2020-ban a világjárvány ellenére is 15,8 millió utast szállított, ezzel a legnagyobb nemzetközi légitársasággá lépett elő az Emirates, ugyanakkor a világranglista több másik kategóriájában nem ők a vezető légitársaság. Egy ilyen hír esetében nem feledkezhet meg a szakma a legtöbb desztinációt kiszolgáló, azaz legtöbb nemzetközi útvonalat üzemeltető legnagyobb légitársaságról sem, amely a pandémiával sújtott évben a Qatar Airways lett.
Dubaj újranyitását követően az Emirates folyamatosan bővítette hálózatát, így mára már 120 desztináció elérhető, illetve októberig még több mint 20 további járat indul újra.
Az Emirates ma közleményében azt írja, hogy az arab légitársaság 2021 júliusában és augusztusában 1,2 millió utast szolgált ki, míg 2020 hasonló időszakában mindössze 402 ezren utaztak a légitársaság járatain.
2020-ban éves szinten 15,8 millió utast szállított, és ezzel az Emirates lett a legnagyobb nemzetközi légitársaság az IATA 2021-es nemzetközi légi statisztikai kimutatása alapján.
Viszonyításul írom, hogy a Wizz Air 16,9 millió a Ryanair 52,1 millió utast szállított 2020-ban, ami jóval meghaladja a 15,8 milliót. Igen ám, de másik kategóriáról beszélünk, ők a fapados, úgynevezett „low cost” légitársaság bajnokságban játszanak. Nézzünk még tovább, mert ha világszinten nézzük, akkor bőven van még másik társaság több utassal! Őket viszont belföldön fuvarozták, például az American Airlines 95,3 millió utast szállított 2020-ban, igaz, legtöbbjüket Amerika határain belül.
Másik érdekes dimenzió, hogy mit is jelentenek a fenti számok egy „normális” évhez képest. Íme a légitársaságok utasforgalma 2019-ben, még a pandémiát megelőző időszakban:

Az Emirates minden utasa számára a kabinosztálytól és az úti céltól függetlenül több esetre – köztük Covid-fertőzéssel kapcsolatos kórházi és szállásköltségekre – kiterjedő ingyenes utasbiztosítást vezetett be. A szolgáltatás igénybevételéhez nem kell semmilyen kérvényt kitölteni, az a foglalás visszaigazolásával automatikusan érvénybe lép, és az első utazás napjától számítva 31 napig érvényes. A biztosítás meghatározott esetekben többek között félmillió dollárig (kb. 150 millió forintig) fedezi a kórházi költségeket, illetve 7500 dollárig (2,2 millió forintig) fizet kártérítést a meghatározott okokból törölt járatok esetén. A biztosítás részletes kondíciói itt olvashatóak.
Az Emirates bővülő járatkínálata mellett továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsa, és garantálja utasainak és munkatársainak biztonságát és egészségét. Felszállás előtt minden utas maszkot, kesztyűt, kézfertőtlenítőt tartalmazó ingyenes higiéniai készletet kap. A dubaji repülőtéren érintésmentes testhőmérséklet-mérést, valamint ingyenes PCR tesztet végeznek, és a check-in is teljesen érintésmentesen zajlik. További információk itt. Az utasok ezen a nyáron digitálisan is tájékozódhatnak az IATA Travel Pass segítségével.
Emellett a légitársaság rugalmas jegyfoglalást vezetett be, a törzsutasok szintén megtarthatják mérföldjeiket, illetve státuszuk is meghosszabbításra került.
Ha érdekelnek az utazás világának precíz hírei, csatlakozz a Turizmus hírek csoportjához.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.