A 2006-ban épült siófoki Galerius fürdő 2021 nyarán zárt be, miután szakértői vizsgálatok szerint a szellőzés hiányosságai és a fürdőtéri plafon állapota miatt balesetveszélyessé vált. A hosszabb kényszerszünet azonban most látványos megújulásban csúcsosodik ki – értesült róla a Spabook.net a Somogy Vármegyei Hírportál beszámolójából. A felújítás a Területi és Településfejlesztési Program támogatásával valósult meg. A beruházás 1,8 milliárd forintos összköltségéből 900 millió forint állami forrás, a fennmaradó rész a város hozzájárulása volt.
Galerius
Siófok hamarosan újra büszkélkedhet a teljesen felújított Galerius Fürdővel, amely a helyiek és a turisták számára is új vonzerőt kínál majd. Az évek során a fürdő a régió egyik kiemelt turisztikai attrakciójává vált, de a tetőszerkezetben keletkezett technikai problémák miatt az Önkormányzat a bezárás mellett döntött.
