Bihar Termálliget Katona Ilona Zámbori Péter négycsillagos szálloda épül Berettyóújfaluban

Négycsillagos szálloda épül Berettyóújfaluban

by Kassay Tamás

Szeptember 25-én a turizmus és fürdőüzemeltetés szakemberei négy vármegyéből érkeztek Berettyóújfaluba, hogy a Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdőben részt vegyenek egy szakmai napon. Az esemény célja az volt, hogy bemutassák Magyarország legújabb gyógyfürdőjét, valamint eszmét cseréljenek a hazai fürdők üzemeltetésének aktuális kérdéseiről.

A rendezvényen Katona Ilona, a debreceni székhelyű Turisztikai és Termál-Egészségipari Klaszter Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, míg a házigazda Zámbori Péter, a fürdő ügyvezetője ismertette a létesítmény történetét és fejlesztéseit.

A nap során a résztvevők bejárhatták az 1927-ben megnyitott és nemrégiben felújított fürdőt, amely tavaly júniusban nyitotta meg medencéit a nagyközönség előtt. A látogatás során külön figyelmet szenteltek a gyógyászatnak és az üzemeltetési folyamatoknak. Az érdeklődők megismerhették a gépházat, megnézhették a medenceteret, a szaunavilágot és a gyógyászati részleget is. A szakemberek betekintést nyertek a gyógykezelések folyamatába, amelyek a fürdő szolgáltatási kínálatának fontos részét képezik.

Bihar Termálliget Katona Ilona Zámbori Péter négycsillagos szálloda épül Berettyóújfaluban
A turizmus világának híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!

A fürdő nem csak gyógyászati kezelésekkel bővítette kínálatát, hanem idén tavasszal megnyílt a Bihar Termálliget kemping is, amely tovább növeli a térség turisztikai vonzerejét. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak, mondta Zámbori Péter.

Jelenleg egy négycsillagos szálloda építésének előkészítő munkálatai zajlanak, amely közvetlen összeköttetésben lesz a gyógyfürdővel, így még komfortosabbá téve a látogatók számára a pihenést és feltöltődést.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben