A Gyulai Várfürdő a történetének egyik legnagyobb beruházása előtt áll – hangzott el a Gyula Televízió tudósításában. A fürdő a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében 2,9 milliárd forintot kapott a fejlesztésre, amit a Gyulai Várfürdő önerővel egészít ki, összesen 3,2 milliárd forintra.
Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a Gyulai Várfürdő a helyi turizmus egyik legfontosabb pillére és kiemelt turisztikai vonzerő.
A Gyulai Várfürdő által nyújtott szolgáltatások országos szinten is kiemelkedőek, ezt többek között a vendégek száma jelzi. A város fontos célkitűzése, hogy minden évtizedben egy-egy jelentős fejlesztéssel növeljék a létesítmény versenyképességét, vonzerejét.
A Gyulai Várfürdő fejlesztése meghatározó a következő évtizedre
Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezetője elmondta, hogy a komplexum célcsoportja kettős. Egyfelől a gyermekes családok fürdője, másfelől pedig a gyógyulni vágyó, idősebb korosztály fürdője. A fejlesztések mindkét célcsoport kényelmét és kiszolgálását szolgálják.
Elhangzott, hogy az úgynevezett polip termálmedence már napjainkban is és még szezonon kívüli időszakokban is túlzsúfolt, befogadóképessége mindössze 58 fő. A fejlesztés nyomán a kapacitása meg fog duplázódni. Ugyancsak elérte a kapacitásainak határát a gyógyulni, pihenni vágyó látogatók és az idősebb generációk számára rendelkezésre álló termál medencepark is, amire egy „kiúszó-beúszó” típusú, központi fedett üvegházból csápszerűen kialakított medencerendszer létrehozásával szeretnének megoldást találni, pontosabban építeni. Az elképzelés szerint további 1 kültéri és 2 beltéri medencét építenek majd.
A fürdő épületének átépítésével jelentős zöldfelület-növekedést ígértek, aminek az az oka, hogy a jelenlegi formájában egy komoly része nem tölt be sem turisztikai, sem kiszolgáló funkciókat és lehetőség van a térkihasználás optimalizálására.
A jelenlegi főépület vendéglátó- és szolgáltatóegységei, az öltözők, pihenőterek, gyógyászat, kapacitásait szintén bővítik és új vizesblokkokat alakítanak ki a minőségi szolgáltatási környezet érdekében.
Gyógyászati wellness központ is létesül (Medical Wellness) a Gyulai fürdőben
Kiemelt cél, hogy egy úgynevezett Medical Wellness központot hozzanak létre, amely az egészségtudatos, fizetőképes szenior vendégkör számára jelent vonzerőt és minőségi szolgáltatásokat. Erre a vendégkörre építve csökkenthető a szezonalitási hatás, mert ők egész évben, mellékszezonban is, akár kéthetes tartózkodási idővel látogatják a fürdőt. További pozitívum, hogy ebben a piaci szegmensben a legmagasabb a visszatérő vendégek aránya.
Gyulai Várfürdő nagyszabású fejlesztése összesen közel 3,2 milliárd forintból valósul majd meg 2023. november 30-ig. Eközben a gyulai Elizabeth Hotel is nagyszabású felújításon megy keresztül, amiről itt olvashatók részletek:
Érdekelnek a fürdős és wellness hírek? Akkor gyógyfürdős csoportunk Neked szól! Élménybeszámolók mellett szakmai háttérről is találsz infókat, valamint eseményekről is értesülhetsz.
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó
okl. turisztikai fejlesztési menedzser
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos tartalmakat tehessek közzé.