Sofitel Budapest felújítás Atrium Hyatt hotel Indotek csoport

2 évre bezárt, archív képeken látható az 5 csillagos budapesti szálloda

by Kassay Tamás

Pénteken bezárt az 5 csillagos Sofitel Budapest szálloda. A tulajdonos felújítja a város arculatában markáns szerepet betöltő épületet. A munkálatok előreláthatólag 2 teljes évig tartanak majd, ezalatt a hotel teljesen bezár.

A Sofitel Budapest Chain Bridge 1 éve került az Indotek tulajdonába

A különleges épületben működő hotel, amely az Accor szállodalánc Sofitel márkája alatt üzemel, 2019-ben került annak az Indotek csoportonak a tulajdonába, amelyik a Gellért Szállót is megvásárolta és nemrégiben hatalmas sajtótornádót kavart azzal, hogy bejelentkezett a Ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtér megvételére is.

Néhány hete az Index arról értekezett, hogy a felújítás előtt csoportos létszámleépítést hajt végre a vállalat. Ilyen hírek már tavasszal is felröppentek, akkor a cég tagadta a sajtóértesüléseket. Ami biztos, hogy a mostani felújítás után a korábbinál nagyobb létszámú személyzettel fog működni a szálloda, mert több szolgáltatás lesz, ami több ember munkáját fogja igényelni.

A Sofitel Budapest története Atrium Hyatt néven indult

Atrium Hyatt Budapest belső tér

A Sofitel eredendően Atrium Hyatt néven futott, utalva a belső tér légies kialakítására, de a korábbi tulajdonosváltáskor megváltozott az évtizedeken át használt márka.

Az épületet Zalaváry Lajos tervezte, az ő nevéhez fűződik a Budai várban megépült Hilton és az Astoria-n felhúzott üvegpalota irodaház, az East-West Business Center is. Mondhatjuk, hogy kiváló érzékkel épített modern dolgokat a régivel harmonizáló módon. Az építkezés 1979 decemberétől 1982 márciusáig tartott.

Az Atrium Hyatt 5 csillagos szállodának épült, 365 szoba és 711 ágy várta a vendégeket.

A hotel fele-fele arányban volt a Malév, illetve a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat tulajdona, így nem meglepő módon az épületben lévő irodaházba költözött a Malév vezérigazgatósága is – tudjuk meg Földesi László írásából.

Bár semmilyen jelentősége nincsen, mégis furcsa véletlen, hogy a Wizz Air mai résztulajdonosa és alapító-vezérigazgatója, Váradi József 2001-ben még a MALÉV vezérigazgatójaként adta el a szálloda épületében lévő 50%-os MALÉV üzletrészét, mert a nemzeti légitársaság akkor már igencsak szorult pénzügyi helyzetben volt. 2019-ben pedig az a Jellinek Dániel vezette Indotek csoport vásárolta meg a teljes házat, amelyik szemet vetett a Ferihegyi Repülőtérre is.

Érdekes egyébként rákeresni, hogy most a lezárások alatt milyen árak vannak Budapesten. Vannak még nyitva szállodák az üzleti utazók számára, akik most sok éve nem látott, ritka alacsony árakon szállhatnak meg egyes hotelekben. Igazából ennyiért kipróbálnék 1-2 helyet én is, de sajnos üdülni nem lehet. Azt hozzáteszem, hogy az a fajta filléres szobaár, mint amit szeptember környékén lehetett tapasztalni (20 ezer forint / szoba / éj 5 csillagban!) az most egyelőre megszűnt.

Érdekel az utazás és a wellness? Csatlakozz csoportunkhoz, és értesülj szállás véleményekről, eseményekről és sok-sok utazós hírről is. Érdekes volt? Oszd meg másokkal is!

Jó utat, sok élményt,
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó,
okl. turisztikai fejlesztési menedzser

címlap: Fortepan / Gábor Viktor

Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és minőségi tartalmakat tehessek közzé.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben