légi irányítók sztrájk betiltották kormányrendelet tiltás légiforgalmi irányító

Sztrájk a magyar légi irányítóknál: kormányrendeletben tiltották be a veszélyhelyzet végéig

by Kassay Tamás

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent egy új kormányrendelet, amely rövidre zárta a légi irányítók sztrájk elképzeléseit, legalábbis a veszélyhelyzet végéig. A sztrájk betiltásával kapcsolatos felháborodás egyik oldalról érthető, a másikról viszont nem, nézzük meg mi is történt pontosan!

A Magyar Nemzet hétfőn írta meg, hogy a HungaroControl és a vállalat 3 szakszervezete évek alatt sem tudott megállapodni, ezért a légi irányítók sztrájkra készülhetnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Erre válaszul született meg most ez a rendelet:

A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 3. § (2) bekezdésében meghatározott szervezeteken túl honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nincs helye sztrájknak a honvédelmi rendszerek és létesítmények ágazati kijelölő hatósága által a honvédelmi érdekből nemzeti létfontosságú rendszerelemmé kijelölt rendszerelemet üzemeltető légiforgalmi irányító szolgálat ellátásáért felelős szervezetnél. […] A légiforgalmi szolgálatok folyamatosságának fenntartása és a honvédelmi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges feladatokra való felkészülés érdekében a polgári légiforgalmi irányító szolgálat által foglalkoztatott légiforgalmi irányító és körzeti repüléstájékoztató – a polgári légiforgalmi irányító szolgálat utasításai szerint – a munkahelyi képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat köteles ellátni, valamint – amennyiben annak egyéb, jogszabályban foglalt feltételei fennállnak – az e tevékenység ellátásához szükséges jogosultságok gyakorlására feljogosító szakszolgálati engedély fenntartásához szükséges feltételeket teljesíteni.

A légi irányítók sztrájk ötlete 360 fokos nézetben

Bár a legtöbb kommentelő a közösségi médiában azon akadt ki, hogy a légi irányítók a kiemelten magas, pótlékoktól függően akár bruttó 2-3 millió forintos fizetésükkel miért nem elégedettek, valójában a helyzet a korrektségről szól és nem a konkrét összegről. Sok helyen úgy fogalmaztak, hogy 15% emeléssel sem voltak megelégedve a dolgozók, de ez nem igaz, ugyanis a 15% a következő 3 évre összesen szólt, ami kamatos kamattal számolva nem éri el az évi 5%-ot, noha az infláció jelenleg meghaladja azt.

Spabook részről teljesen jogosnak gondolom azt, hogy minimum a pénzromlás ütemével megegyező bérkorrekciót várnak el, és nem kívánnak reálbér csökkenést elszenvedni. Természetesen ekkora béreknél nominálisan nagyobb összegű emelésekről beszélünk, mint egy alacsony fizetés esetén, de ezeket összehasonlítani populista lózungok. Ha eddig ért valamennyit, akkor ne érjen már kevesebbet és ez nem csak a légi irányítókra igaz egyébként, hanem mindenki másra is az kellene, hogy legyen. Mint látjuk, sajnos ez nem így van, rengeteg cég nem emel semmit, vagy csak 1-2-4 % mértékben és ezzel rosszabb életkörülményekbe sodorja a dolgozóit, aztán nem győz motivációs trainingekre költeni – többet, mint amibe a bérkorrekció került volna.

A különbség annyi, hogy a légi irányítókat nem igazán lehet motivációs trainingre küldeni, mert nekik ott és akkor kell élesben csúcsformában lenniük, amikor szolgálatban vannak. Ha csak kicsit is frusztráltak belül, már nem tudnak olyan higgadtsággal dolgozni, ahogyan korábban és ez mindenképpen kockázatnövelő tényező. Jogosan jelezték, hogy nem elégedettek és egyetértek azzal, hogy a tudásuk és a felelősségük, valamint a nemzetközi piacképességük miatt is helyes, hogy ezt megtették.

Másik oldalról viszont: függetlenül a jövedelmük mértékétől. Egyáltalán nem tartom korrekt dolognak, ha más emberek utazása kerül veszélybe a munkaadójukkal folytatott harcok miatt. Utasok tíz meg százezrei, jobb években milliói repülnek, ugyancsak kőkemény munkával megkeresett pénzből és nem kívánom senkinek azt a stresszt, bizonytalanságot, amit például a légi irányítók olasz kollégái okoztak éppen tegnap sok-sok embernek – az én ismerőseimnek is azzal, hogy délután több járatot is töröltek de előző nap még nem lehetett tudni, pontosan melyiket fogják:

Mi lesz, ha törlik a járatot? Visszautalja a légitársaság a repülőjegyek árát, de a több százezer forintos szállást, autóbérlést, előre kifizetett belépőket, biztosításokat senki nem fogja visszatéríteni. Egy családnak ez akár egész éves, vagy több éves megtakarítása is lehet. Felelőtlenség az ő számlájukra a saját maguk pecsenyéjét sütögetni még akkor is, ha Európán belül jár(hat) kártérítés az utolsó pillanatos járattörlések után, amennyiben a légitársaság saját személyzete sztrájkol, de ha más légitársaság miatt, vagy az irányítás miatt nem tud menetrend szerint közlekedni a járat, akkor arra az a légitársaság, amivel éppen utaznánk, nem tartozik kártérítési felelősséggel:
A légitársaság nem köteles kompenzációt fizetni, amennyiben a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden észszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni. Rendkívüli körülménynek többek között az alábbi tényezők számítanak: légiforgalmi okok, időjárási problémák, sztrájk (kivéve a légitársaság saját dolgozóinak sztrájkját), terrorfenyegetés vagy egyéb biztonsági kockázatok, repülőtér vagy kifutópálya lezárása, zavargások, természeti csapások, repülésbiztonsági okok.

És akkor a turizmus válságáról nem is beszélünk, amikor éppen elég bizonytalanság van és minden turistát minden korábbinál jobban meg kell becsülnünk nekünk és külföldi barátainknak egyaránt. Ha 1-1 gép kimarad és híre megy, annak nyomán a megszaporodó útlemondások miatt apartmanosok, szállodások mehetnek csődbe ebben a rendkívül kiélezett helyzetben. Komolyan megéri ennek árán erősnek lenni? Hol marad a társadalmi felelősség?

Emiatt helyes lépésnek gondolom azt, hogy a sztrájk elvi lehetőségét (ideiglenesen) kizárták, ez mindannyiunk közös érdeke, ugyanakkor az igazán helyes az lenne, ha születne egy elfogadható megállapodás ezzel párhuzamosan, ami minden fél számára korrekt és megnyugtató.

Kitekintés: nagyon fontos lenne, hogy ugyanezzel a vehemenciával hozzanak rendeletet Budapest és az agglomeráció lakosságának egészséghez való alapvető emberi jogának megvédése érdekében is, ugyanis a hajnali le-, de különösen a felszálló járatok emberek százezrei számára okozhatnak észrevétlenül problémát, és nagyon sok ezren napi szinten küzdenek az életükért a zajterhelés miatt. Olyan helyeken és olyan kerületekben is, amik hivatalosan nincsenek a repülőtér zajtérképén mint terhelt terület, holott nagyon is azok, például Zugló és Csepel több része kifejezetten rossz helyzetben van. Ennek ellenére a lakossági jelzések évek óta nem vezetnek eredményre, pedig egyszerű lenne a megoldás:

A légiipar pontosan olyan pénztermelő vállalkozási tevékenység, mint a szórakoztatóipar, vagy a vendéglátás. Ahogyan a bulinegyedben lehetett feltételeket szabni és privát vállalkozásoknak megmondani, hogy éjfél után milyen feltételekkel lehetnek nyitva, illetve kell, hogy bezárjanak (hol és hogyan lehet dohányozni, bemehet-e kiskorú, stb), ez az ipar semmiben nem más, valakik számára pénzt termel. Semmi nem indokolja, hogy a profitot a lakosság egészségének kárára termeljék meg, simán lehetne arról is rendelet, hogy éjfél után és reggel 7:00 előtt nincsen felszállás, illetve leszállás. Az utazáshoz, meg a szabadidőhöz való jog semmivel nem előrébb való, mint az egészséghez való jog. Mallorcát akkor is lehet élvezni, ha 1 órával később érkezik oda az ember, de évekkel előbb halnak meg azok, akik éveken át 1-2 órával kevesebbet (értsd: 4-5 óra 6-7 helyett) alhatnak. Vannak helyek a világban, ahol ezt már igen komolyan veszik, bár szűkebb időablakkal, aminek valójában sok értelme nincsen, de kezdetnek azért valami.

Ennyit mára a légi közlekedésről és Ferihegyről, s bár tudom, hogy egy véleménycikk nem elegendő terjedelem mondjuk egy doktori disszertációhoz, pláne több éves kutatómunkához viszonyítva, ezért sok részlet nem fért bele, de remélem azokat is el tudtam gondolkodtatni, akik elsőre másképp vélekednek. Segítségül 1 kulcsszó: fenntarthatóság – a gazdasági mellett környezeti és az általam felvázolt társadalmi pilléreken nyugvó értelemben is. Amiket írtam, az kell hozzá, különben nem fog megvalósulni, mert 2 pillér nem elegendő hozzá, 1 meg aztán pláne nem.

Érdekelnek az utazós hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek csoport és Hírlevelünk.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben