéri őket, vegyék le rendelésüket a megfelelő tálcáról.

Bella egyébként valójában egy macska, pontosabban boldogan mosolygó kiscica arcú robot. Kacsint, nyávogm rángatja a bajszát, sőt, simogatásra boldogan nevet és dorombol is.

Hotel Karos Spa robot
A turizmus világának precíz híreivel vár az Utazás hírek csoport.

Kolléganője, Ketty a lobby-ban könnyíti meg a recepción dolgozó munkatársak életét. Elsődleges feladata, hogy különféle információkkal lássa el az arra járó vendégeket, legyen az tájékoztatás, szolgáltatás ajánlás vagy útbaigazítás. A recepció tehermentesítése mellett Ketty hostessként is tevékenykedik, a beépített HD monitornak köszönhetően fotókat és videókat vetít a látogatóknak, valamint különböző beauty és wellness kezeléseket mutat be.

Hotel Karos Spa robot

A szállodában dolgozó kollégák örömmel vették a 2 robot érkezését, akik nagy segítséget nyújtanak az egyes részlegeken. A napjainkban hatalmas problémát jelentő munkaerőhiányra egyik megoldás lehet a robottechnika alkalmazása, amelyet Kínában és Japánban már régóta használnak, Zalakaroson azonban a Hotel Karos Spa**** az egyetlen olyan szálloda, ahol kipróbálták ezt a technológiát. A 2 új robot kolléga jelenleg még amolyan próbaidős tesztüzemben működik a szállodában, azonban, ha a próbaidejüket sikeresen letöltik, akár a személyzet teljes értékű tagjaivá is válhatnak.

A turizmus világának precíz híreivel vár az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben