Az utasok 70%-a hiányzik Ferihegyről a 2021-es 20%-os bővülés után, 20 évvel ezelőtti szinten az utasforgalom – íme az adatok, ahogy máshol nem láthatók

by Kassay Tamás

Budapest Airport kiadta az évértékelő közleményét, amely nyomán a sajtó megírta, hogy 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tavaly és nagy arányú növekedést láthatunk 2020-hoz képest, amely továbbra is gyászos végeredményt mutat a járvány előtti adatokhoz viszonyítva.

2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány súlyosan rányomta a bélyegét. A beutazási korlátozásoktól súlytott, bizonytalan környezetben az utasforgalom 2021-ben éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, azonban ha az elmúlt néhány hónapot vesszük figyelembe, már a járvány előtti szint felét is meghaladta. A légi áruszállítás területén viszont a cargo mennyiség soha nem látott rekordokat döntött. A tavalyi évben – a 2020-as évvel összevetve – összesen 20%-kal több, vagyis 4 622 882 utas és 36%-kal több, vagyis 183 362 tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Bécsi Repülőtér eközben 10,4 millió utast fogadott, ami 67,1%-os visszaesést jelent, szemben a Budapest Airport 70,7%-os visszaesésével a 2019-es, utolsó „normális” évhez képest. A bécsi részletes adatokról ebben a cikkben írtam.

Ezen a ponton rögtön közbe is szúrom a szakmai észrevételemet: sajnálatos az, hogy a légiáru forgalomhoz kapcsolódó környezet- és zajterhelés Budapest lakosságára zúdul oly’ módon, hogy számukra érdemi haszon nem keletkezik. Kívánatos lenne az utasforgalom növelése, amely sokkal több ember számára biztosít munkát, megélhetést, megtölti a várost élettel. A cargo haszna egy relatív szűk körnél csapódik le, a terheket viszont sok százezren viselik.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom 2021

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom 2021 statisztika évértékelés
Vár az Utazás hírek csoport.

Összhangban a nemzetközi, különösen az európai trendekkel, a budapesti repülőtér utasforgalma lépésről lépésre halad a 2019-es utasforgalmi szint elérése felé, de egyelőre a 2002-es szinten áll. Európai viszonylatban a teljes 2021-es évről elmondható, hogy folyamatosan épültek vissza a légitársaságok kapacitásai. Az egyes országok koronavírus-járvánnyal összefüggő szabályainak és adott esetben lezárásainak megfelelően a légitársaságok rugalmasan reagáltak a meglévő célállomásokra közlekedő járataik újraindításával, és sok esetben új desztinációk megjelenésével is.

Figyelemreméltó és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szempontjából biztató adat, hogy míg az első félévben összesen 604 000 utas használta a légikikötőt, addig az év második hat hónapjában 4 019 000 fő, vagyis, ha ezt vetítjük ki 2022-re, akkor 8 millió körüli várható utasszámot kapunk. Ha a járványhelyzetben nem történik váratlan fordulat, akkor jó esély mutatkozik arra, hogy 2022-ben duplázni lehet az utasforgalmat 2021-hez képest, ezzel pedig elérnénk a 2005-2014 között stabilan stagnáló szintet.

„2021-ben összességében sokkal enyhébbek és kiszámíthatóbbak voltak az utazási szabályok, mint 2020-ban, és az utasok is megtanultak együtt élni az utazáshoz szükséges különböző protokollokkal és biztonsági előírásokkal, így egyre bátrabban indultak útnak, akár távolabbi célállomások felé is.” – áll a Budapest Airport közleményében, és én épp ezért teszem hozzá, hogy szerintem a külföldi beutazók száma továbbra is gyatra, de erről nem a reptér tehet. A belföldi turizmuson nagy a fókusz, de a beutaztatáson erősíteni kell, minél előbb.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom 2021 Ferihegy cargo rekord
Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert I Vár az Utazás hírek csoport.

A 2021-es év legforgalmasabb időszaka a november volt, közel 730 000 utassal, amiről hurráoptimista cikkek jelentek meg, a Spabook-on meg inkább egy tárgyilagos. A legkevesebb, 54 407 utast februárban szolgálta ki a budapesti repülőtér. Tavaly a legforgalmasabb útvonalak London, Amszterdam és Párizs voltak; az utasok 17%-a ezeken a járatokon utazott.

Ami a hosszú távú járatokat illeti: Szöul, Dubaj és Doha stabilan szerepelt tavaly is a budapesti repülőtér menetrendjében. A kínai, kanadai és egyesült államokbeli járatok beindulására még várnunk kell, de a LOT 2021 év végén már bejelentette, hogy 2022 júniusától újra repüli a Budapest-New York útvonalat. Budapest Airport eközben arról tájékoztatott, hogy több másik hosszútávú járatról is tárgyal, amelyek remélhetőleg már a nyári menetrendben meg fognak jelenni.

„2021-re egyetlen fontos célt tűztünk ki, annyi célállomást visszaépíteni, amennyit csak tudunk. Sikeresnek tekintem a tavalyi évünket ebből a szempontból, hiszen a járvány előtti városok 80%-át ismét be tudtuk kapcsolni a járathálózatunkba, és sok – egészen pontosan 18 – új, Budapestről közvetlenül még sosem elérhető célállomást tettünk elérhetővé.” „Mivel Budapest, illetve Magyarország továbbra is vonzó desztináció a külföldi turisták szemében, a Magyarországon életben lévő szabályok pedig rugalmas beutazási feltételeket tesznek lehetővé, minden okunk megvan az optimizmusra a 2022-es évet illetően. Bízom benne, hogy a célállomások tekintetében a még hiányzó 20%-ot idén vissza tudjuk építeni, tovább színesítve ezzel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről elérhető városok listáját.”

– mondta Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője

Cargo: szintet lépett a légi áruszállítás a budapesti repülőtéren

2021 több szempontból is jelentős év volt a légi áruszállítás területén. A koronavírus-járvány, valamint a hatására megváltozott logisztikai és e-kereskedelmi trendek és elvárások világszerte hatalmas feladatok elé állították a repülőtereket. A Budapest Airport éppen jókor döntött arról, hogy 2019 végére kibővíti cargo bázisát, mert így fel tudta venni a versenyt a pandémia okozta váratlan kihívásokkal is, megelőzve számtalan versenytárs repülőteret. Köszönhetően annak, hogy a repülőtér üzemeltető évek óta stratégiailag kiemelt ágazatnak tekinti a légi áruszállítást, 2021-ben óriási lépést tett annak érdekében, hogy regionális vezető elosztó-gyűjtő szerepét tovább erősítse, annak nemzetgazdasági, logisztikai és társadalmi előnyeivel együtt.

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom 2021 Ferihegy cargo rekord
Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert I Vár az Utazás hírek csoport.

2021 minden idők legerősebb éve volt árumennyiség tekintetében; a Budapest Airport átlépte a 180 ezer tonnás cargo álomhatárt. A jelentősebb áruforgalmat lebonyolító kelet-közép európai repülőterek közül – 2019-hez viszonyítva – a budapesti repülőtér árumennyisége növekedett a legnagyobb mértékben, szorossá téve ezzel a versenyt a régióban vezető szerepet betöltő Béccsel és Münchennel is.

A tavalyi évben gyakorlatilag minden hónap újabb és újabb rekordokat hozott a kezelt áru volumenben, így a repülőtér az évet végül 183 362 tonnával zárta, ami 36,4%-os növekedés a 2020-as évhez képest. Ráadásul mindezt összesen csupán 4,8%-os cargo járatszám-növekedéssel sikerült elérni (ami kevesebb, mint napi plusz egy cargo gépmozgás, azaz induló vagy érkező légijármű), köszönhetően az alsófedélzeti áruszállítás újbóli növekedésének, valamint a dedikált cargo járatok nagyobb kapacitásának és jobb kihasználtságának.

A régióban is kimagasló áruforgalmi adatokhoz több tényező is hozzájárult. Egyrészt a járvány hatására megváltozott logisztikai folyamatok, hiszen a légi áruszállítás biztonsága és gyorsasága a pandémia idején is biztos támasza tudott lenni az ország gazdaságának és versenyképességének. Másrészt a – szintén a járvány hatására – átalakult e-kereskedelmi trendek rögzülni látszanak, az online rendelések száma és mennyisége 2021-ben soha nem látott szinteket ért el világszerte. A nemzetközi e-kereskedelmi árumennyiségnek a nagy része légi úton érkezik Magyarországra, tovább erősítve ezzel a repülőtér cargo szerepét.

Részben az előbb említett tendenciák miatt, részben a magyar kormány kínai-magyar légi Selyemút politikájának köszönhetően, továbbá a Budapest Airport kitartó, kiemelt fókuszterületi kezelése munkájának eredményeképpen a Kína és Magyarország közötti légi áruforgalom is új szinteket ért el, hozzájárulva ezzel a repülőtér és a kormány azon törekvéséhez, hogy hazánk Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Ezzel összhangban a repülőtér üzemeltető célja is az, hogy a Távol-Keletről Európába érkező áruk minél nagyobb hányada Budapesten keresztül érje el célállomását. Ezt a kapu szerepet erősítette a tavalyi évben az Alibaba Group döntése is, miszerint Budapestet választotta kelet-közép-európai légi logisztikai központjának, magával vonzva további jelentős cargo szereplők megjelenését a hazai piacon.

A Budapest Airport új, több tízezer négyzetméteres cargo árukezelő bázisa, az úgynevezett Cargo City a tavalyi évben is kulcsszerepet játszott a járvány elleni küzdelemben. A hazánkba szánt több tízmillió adag vakcina túlnyomó többsége légi úton, a budapesti repülőtéren keresztül érkezett az országba, amely szintén hozzájárult a légikikötő légi áruszállítási teljesítményéhez.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója kiemelte: „A cargo fejlesztéseink folytatódnak; a Budapest Airport a tavalyi évben eldöntötte, hogy tovább bővíti a repülőtéren két éve átadott BUD Cargo Cityt, amelynek előkészületi munkái már zajlanak, 2022-ben pedig a terveink szerint megkezdődnek az építkezések is. A repülőtér-üzemeltető légi áruszállítási tevékenysége jelenleg hozzávetőleg 2000 közvetlen munkahelyet jelent a repülőtéren, és még további tizenkétezret a hozzá kapcsolódó ökoszisztéma révén. A következő években tervezett bővítéssel a repülőtér a nemzetgazdasági szerepét és egyben a munkahelyteremtő képességét, ezáltal pedig az ország versenyképességét is tovább erősítheti.”

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalom 2021 Ferihegy cargo rekord
Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert

Ezen a ponton minden alkalommal kötelességem megjegyezni, hogy az üzlet és a gazdaság sosem írhatja felül a fenntarthatóság hármas pillérét, mert különben nemes egyszerűséggel: nem lesz fenntartható. A fenntarthatóság 3 pillére pedig nem más, mint a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatóság. Néhány évig, évtizedig el lehet tolódni az egyik hasznára a másik rovására, de annak szomorú vége lesz. Fontos lenne, hogy a döntéshozók ennek szellemében cselekedjenek.

Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben