Ferihegyi repülőtér Budapest aiport indotek megvenné felvásárlás

A Gellért Szálló tulajdonosa megerősítette, hogy megvenné a ferihegyi repülőteret

by Waterfan

A magyar tulajdonú Indotek Csoport megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a Budapest Airport Zrt. megvásárlásáról egy magyar és részben amerikai befektetőkből álló konzorcium részeként – írta meg a Portfolio a Bloomberg értesüléseit követően.

Az Indotek Csoport közleménye szerint: „üzleti tárgyalásokat folytat dominánsan piaci (magyar és kisebb részben amerikai) befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. konzorciumban történő potenciális megvásárlásáról. Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll.

Az Indotek Csoport a Gellért Szálló és a Sofitel Hotel tulajdonosa is

Budapest egyik legikonikusabb, szecessziós stílusban épült, 234 szobás, legendás szállodáját a nemzetközi Danubius hotellánctól a magyar ingatlanfejlesztő társaság vette át 2019-ben. A magyarországi ingatlanpiac egyik legnagyobb szereplőjeként jegyzett Indotek Group az épület eredeti funkcióinak megtartása mellett nagyszabású beruházást tervez megvalósítani a Gellért Szállóban, aminek megvásárlásakor így nyilatkozott a cégcsoport többségi tulajdonosa, Jellinek Dániel:

„Amíg Párizsnak az Eiffel torony, Londonnak pedig a Big Ben a legismertebb szimbóluma, Budapestet a gyógyfürdőiről ismerik legtöbben a világban. A város alatt lévő gyógyvízkincsnek, valamint az egyedülálló gyógyfürdőkultúrának az első számú megtestesítője pedig a Gellért. Ezért a felújítást azzal a céllal szeretnénk elvégezni, hogy a Gellért, Budapest ikonikus épületeként és helyszíneként, újra régi fényében ragyogjon. Szeretnénk, hogy olyan vendégeink legyenek, akik kifejezetten azért jönnek Budapestre vagy akár Európába, hogy a Gellért Szállóban szállhassanak meg, ahogyan ez az épület fénykorában is történt”

A Gellért szálló mellett a Duna-korzó ikonikus, fehér épületében található, 5 csillagos Sofitel Hotel megvásárlása már egész újvonalas fejlesztési irány a cég portfóliójában, ugyanis az Indotek története korábbra nyúlik vissza. Kifejezetten mester abban, hogy B és C kategóriás, lepukkant irodákat, üzemi épületeket vásárol meg relatíve olcsón és után remekül képes, jó áron hasznosítani.

Az Index portréjában olvashatjuk, hogy:

„amikor beütött a válság, a piacon szinte mindenki nagy bajban volt, Jellinek azonban ekkor vásárolt csak igazán”

Reális a budapesti reptér megvásárlása?

A Budapest Airport Zrt. jelenlegi, külföldi tulajdonosai szerint a reptér nem eladó. De mint tudjuk, minden csak pénz kérdés. A ki tudja meddig romokban heverő turizmus miatt sok jóval nem kecsegtet a reptér birtoklása és üzemeltetése a következő néhány évben. Utána pedig üzleti kockázat, hogy mi történik a világban.

Az Indotek a korábbi válság után láthatóan magas szintre fejlesztette azt a képességét, hogy bajban lévő tulajdonosoktól megvásárolja az ingatlanjaikat, amiket képes utána rentábilisen hasznosítani.

Ennek fényében egy kisebb összeget már rá mernék tenni arra, hogy ez az üzlet előbb-utóbb valamilyen formában nyélbe lesz ütve.

Izgalmas átalakulás figyelhető meg a budapesti turizmusban, amiről a közeljövőben bizonyosan fogunk még hallani a reptértől teljesen függetlenül.

Érdekelnek a turizmushoz, utazáshoz kapcsolódó témák? Csatlakozz csoportunkhoz, ahol folyamatosan értesülhetsz fürdős eseményekről és sok-sok utazós témáról is. Itt pedig hosszászólhatsz.

Fürdőbaráti üdvözlettel,
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó

Ha ez a cikk szerinted is tartalmasabb, mint amiket találsz a témában a magyar neten, akkor támogatásoddal segíthetsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. A lentebbi kis “f” betűre kattintva pedig megoszthatod a cikket.

Cover: Ato 01 / CC BY-SA

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben