Az ausztrál fogyasztóvédelmi hatóság pénteken rekordösszegű bírság kiszabását helyezte kilátásba, amiért a Qantas Airways ausztrál légitársaság állítólag több ezer olyan járatra adott el jegyeket, amelyeket már töröltek.
Gina Cass-Gottlieb, az ausztrál verseny- és fogyasztóvédelmi bizottság elnöke szerint a Qantas büntetésének a fogyasztóvédelmi törvények állítólagos megsértéséért több mint kétszer akkorának kellene lennie, mint az eddigi csúcsbírság a maga 125 millió ausztrál dolláros (81 millió dollár) rekordösszegével, amelyet 2019-ben a Volkswagen-csoportra szabtak ki, amiért az megtévesztette a vásárlókat a dízelmotorjaiból származó károsanyag-kibocsátás mértékével kapcsolatban. – írja az AP hírügynökség.
Olyan nagy büntetést szabnának ki a Qantas-ra, hogy azt ne lehessen belekalkuláni az üzletbe és a jegyárakba
„Úgy véljük, hogy ennek rekordösszegű büntetésnek kellene lennie ezért a magatartásért. Olyan büntetést fogunk kiszabni, amely világossá teszi, hogy ez nem csak egy olyan költség lesz, amit az üzletbe be lehet kalkulálni.” […] „Úgy véljük, hogy ezek a büntetések túl alacsonyak voltak. Úgy gondoljuk, hogy a büntetéseknek százmilliós nagyságrendűeknek kellene lenniük, nem pedig tízmilliós nagyságrendűeknek.”
– mondta Cass-Gottieb az Ausztrál Verseny – és Fogyasztóvédelmi Hivatal elnöke az Ausztrál Televíziónak.
A bizottság csütörtökön keresetet nyújtott be a Qantas ellen a szövetségi bíróságon, amelyben azt állítja, hogy Ausztrália nemzeti légitársasága hamis, félrevezető vagy megtévesztő magatartást tanúsított, amikor tavaly májustól júliusig több mint 8000 olyan járatra hirdetett jegyeket, amelyeket már töröltek, de nem vontak ki az értékesítésből.
A Qantas a három hónapos időszak alatt minden negyedik járatát törölte, de átlagosan több, mint 2 héttel a járatok törlése után is tovább árulta a jegyeket, egyes esetekben akár 47 napig is.
Azokat az ügyfeleket, akik a járatok törlése előtt vásároltak jegyet, átlagosan 18 nappal a járatok törlése után értesítették, egyes esetekben 48 nappal később.
Ennek eredményeként az ügyfeleknek kevesebb idejük maradt alternatív foglalásokat intézni, és előfordulhatott, hogy magasabb árat fizettek az adott időpontban történő repülésért.

Egy esetben a Qantas 21 jegyet adott el egy 2022. július 29-i, Sydneyből San Franciscóba tartó járatra, akár 40 nappal a járat törlése után is – közölte a bizottság.
A Qantas közölte, hogy a bíróságon teljes körűen válaszol a bizottság vádjaira.
„Régóta alkalmazott megközelítésünk van a járatok törlésének kezelésére, amelynek középpontjában az áll, hogy az ügyfeleknek átfoglalási lehetőséget vagy visszatérítést biztosítsunk. Ez a folyamat összhangban van sok más légitársaságnál bevett gyakorlattal” – védekezett közleményében a Qantas.
„Fontos megjegyezni, hogy az ACCC által vizsgált, 2022 májusa és júliusa közötti időszak az egész légiközlekedési ágazatban példátlanul nagy felfordulást jelentett. Minden légitársaság jól ismert problémákat élt át a nagy kihívást jelentő újraindításból, a folyamatos bizonytalanság az utazási korlátozásokkal kapcsolatban, az egész iparágra kiterjedő munkaerőhiány és a flotta rendelkezésre állása sok fennakadást okozott” – tette hozzá a Qantas.
A per egy héttel azután indult, hogy a Qantas rekordnyereséget könyvelhetett el a június 30-án zárult pénzügyi évre, miután évekig veszteséges volt a járvány miatt.
Az adózás előtti alapnyeresége 2,47 milliárd ausztrál dollár (1,6 milliárd dollár), míg az adózás utáni profit 1,47 milliárd AUD, (1,13 milliárd USD) volt, szemben az előző évi 1,86 milliárd ausztrál dollár (1,2 milliárd dollár) veszteséggel.