Történelmi pillanat, újra földi halandók léphettek be a hányattatott sorsú luxus fürdő, a Rác fürdő épületébe a BGYH által szervezett lakógyűlés keretein belül október 11-én. Azon néhány szerencsés között voltam, akiknek lehetősége volt megnézni, milyen állapotban van az építészeti és fürdős csoda. Nos, egyik szemem nevet, a másik sír, mert:
a Rác fürdő vendégtere egészen felismerhető, egészen fürdő jellege van, csak hát komolyabb festés, meg miegymás kell neki. A vandálok komoly károkat okoztak sok elemben, de az igazi különlegességeket nagyjából érintetlenül hagyták – beléjük is szorult tehát némi jóérzés.
Az igazi nehézséget az okozza, hogy mivel a gépészetet bár nem használták, de közel másfél évtizedes gépekből áll, így azok felett elszállt az idő és egyes típusok esetén a pótalkatrész ellátás sem biztosított már, így a gépészetet is modern eszközökre kell cserélni, hogy a felújítás után az üzembiztonság biztosítható legyen.
A Rác fürdő felújítási munkálatainak megkezdése sem egyszerű, ugyanis:
olyan szinten volt mérgezően penészes a beltér, hogy amikor a legelső dolgozók bementek, kiderült, hogy nem lehet megkezdeni a munkát, mert veszélyeztetné az egészségüket. Ezért speciális eljárással penészmentesíteni kellett, hogy egyáltalán be lehessen menni felmérni az állapotokat. Elképesztő. Ennek a penészedésnek az oka vélhetően az volt, hogy éveken át senki rá sem nézett a helyre és nem végezte el az alapvető karbantartási feladatokat sem, például az árvízvédelmet illetően és a megemelkedő vízszint is okozott olyant, hogy bizonyos terek hónapokon át víz alatt álltak az épület alsó szintjén. Ez megtette a hatását erőteljesen.
Részlegesen újra kellett tervezni a Rác fürdő épületét
A BGYH mérnökei építészekkel közösen átterveztették most a kiszolgáló egységek területét, hogy a korszerű fürdőüzemeltetésnek megfelelően, hatékonyan és biztonságosan lehessen majd üzemeltetni a Rác fürdőt, amikor újranyit. Módosítottak a személyzeti öltözők és az üzemeltetéshez szükséges anyagok tárolóinak kialakításán, valamint a teherforgalmi útvonalakon és kapukon is.
Friss képeken a Rác fürdő
Évek óta vártam a pillanatot és most megadatott, nem is tudom mit mondjak, mutatom képeken, a fürdők iránt érdeklődők számára pedig ajánlom a Gyógyfürdős Facebook csoportot!
Az, hogy ide bejutottam, felér bármilyen világkörüli úttal, ahová eljutottam. Ez igazi kuriózum, nemzetközi csoda, és elsöprő sikere lesz, amikor egyszer megnyílik. A Rudas fürdő ehhez képest kismiska, nem mintha egyáltalán össze lehetne hasonlítani, csoda az is ahogy van, de na.
Jó nézelődést a galériában, ilyent még nem láthattak a kedves Olvasók!
Mr Spabook