A Bécsi Repülőtér 2022-ben mintegy 17 millió utasra számít a 2021-es 10,4 millió után. Viszonyításul a Budapesti Repülőtér adatairól szóló cikk itt olvasható. Arányaiban nézve hasonló teljesítményt nyújt a két főváros repülőtere, de Bécs valamivel jobban teljesít.
„2022-ben fellendül az utasforgalom, de a válságból kivezető út még hosszú”.
„A légi közlekedés lassan újra magára talál: 2021-ben 10,4 millió utast regisztráltunk Bécsben, harmadával többet, mint a koronavírus első évében, 2020-ban. Az idei év első hónapjai még nagy kihívást jelentenek, de a nyári menetrend 2022. március végi indulásával az utasforgalom jelentős fellendülésére számítunk. A jelenlegi kilátások szerint a teljes 2022-es évben elérhetjük a mintegy 17 millió utast. Tehát remélhetőleg már túl vagyunk a mélyponton, és szeretném megköszönni a Bécsi Repülőtér valamennyi dolgozójának a válság teljes ideje alatt tanúsított magas szintű elkötelezettségét. Az ő erőfeszítéseiknek és valamennyi helyi partnerünk elkötelezettségének köszönhetően a Bécsi Repülőtér 2021-ben az EU legpontosabb csomópontja és Európa harmadik legpontosabb csomópontja lett. A 2022-es nyári menetrend ígéretesnek tűnik, és a jelenlegi kilátások szerint az újonnan átalakított 2-es terminált még 2022 nyara előtt újra megnyitjuk. A nagy központi biztonsági ellenőrzőpont, a világos és modern belső kialakítás, az új üzletek és gasztronómiai kínálat, valamint a 2360 m²-es, nagyon exkluzív váróterem révén utasaink a legmagasabb kategóriába tartozó környezetet tapasztalhatnak meg.” – mondta Julian Jäger, a Flughafen Wien igazgatótanácsának tagja.
„2022-nek a gazdasági fordulat évének kell lennie a világjárvány ellenére”.
„A Bécsi Repülőtérnek 2021 és 2023 között összesen 1,3 milliárd eurós bevételkiesést kell megemésztenie a koronavírus okozta válság miatt, de 2022-ben már gazdasági fordulatnak kell bekövetkeznie. Ennek alapja egy hatalmas megtakarítási program, az állami támogatás, mindenekelőtt a várhatóan 2022 márciusában véget érő, a koronavírus miatti elrendelt rövidített munkaidő, valamint az összes munkavállaló hihetetlen elkötelezettsége, amelynek köszönhetően a válságot eddig kényszerű elbocsátások nélkül sikerült leküzdeni. A 2022-es teljes évre vonatkozóan jelentős forgalom- és eredménynövekedést várunk. A válság ellenére a mintegy 20 millió eurós klímavédelmi beruházásaink teljes gőzzel folynak, amelynek eredményeképpen a Bécsi Repülőtéren Ausztria legnagyobb fotovoltaikus rendszere kezdi meg működését, és a távhőellátást CO2-semleges módon biztosítjuk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a repülőtér működése CO2-semleges legyen” – mondta Dr. Günther Ofner, a Flughafen Wien AG igazgatótanácsának tagja.
A 2021-es válságév 10,4 millió utassal zárult a bécsi telephelyen, ami 67,1%-os csökkenést jelent a 2019-es válság előtti szinthez képest – a Flughafen Wien vállalatcsoport 13,1 millió utast regisztrált (mínusz 66,8%).
A Flughafen Wien külföldi érdekeltségeit, a máltai és a kassai repülőteret is beleértve, 2021-ben összesen 13,1 millió utast regisztrált, ami 66,8%-os utasszámcsökkenést jelent a válság előtti 2019-es évhez képest.
10,4 millió utas (2019-hez képest -67,1%) a Bécsi Repülőtéren
A Bécsi Repülőtéren 2021-ben is folytatódott az erőteljes utasszámcsökkenés, 2021-ben 10 405 523 utast számoltak, ami a válság előtti (2019-es) szinthez képest még mindig 67,1%-kal kevesebb. 2019-hez képest mind az átszálló utasforgalom (-65,0%), mind pedig a helyi utasok száma (-67,7%) csökkent. A fel- és leszállások száma 58,2%-kal csökkent, a helykihasználtsági mutató pedig 14,8%-kal 62,5%-ra esett vissza. A teherszállítás volumene 2021-ben 7,9%-al csökkent.
A nemzetközi érdekeltségek alakulása
2021-ben a Flughafen Wien vállalatcsoport nemzetközi érdekeltségeit is még súlyosan érintette a Covid-19 járvány: a Máltai Repülőtér 2021-ben 2 540 335 utast regisztrált, ami 2019-hez képest 65,2%-os csökkenést jelent. A Kassai Repülőtér által 2021-ben regisztrált 166 515 utas 2019-hez képest 70,0%-os csökkenést jelent.
Forgalmi előrejelzés 2022-re: a Flughafen Wien vállalatcsoport mintegy 17 millió utasra számít a bécsi telephelyen és mintegy 21 millió utasra a vállalatcsoporton belül, ami a válság előtti utasforgalom mintegy 50%-ának felel meg (2019).
2022 fellendülést hoz, de továbbra is kihívást jelent: míg a jelenlegi kilátások szerint az első három-hat hónap még gyenge lesz, a nyártól és az év második felében jelentős utasszám-növekedés várható. 2022-ben a Flughafen Wien mintegy 17 millió utasra számít a bécsi telephelyen, a Flughafen Wien vállaltcsoport pedig (részesedéseivel együtt) mintegy 21 millióra.
Eredménykilátások 2022-re: a repülőtérnek 2021 és 2023 között 1,3 milliárd eurós bevételkiesést kell megemésztenie a világjárvány miatt – 2022-nek gazdasági fordulatot kell hoznia – Az árbevételnek 560 millió eurót, az EBITDA-nak
172 millió eurót kell elérnie – A klímavédelmi beruházási offenzíva CO2-semlegessé teszi a repülőtér működését – A vállalkozások betelepülése 1000 új munkahelyet teremt a telephelyen.
a Flughafen Wien vállalatcsoport szilárd gazdasági alapjának köszönhetően jól átvészelte a jelenlegi válságot. A jelenlegi kilátások szerint 2022-re 560 millió euró körüli bevétel, legalább 172 millió eurós pozitív EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) és legalább 20 millió eurós pozitív éves nettó nyereség várható. A vállalat nettó adósságállománya várhatóan 50 millió euró alá csökken. A beruházások összege mintegy 84 millió euró lesz.
Több kényelem az utasok számára: új bevásárló és gasztronómiai kínálat, valamint az újonnan átalakított 2-es terminálon 2360 m²-es exkluzív váróterem és központi biztonsági ellenőrzés
A Bécsi Repülőtér működése a terminálon az Osztrák Szövetségi Haderő, a határrendőrség, a légitársaságok és a kiszolgáló ügynökök által gondosan ellenőrzött, egyre sűrűbb csúcsforgalom, a változó menetrendek és a szigorú utazási szabályok jelentette jelentős kihívások ellenére eredményes: 2021-ben a Bécsi Repülőtér számított az EU legpontosabb csomópontjának és Európa harmadik legpontosabb csomópontjának. Az utasok számára számos újítás létezik: A 3-as terminálon olyan új üzletek és éttermek nyíltak, mint az AÏDA, a Manner, az 1837-es bécsi söröző és a dean&david, 2022-ben pedig a sztárszakács Wolfgang Puck és a Bieder & Maier kávémárka, valamint a Veganista/LaLa és a Trześniewski által fémjelzett nevezetes éttermek következnek. A jelenlegi kilátások szerint az újonnan átalakított 2-es terminál még 2022 nyara előtt megkezdi működését. Az új központi biztonsági ellenőrzés, valamint az új bevásárló és gasztronómiai kínálat mellett mindenek előtt a 2360 m²-es új, a repülőtér forgalmi előterére néző előcsarnok lesz a fénypont.
A telephely a válság ellenére és fenntarthatóan növekszik: logisztikai cégek települnek be a repülőtérre – A repülőtér beüzemeli Ausztria legnagyobb fotovoltaikus berendezését és CO2-semleges távhőellátását
A Bécsi Repülőtér COVID-19 tesztelésre vonatkozó ajánlata ugyancsak kedvező fogadtatásra talál majd: a repülőtéri tesztállomás 2020. májusi beindítása óta több mint 300 000 antigén és PCR tesztet végeztek el úgy, hogy az eredmények még aznap rendelkezésre álltak. Az AirportCity is növekszik: A Deutsche Logistik Holding DLH egy 45 000 m²-es logisztikai parkkal indul, a DHL Air itt hozza létre a központját, a Helios Real Estate pedig 2022-ben 21 hektáron épít logisztikai központot. A Bécsi Repülőtér 2022-ben is következetesen folytatja fenntarthatósági stratégiáját: Ausztria legnagyobb fotovoltaikus berendezése 24 hektáron áll üzembe, és a távhőellátás CO2-semleges ellátásra áll át. Ezzel a Bécsi Repülőtér egy nagy lépéssel kerül közelebb ahhoz a céljához, hogy zöld repülőtérré váljon.
A forgalom alakulása 2021. decemberében a Bécsi Repülőtéren: folytatódik az enyhe emelkedő tendencia
A Flughafen Wien vállalatcsoportnak 2021 decemberében 1 192 856 millió utasa volt
Az utasforgalom enyhe emelkedő tendenciája az év végén is folytatódott: 2021 decemberében a Flughafen Wien vállalatcsoport (a Bécsi Repülőtér, a Máltai Repülőtér és a Kassai Repülőtér) 1 192 856 utast regisztrált, mintegy négyszer annyit, mint az előző év decemberében. A válság előtti szinthez képest (2019 decembere) azonban még mindig 59,8%-os a csökkenés.
A bécsi telephely: az utasok száma 2021 decemberében megnégyszereződve 921 602 főre emelkedett
A 2020 decemberi válsághónaphoz képest 2021 decemberében a Bécsi Repülőtéren is nagyjából megnégyszereződött az utasok száma – 226 837 főről 921 602-re nőtt. Ez azonban a válság előtti szinthez képest (2019 decembere) még mindig 62,6%-kal alacsonyabb.
A forgalom alakulása részletesen
Bécsben a helyi utasok száma a válság előtti szinthez képest (2019. december) 64,5%-kal csökken, az átszálló utasok száma pedig 55,0%-kal. A légi forgalom volumene 2021 decemberében 43,6%-al csökkent. A teherszállítás ezzel szemben szépen fejlődik: a bécsi telephelyen a teherszállítás volumene 23 947 tonna volt, ami 5,3%-kal meghaladta a válság előtti szintet (2019 decembere).
2021 decemberében a Bécsi Repülőtér Nyugat-Európába irányuló utasforgalma 63,7%-kal csökkent a válság előtti szinthez (2019 decembere) képest, Kelet-Európába pedig 53,3%-kal. Észak-Amerikába 56,6%-kal csökkent az utasforgalom volumene a válság előtti szinthez (2019 decembere) képest, Afrikába pedig 52,0%-os volt a visszaesés. A Közel-Keletre 61,4%-kal, a Távol-Keletre pedig 81,8%-kal volt alacsonyabb az utasforgalom a válság előtti szinthez (2019 decembere) képest.
A Máltai Repülőtéren az utasforgalom csökkenése a válság előtti szinthez (2019 decembere) képest 46,7%-os volt 2021 decemberében, a Kassai Repülőtéren pedig 33,0%-os.
A forgalmi adatok részletei az alábbi táblázatban találhatók.
Bécsi Repülőtér utasforgalom alakulása 2021-ben
Bécsi Repülőtér (VIE) | ||||||
2021/12 | 2020/12 | 2019/12 | 2021/01-12 | Különbség %-ban 2020. évihez viszonyítva | Különbség %-ban 2019. évihez viszonyítva | |
Érkező+induló+átszálló utasok | 921 602 | 226 837 | 2 466 838 | 10 405 523 | +33,2 | -67,1 |
Érkező+induló helyi utasok | 711 582 | 172 664 | 2 003 019 | 7 849 778 | +24,6 | -67,7 |
Érkező+induló átszálló utasok | 205 792 | 51 464 | 457 040 | 2 515 584 | +67,9 | -65,0 |
Érkezési+indulási mozgások | 11 649 | 4 077 | 20 666 | 111 567 | +16,4 | -58,2 |
Érkező+induló teherszállítás tonnában | 23 947 | 19 667 | 22 733 | 261 299 | +19,9 | -7,9 |
MTOW (tonnában) | 501 648 | 181 942 | 851 067 | 4 733 320 | +18,7 | -56,5 |
Máltai Repülőtér (MLA, teljes körűen konszolidált) | ||||||
2021/12 | 2020/12 | 2019/12 | 2021/01-12 | Különbség %-ban 2020. évihez viszonyítva | Különbség %-ban 2019. évihez viszonyítva | |
Érkező+induló+átszálló utasok | 254 535 | 46 475 | 477 309 | 2 540 335 | +45,3 | -65,2 |
Érkező+induló helyi utasok | 253 871 | 46 061 | 472 187 | 2 536 018 | +46,0 | -65,1 |
Érkező+induló átszálló utasok | 664 | 378 | 5 064 | 4 226 | -61,1 | -91,2 |
Érkezési+indulási mozgások | 2 727 | 767 | 3 708 | 24 516 | +29,2 | -52,8 |
Érkező+induló teherszállítás (tonnában) | 1 261 | 1 299 | 1 572 | 14 867 | -5,8 | -9,5 |
MTOW (tonnában) | 104 745 | 28 450 | 142 155 | 923 341 | +29,9 | -53,3 |
Kassai Repülőtér (KSC, saját tőkével konszolidált) | ||||||
2021/12 | 2020/12 | 2019/12 | 2021/01-12 | Különbség %-ban 2020. évihez viszonyítva | Különbség %-ban 2019. évihez viszonyítva | |
Érkező+induló+átszálló utasok | 16 719 | 4 634 | 24 941 | 166 515 | +72,7 | -70,0 |
Érkező+induló helyi utasok | 16 719 | 4 634 | 24 941 | 166 515 | +72,9 | -70,0 |
Érkező+induló átszálló utasok | 0 | 0 | 0 | 0 | Nem alkalmazható | Nem alkalmazható |
Érkezési+indulási mozgások | 200 | 68 | 346 | 1 520 | +2,2 | -74,8 |
Érkező+induló teherszállítás (tonnában) | 0 | 0 | 2 | 0 | -100,0 | -100,0 |
MTOW (tonnában) | 7 049 | 1 807 | 7 010 | 52 975 | +63,7 | -65,2 |
A Bécsi Repülőtér és érdekeltségei (VIE, MLA, KSC) | ||||||
2021/12 | 2020/12 | 2019/12 | 2021/01-12 | Különbség %-ban 2020. évihez viszonyítva | Különbség %-ban 2019. évihez viszonyítva | |
Érkező+induló+átszálló utasok | 1 192 856 | 277 946 | 2 969 088 | 13 112 373 | +35,8 | -66,8 |
Érkező+induló helyi utasok | 982 172 | 223 359 | 2 500 147 | 10 552 311 | +29,8 | -67,2 |
Érkező+induló átszálló utasok | 206 456 | 51 842 | 462 104 | 2 519 810 | +67,0 | -65,2 |
Érkezési+indulási mozgások | 14 576 | 4 912 | 24 720 | 137 603 | +18,3 | -57,6 |
Érkező+induló teherszállítás (tonnában) | 25 208 | 20 967 | 24 307 | 276 166 | +18,2 | -8,0 |
MTOW (tonnában) | 613 442 | 212 199 | 1 000 232 | 5 709 636 | +20,7 | -56,1 |
A Budapesti Repülőtér részletes, 2021. évi adatairól ebben a cikkben lehet olvasni, érdekes összevetni a kettőt.
Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.