Finta József építész Marriott Hotel Budapest

Elhunyt Finta József építész, számos hotel és fürdő legendás tervezője

by Kassay Tamás

Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, a budapesti Marriott, az InterContinental és a Kempinski hotelek, a Bankcenter, a Teve utcai Rendőr-palota és sok más meghatározó épület tervezője.

„Finta József, a Nemzet Művésze, Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgára, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa díjas,  Köztársasági Elnöki Aranyérmes építész, a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitüntetettje, festő és verselő életének nyolcvankilencedik évében, egy teljes élettel a háta mögött, békésen de megmásíthatatlanul magunkra hagyott bennünket” – tudatta honlapján a Finta Stúdió.

Finta József építész sok hotel és kereskedelmi épület tervezője volt

„József soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta. Az építészetet komoly játéknak tartotta, melyet gyermeki lélekkel lehet csak művelni. A legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlen próbálta megtalálni bennük.” – búcsúztatták kollégái.

Finta József kiemelkedő alkotásai a Wikipédia gyűjteményből szemlézve, abc-rendbe állítva az alábbiak. A listban félkövér betűvel emeltem ki a turizmus szempontból jelentős épületeket.

  • Bankcenter, Budapest, Szabadság tér 7. (munkatárs: Fekete Antal)
  • Central Wechsel und Creditbank, Bécs (munkatársak: Herrer-y M. Caesar, Egyed Irodával együtt)
  • Dunaújváros, Garzonház, Club, Üzletház
  • Egyetemi Campus Informatikai Épület, Budapest, Pázmány sétány 2. (munkatárs: Fekete Antal)
  • Esztergom, Aquasziget gyógy – termál – élményfürdő (munkatárs: Z. Havas Anikó)
  • Hotel Aqua Palace, Esztergom, Prímás-sziget
  • Hotel Bratislava, Pozsony
  • Hotel Buda Penta (ma Mercure Buda), Budapest, Krisztina krt. 41.
  • Hotel Duna Intercontinental (ma Marriott) Budapest, Apáczai Csere János u. 4.
  • Hotel Forum (ma InterContinental Budapest Hotel) Budapest, Apáczai Cs. J. utca 12.
  • Hotel Hungaria, Bécs (Egyed Irodával együtt)
  • Hotel Liget (ma Ibis Heroes Square), Budapest, Dózsa György út. 106.
  • Hotel Millennium Court Marriott (egykori Vasudvar Szálló, Iroda, Üzletház)
  • Hotel Novotel Budapest
  • Hotel Novotel Congress. Budapest, Alkotás u. 63-67 (munkatárs: Herrer-y M. Caesar)
  • Hotel Taverna (ma Mercure City Center) Budapest, Váci utca 20.
  • Hotel Volga Budapest (ma Ibis Váci út) Dózsa György út 65. (Az épületet 2012-ben lebontották)
  • Hotel Voronyezs, Brno. (munkatárs: Z. Havas Anikó, Pózna Erzsébet)
  • Kempinski Hotel Corvinus Budapest, Erzsébet tér 7-8. (munkatárs: Puhl Antal)
  • Kongresszusi központ, Budapest, Alkotás u. 63-67. (munkatárs: Guczogi György)
  • Nemzetközi Kereskedelmi Központ, Budapest, József Attila u.
  • Nemzetközi Kereskedelmi Központ, Budapest, Váci utca 19. (munkatárs: Csizmár Gyula)
  • OTP Lakóház, Budapest, Thurzó u. 16.
  • Református templom, Százhalombatta
  • Rendőrségi Székház, Budapest, Teve utca 4-6. (munkatársak: Plájer János, Fekete Antal, Szabó Tamás)
  • Salgótarján, Csillagházak (lakóház)
  • Salgótarján, Megyei Könyvtár (munkatárs: Guczogi György, Paulin Pál)
  • Salgótarján, Pécskő Áruház.
  • Schönherz Kollégium, Budapest, Irinyi J. u. 42.
  • Szív- és Érsebészeti Klinika Cardiovascularis Centrum (munkatárs: Szabó Zsolt)
  • Westend City Center, Budapest, Váci út (munkatársak: Fekete Antal, Z. Havas Anikó. Peschka Alfréd)

E sorok szerzője is a mérnök-művész és munkásságának rajongója. Kedvenc épületem a napjainkban Inter-Contintental Hotelként működő egykori Forum Szálló, amely barnás, sötéten tükröződő homlokzatával a mai napig megosztó, de végtelenül figyelmes tömegeloszlásával és térhasználatával nyitva hagyta a Lánchíd felőli teret, biztosítja minden vendég számára a panorámát, ideális fények közepette pedig nagyszerűen tükrözi vissza mind a Duna, mind a budai oldal fényeit.

Finta József tudása, vizionárius látásmódja és időtálló alkotásai hiányozni fognak. Örökségének, tanításainak életben tartásához sok sikert kívánok a Finta Stúdiónak!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben