Emirates menetrend járatok

Újabb 29 városba repül az Emirates

by admin

Az Emirates már közel jár a járvány előtti kapacitásához , miután újabb 29 városba indította újra járatait, illetve sűrítette menetrendjét, amely immáron 270 járatot érint.

Az Egyesült Arab Emirátusok 12 ország állampolgárai számára enyhített a beutazási korlátozásokon. Az utazási korlátozások feloldásával párhuzamosan az Emirates fokozatosan fejleszti hálózatát és bővíti szolgáltatásait, hogy kiszolgálja az egyre növekvő utazási igényeket. A légitársaság újabb 29 város irányába indít járatokat, ezzel a magyar utasok számára is több úti cél válik elérhetővé.

Az új útvonalak mellett a légitársaság járatsűrítéssel és a kapacitás növelésével is finomhangolja menetrendjét, ahogy egyre nagyobb igény mutatkozik a nemzetközi szabadidős és üzleti utazásokra.

Az Emirates jelenleg globálisan 120 úti célt szolgál ki, ami a légitársaság járvány előtti kapacitásának közel 90 százalékát teszi ki.

A jelenlegi járatbővítések a menetrend-sűrítésnek köszönhetően elsősorban a nagy-britanniai és az afrikai desztinációkat érintik, illetve az Egyesült Államok meglévő 12 úti célja és heti 70 járata augusztus folyamán Houstonnal, Bostonnal és San Franciscóval bővül. 

Az Emirates biztonsági intézkedései

Emirates menetrend járatok
Ha érdekel az utazás világa, csatlakozz a Turizmus hírek csoporthoz.

Az Emirates minden utasa számára a kabinosztálytól és az úti céltól függetlenül több esetre – köztük Covid-fertőzéssel kapcsolatos kórházi és szállásköltségekre – kiterjedő ingyenes utasbiztosítást vezetett be. A szolgáltatás igénybevételéhez nem kell semmilyen kérvényt kitölteni, mert a foglalás visszaigazolásával automatikusan érvénybe lép a biztosítás, ami az első utazás napjától számítva 31 napig érvényes. A biztosítás meghatározott esetekben többek között félmillió dollárig (kb. 150 millió forintig) fedezi a kórházi költségeket, illetve 7500 dollárig (2,2 millió forintig) fizet kártérítést a meghatározott okokból törölt járatok esetén. A biztosítás részletes kondíciói itt olvashatók. el  

Ha érdekel az utazás világa, csatlakozz a Turizmus hírek csoporthoz.

Az Emirates bővülő járatkínálata mellett továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsa, és garantálja utasainak és munkatársainak biztonságát és egészségét. Felszállás előtt minden utas maszkot, kesztyűt, kézfertőtlenítőt tartalmazó ingyenes higiéniai készletet kap. A dubaji repülőtéren érintésmentes testhőmérséklet-mérést, valamint ingyenes PCR tesztet végeznek, és a check-in is teljesen érintésmentesen zajlik. További információk itt. Az utasok ezen a nyáron digitálisan is tájékozódhatnak az IATA Travel Pass segítségével.   

Emellett a légitársaság rugalmas jegyfoglalást vezetett be, a törzsutasok szintén megtarthatják mérföldjeiket, illetve státuszuk is meghosszabbításra került.    Az Emirates oldalán megtalálhatók folyamatosan frissülő turistainformációk is.

Ha pontos és hiteles híreket olvasnál az utazás világából, csatlakozz a Turizmus hírek csoportjához.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben