Az európai utazásaink során a vonatot választani környezetvédelmi szempontból a lehető legjobb döntés is lehetne, a vonatjegyek viszont sok esetben még mindig jelentősen drágábbak, mintha ugyanazon a viszonylaton repülővel utazunk. A Greenpeace legújabb tanulmányában összehasonlította mindkét közlekedési mód jegyárait.
Az eredmények azt mutatják, hogy a vonatok általában 71 százalékkal drágábbak, mint a környezetet jobban terhelő repülőjáratok
A tanulmány Európa-szerte 112 útvonalon, különböző foglalási időpontokban hasonlítja össze a repülő és vonatjegy árakat. A 31 Németországból induló, vagy oda érkező útvonal közül az esetek felében drágább volt a vonat. A tesztelők megállapították, hogy a Barcelona-London útvonalon volt a legjelentősebb a vonat- és repülőjegyek árkülönbsége. A vonatjegy 384 euróba is kerülhet, 30-szor többe, mint egy 12,99 eurós repülőjegy ugyanezen a vonalon. A Hamburg–Brüsszel és a Hamburg–München útvonalakon közlekedő vonatok azonban folyamatosan olcsóbbak voltak.

A Greenpeace szakértői szerint egész Európára kiterjedő, literenként 50 centes kerozinadót kellene bevezetni
Ez az adó évi 46,2 milliárd euró bevételt generálna, amelyet a vasúti infrastruktúra fejlesztésére kellene fordítani. A szakértők azzal érvelnek, hogy ma már sokan vonattal utaznak repülés helyett. Mégis, a kerozinadó és egyéb klímakárosító támogatások hiánya a légitársaságok előnyére okoz ártorzulást. Ez a helyzet hátráltatja a klímavédelemre irányuló erőfeszítéseket és aláássa a pozitív szándékokat. Példa: a repülőjegyeket nem terheli áfa, a vonatjegyeket igen.
Spabook-vélemény: a kerozinadó szép gondolat lehet, de izgalmas kérdés, hogyan reagálnának erre a légitársaságok. Ha nem hárítják át, vagy csak részlegesen, akkor csökken a nyereségességük, ha viszont áthárítják, akkor jelentősen drágulnak emiatt a repjegyek, és keresletcsökkenés fog bekövetkezni. Ha közelednek egymáshoz a repjegy és a vonatjegy árak, akkor várhatóan egyre többen választják majd a vonatot. Az biztos, hogy a greenwashing jelensége olyasvalami, nem helyes irány, erről az alábbi cikkben olvashattok részletesen: