A Ryanair oltotta Djokovicot, mellékhatások jelentkeztek

by Kassay Tamás

A Ryanair híres, egyúttal hírhedt néhány dologról, az egyik a marketingeseik aktualitásokra reagáló éles nyelve. Korábban élcelődtek már az amerikai elnökválasztáson és a brüsszeli ereszcsatornás orgián is, most a tenisz bajnok Novak Djokovic egyik – pontosabban neki tulajdonított – kijelentésébe álltak bele. Bár ne tették volna, mert az éles nyelv visszanyalt – a nagyközönség pedig remekül szórakozik, ha már utazni még mindig csak nehezen tud.

A Ryanair beszólt Djokovicnak

Mint emlékezetes, Djokovic nem vehetett rész az Ausztrál Teniszbajnokságon, mert nem felelt meg az ausztrál beutazási szabályoknak azzal, hogy nem oltatta be magát. Későbbi nyilatkozatában a tenisz legenda igyekezett tisztázni álláspontját és mint milliók gondolkodására ható híresség árnyalta a helyzetet:

„Sosem voltam oltásellenes, gyerekkoromban kaptam is párat, de magam akarom szabadon megválasztani, hogy mit juttatok a szervezetembe. […] Mert a testemmel kapcsolatos döntési jogkör alapelve sokkal fontosabb, mint bármilyen bajnoki cím vagy más. Igyekszem összhangban lenni a testemmel, amennyire csak tudok.”

A kiegyensúlyozottság példaképének címében tetszelgő BBC a saját oldalán ezt az interjút azzal a lead-del tette közzé, hogy:

„Nem vagyok oltásellenes, de feláldozom a trófeákat, ha azt mondják, hogy kapjak oltást.”

Mindannyian érezzük, hogy a Djokovic által elmondottak és a rövid, szájába adott idézet nem ugyanazt a jelentést hordozza, a cikkeket tipikusan el nem olvasó 80% tömeget ez cseppet sem zavarja, ahogyan a Ryanair agytrösztjei is remek poénnak gondolták ironikusan azzal reagálni erre az egyébként valóban képtelennek látszó kijelentésre, hogy:

Ryanair Djokovic oltás

„nem vagyunk légitársaság, de repülünk repülőgépekkel.”

Komment cunami: a Ryanair elégedetlen utasai igazságot tettek

Szerencsére az internet amellett, hogy igen polarizált társadalmi képet mutat, kifogyhatatlan humorbugyor is. Az olvasók számos vicces kijelentéssel dobták fel a napunkat. A legelső mindjárt tűpontos volt:

„Talán akkor arra kellene fókuszálnotok, hogy légitársasággá váljatok.”

A világ legpocsékabb légitársasága a világ legjobb teniszezőjével száll szembe.”

A Ryanair szolgáltatási minősége és minősége általában abszolút egyensúlyban van a tweet minőségével és a következtetések levonásának képességével.

A kérdést egy fokkal tudományosabban megközelítő hozzászólók azt írták:

Attól, hogy 30 oltásból 1-et elutasítasz, még nem leszel oltásellenes. Egyszer visszautasítottam egy lányt, ettől még nem lettem meleg.”

„Nem vagyok repülésellenes csak a Ryanair-rel repülés ellen”.

Mi a probléma a BBC címadásával?

Pontosan az, ami ellen rendszeresen szólalok fel. Nem veszi figyelembe, hogy a legtöbb hozzászólást azok írják, akik el sem olvassák a cikkeket. Olyan indulatvezérelt ostobaságoknak adnak táptalajt, amelyek korrektnek látszanak, de valójában pontosan a korrekt elemeket mellőzik, ezáltal végtelenül veszélyesek a kollektív viselkedésünkre, a társadalmi gondolkodás egészére. Remek példa ez a tudálékos hozzászóló:

Hűha. Az emberek azért utálják a RyanAir-t, mert rámutat a zavarra aközött, hogy valaki azt mondja, hogy ellenzi a vakcinát, de nem ellenzi a vakcinát. Szép munka. Most azzal próbálják megsérteni őket, hogy ők egy olcsó légitársaság, ahogyan annak is hirdetik magukat.

Mivel én leírtam minden részletet, pontosan érezzük, hogy az úriember mennyire félrecsúszott a gondolatmenetével. Pedig okosnak és igaznak tűnik amit állít, mindaddig, amíg valaki el nem olvassa, mit mondott pontosan Djokovic. Van olyan oltás amit beadatott és van most egy olyan, amit nem.

Cikkemet stílszerűen egy kommentelő szavaival zárom:

Udvariasan javaslom, hogy a Ryanair gondolja át, ki kezeli a Twitter-fiókját. Ez tényleg egy PR-katasztrófa.

Legyünk korrektek, és jobbak, mint a BBC! Egy másik hozzászóló ezzel szemben így látja:

Szörnyű légitársaság, de nagyszerű twitter fiók

amihez a Ryanair ezt a választ fűzte: „az élet a kis győzelmekről szól

Én inkább utóbbinak adok igazat, a Twitter-ük valóban remek, még ha időnként be is sül, összességében rendkívül szórakoztató. Ne felejtsük el, ha valami mindenkinek tetszik, arra senki nem emlékszik, de ha valami egy rétegnek nagyon nem tetszik, az jó eséllyel másoknak nagyon is bejön. Érdemes ilyen módon kommunikálni és a kedvelő réteg igényeit kiszolgálni. De ez már másik téma, amit tanácsadás keretében szoktam elmesélni szállásoknak és vendéglátóhelyeknek.

Ha nem szeretnél lemaradni a turizmus világának precíz híreiről, akkor Neked szól az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben