Mint a héten a Spabook elsőként megírta, a Kúria szerint nem volt megfelelő az az eljárás, amelynek végén 2012-ben környezetvédelmi engedélyt kapott a budapesti repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport azóta közleményben úgy nyilatkozott, hogy szerintük az engedélyük rendben van és érvényes. Alig két napra rá a környezetvédelmi hatósági szerződésről új, mától érvénybe lépett kormányrendeletet írt alá Orbán Viktor miniszterelnök.
FRISSÍTÉS: az Energiaügyi Minisztérium a sajtón végigfutó hírekre reagálva közleményt adott ki, amely szerint a rendelet kizárólag kohászati üzemekre fog vonatkozni és az erre vonatkozó pontosítást hamarosan közzéteszik a Magyar Közlönyben. Így tehát az alábbi cikk feleslegesen született meg, de nem tévedésből. Egész egyszerűen kifelejtették a rendeletből azt, hogy kire, vagy mire vonatkozik a hatálya.
A Kúria 2023. szeptember 13-án jóváhagyta a Kulturált Légiközlekedésért Egyesület által a Pest Vármegyei Kormányhivatal ellen indított, – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Környezetvédelmi engedélyének hatályon kívül helyezését kérő indítványát, a Fővárosi Törvényszék pedig szeptember 19-én hatályon kívül helyezte az eddig érvényben lévő, 2016-ban kihirdetett, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Zajgátló- Védőövezete -Határozatot.
„Ez azt jelenti hogy nemcsak hogy érvényes környezetvédelmi engedélye nincs jelenleg a repülőtérnek, hanem az ahhoz érdemben szükséges Zajgátló védőövezete sincs már meg.”
– véli a Kulturált Légiközlekedésért Egyesület.
A Budapest Airport szűkszavú közleményt adott ki, amelyben azt állítják, hogy szerintük „A környezetvédelmi engedély esetében a Kúria, a zajgátló védőövezet esetében a bíróság mostani döntése magára a hatósági eljárások folyamatára vonatkozott.” és hogy a vállalat minden szükséges engedély birtokában, a hatályos és vonatkozó jogszabályokkal összhangban végzi a repülőtér üzemeltetését.
Rejtélyes új kormányrendelet adhat kibúvót a levegő védelméről szóló törvény jogkövetkezményei alól, amely kapóra jöhet a budapesti reptér számára is.
Tekintsünk most el annak a jogi kérdésnek a megvitatásától, hogy lehet-e úgy érvényes engedélyt kapni, ha az engedély kiadásához szükséges hatósági eljárások folyamata szabálytalan volt, sokkal izgalmasabb ennél az a tény, hogy:
a környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló 432/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet szeptember 23-tól érvénybe lép.
A veszélyhelyzet ideje alatt (az ukrajnai háború miatt jelenleg az van!) a környezetvédelmi hatóság az ügyféllel a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet. A környezetvédelmi hatósági szerződésben az ügyfél vállalja, hogy felhagy a jogsértő magatartással, és magatartását a környezetvédelmi hatósági szerződésben meghatározott módon hozza összhangba a környezetvédelmi jogszabályokkal, valamint a környezetvédelmi hatóság által kiadott engedély előírásaival.
(2)-es pont szerint: Nincs helye a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 26. §-a és a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 34. § (1) bekezdése és 35. § (1) bekezdése szerinti jogkövetkezmény alkalmazásának a környezetvédelmi hatósággal környezetvédelmi hatósági szerződést kötő ügyféllel szemben a szerződésben megállapított teljesítési határidőn belül azon jogsértés miatt, amelynek megszüntetése érdekében a szerződés megkötésére sor került.
Nos, a rendelet lehet, hogy csak véletlenül és teljesen más célból született, de azért mindenki eldöntheti, hogy az-e a véleménye, hogy esetleg mégiscsak valamiféle jogsértő helyzet keletkezhetett, amelyet gyorsan, egy Gordiuszi csomó megoldásával vetekedő módon kellett feloldani.
A kialakult jogsértő helyzetre való tekintettel Orbán Viktor miniszterelnök úr azonnal cselekedett. Várjuk a hatóságoktól a szerződéstervezetet, mint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hatásterületében található székhellyel rendelkező, és annak környezetvédelmi ügyeivel foglalkozó civil szervezet! Mint Ügyfél, gondoskodni kívánunk az elismert jogsértés azonnali helyrehozataláról, és a környezetvédelem bevezetéséről, a Budapest Airport Zrt mindennapi munkájába, a létrejövő szerződés keretein belül.
– áll a Kulturált Légiközlekedésért Egyesület bejegyzésében.