Mórahalom fürdő nyitás Premium Spa

A Mórahalmi Gyógyfürdőt választották az év turisztikai attrakciójának

by Kassay Tamás

A 2019-es rekord vendégszámokat ugyan nem sikerült még újra elérni, ennek ellenére, több gazdasági mutató alapján az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve – tájékoztatta a Mórahalom Szent Erzsébet Gyógyfürdővel büszkélkedő kisváros polgármestere az MTI-vel.

Nógrádi Zoltán nyilatkozata alapján megtudtuk, hogy a pandémia közel harmadára csökkentette a vendégek számát, 3 évnyi megfeszített munkával azonban sikerült visszatérni a korábbi szint közelébe. Mórahalom a járvány enyhültével mindig az elsők között nyitott, és elsőként hirdette meg programjait, árait is.

Mórahalom turizmusa 30 év összehangolt térségfejlesztésének eredménye

A polgármester kiemelte, hogy az a tény, hogy a városban élők számára a turizmus érezhető bevételforrást jelent, s ma már olyan fontos, mint az ipar vagy a korábban meghatározó mezőgazdaság, 30 év összehangolt térségfejlesztésének eredménye.

A kisvárosban az önkormányzat és a legtöbb idegenforgalomban tevékenykedő cég folyamatosan méri a vendégek elégedettségét, és az esetlegesen feltárt hiányosságok képezik a következő fejlesztések alapját. Ennek is köszönhető, hogy a vendégértékelések alapján idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt választották az év turisztikai attrakciójának, az év szállása 2022 fődíjat pedig a négycsillagos Colosseum Hotel nyerte el – mondta el a polgármester.

A mórahalmi fürdő egyik különleges szolgáltatása az úgynevezett Csendes Wellness, amelyről külön beszámolót is közöltünk a Spabook lapjain, amikor kipróbáltuk a megnyitó alkalmával.

Miközben az energiaválság miatt országszerte fürdők és szállodák ideiglenes bezárásáról hallani, Mórahalmon az önkormányzat és a vele partnerségben dolgozó turisztikai vállalkozások együttműködéssel igyekeznek megőrizni az ágazat versenyképességét. A fürdőt és a szállodákat – ahogy a közintézmények jó részét is – termálenergiával fűtik, és a villamosenergiát is közösen szerzik be, így nem került szóba a szolgáltatások szüneteltetése. A felmérések szerint a kisvárosban 1400-1500 vendégágyat fenntartó magánszálláshelyek között is csupán három-négy akad, amely az ideiglenes bezárást fontolgatja – tudatta Nógrádi Zoltán.

Berta Zsolt, a gyógyfürdő marketingvezetője elmondta, idén a létesítmény vendégszáma becslések szerint eléri a 400 ezret, ami mintegy 80 százaléka a rekordnak számító 2019-esnek.

A háromcsillagos Elixír Hotelt is vezető szakember közölte, a hét éve működő gyógyászati szolgáltatásokat is nyújtó szálloda kihasználtsága rekordot dönt, éves szinten eléri a 80 százalékot. A családi vendégkör megerősödésének köszönhetően az átlagos tartózkodási idő pedig három nap fölé nőt. A hotelbe érkezők négyötöde belföldi vendég.

Tóth Béla, a Colosseum Hotel igazgatója elmondta, a tíz éve az Accent Hotels által üzemeltetett szálloda átlagos foglaltsága várhatóan 75 százalék körül alakul. A vendégek 90 százaléka magyar, a külföldiek között pedig meghatározó a szerb turisták aránya.

Bár a vendégek száma elmarad a 2019-estől, a szálloda bevétele, és a drasztikus költségemelkedés ellenére várhatóan eredménye is meghaladja a rekordévét – közölte a szakember.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben