Váratlan megállapodás az Emirates és az amerikai United Airlines között, új korszak kezdődhet az ősi versenytársak életében

by Kassay Tamás
Emirates United megállapodás

Történelmi lépésre szánta el magát az Emirates és a United azzal, hogy codeshare partnerségi megállapodást írt alá. Ennek értelmében bővül mindkét légitársaság hálózata, és utasaik számára kényelmes elérést biztosítanak több száz új célállomásra az Egyesült Államokon belül és világszerte – amennyiben az illetékes hatóságok jóváhagyják a lépést.

Az Emirates és a United együttműködési megállapodást kötött

Fontos tudni történelmi kitekintésül, hogy az Egyesült Államokban hosszú éveken át nagyon rossz szemmel figyelték az arab légitársaságok, különösen a Qatar Airways és az Emirates ténykedését. A szakmabeliek meg voltak győződve róla, hogy ezek a légitársaságok tiltott állami támogatással tudnak csak ennyire magas szintű szolgáltatást nyújtani ennyire alacsony árak mellett. Ár/érték arányban szinte verhetetlenné váltak a a 2020-as évek elejére. Hogy a mostani lépés pontosan minek köszönhető, az a közleményből természetesen nem derül ki, az viszont látszik belőle, hogy a közeli jövő hogyan fog alakulni.

Novembertől az Emirates Chicagóba, San Franciscóba és Houstonba – az Egyesült Államok 3 jelentős üzleti központjába – repülő utasai egyetlen jeggyel csatlakozhatnak a United járataira, amelyek az amerikai kontinens közel 200 városába és városából közlekednek. Az Emirates által kiszolgált kilenc másik amerikai repülőtéren – Boston, Dallas, Los Angeles, Miami, Newark, JFK, Orlando, Seattle és Washington DC – a két légitársaság úgynevezett interline együttműködést alakít ki: mindkét társaság árusítja a jegyeket az adott útvonalakra, ám a gépek az egyes szakaszokon külön járatkódot kapnak.

A United 2023 márciusától új, közvetlen járatot indít New York/Newark és Dubaj között – ahonnan az utasok az Emirates vagy testvérlégitársasága, a flydubai járatával több mint 100 városba utazhatnak tovább. A United új dubaji járatára már lehet jegyeket vásárolni.

Az Emirates és a United a Dulles nemzetközi repülőtéren tartott ünnepélyes eseményen jelentette be a megállapodást, amelynek házigazdája Scott Kirby, a United vezérigazgatója és Sir Tim Clark, az Emirates elnöke volt, és amelyen a United és az Emirates Boeing 777-300ER típusú repülőgépei és a két légitársaság személyzetének tagjai is részt vettek. Közöttük volt Hornyik Renáta, az Emirates egyik magyar utaskísérője is.

Emirates United megállapodás

„A világ két legnagyobb és legismertebb légitársasága összefog, hogy az utazni vágyókat még több helyre és még kényelmesebben juttassa el, egy olyan időszakban, amikor az utazási kereslet erőteljesen megélénkült. Ez egy jelentős partnerség, amely komoly előnyökkel jár a fogyasztók számára, és még közelebb hozza egymáshoz az Egyesült Arab Emírségeket és az Egyesült Államokat. Üdvözöljük, hogy a United jövőre visszatér Dubajba, és ezáltal a dubaji légiközlekedési csomópontunk a United számára átjárhatóvá válik Ázsia, Afrika és a Közel-Kelet felé az Emirates és a flydubai egyesített hálózatán keresztül.”

-mondta Sir Tim Clark, az Emirates légitársaság elnöke 

„Ez a megállapodás két ikonikus, meghatározó légitársaságot egyesít, amelyek közös elkötelezettsége, hogy a legjobb légiutazási élményt nyújtsák az utasoknak. A United új dubaji járata és egymást kiegészítő hálózataink megkönnyítik a globális utazást ügyfeleink millióinak, hozzájárulnak a helyi gazdaságok fellendítéséhez és a kulturális kapcsolatok erősítéséhez.”

– mondta Scott Kirby, a United Airlines vezérigazgatója

A két légitársaság, az Emirates és a United utasai a codeshare megállapodás értelmében hamarosan egyetlen jegyen foglalhatják le a csatlakozó járatokat

Emirates United Airlines codeshare megállapodás

Ezzel a lépéssel gyorsabbá és egyszerűbbé válik a becsekkolás és a poggyászfeladás. Például, az utazók a United.com oldalon vagy a United alkalmazás segítségével foglalhatnak majd repülőjegyet New Yorkból/Newarkból a pakisztáni Karacsiba, illetve az Emirates.com oldalon foglalhatnak repülőjegyet Dubajból Atlantába vagy Honoluluba.

A megállapodás a két légitársaság hűségprogramjának tagjai számára is több lehetőséget biztosít: az Emirates Skywards tagjai hamarosan mérföldeket kapnak akkor is, amikor a United által üzemeltetett járatokon utaznak, a United Mileage Plus tagjai pedig a társaság New York/Newark-Dubai járatán utazva, illetve az Emirates és a flydubai járatokra történő csatlakozáskor is gyűjthetnek és beválthatnak mérföldeket. A codeshare járatokon utazók az Emirates és a United várótermeit is használhatják majd.

Mindkét légitársaság jelentős beruházásokat jelentett be a közelmúltban. Az Emirates több mint 120 repülőgépet fog átalakítani egy 800 milliárd forintos fejlesztés részeként, amely érinti a fedélzeti étel- és italválasztékot, a fedélzeti szórakoztatórendszer átalakítását, és a kabinbelsők korszerűsítését – mindezt a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével. A United 500 új Boeing és Airbus repülőgéppel bővíti flottáját, és a hangsúlyt az új, jellegzetes kabinbelsőre helyezi: minden ülés háttámlás képernyőt kap, megnövelik a fej feletti tárolókat, Bluetooth-kapcsolatot alakítanak ki az üléseken és az iparág leggyorsabb fedélzeti WiFi-jét ígérik.