Néhány perce jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy Magyarország június 24-től megszünteti a belső schengeni határokon a határok őrzését, és megnyitja a belső „lezárt” határokat. Lényegében ez azt jelenti, hogy visszaáll a normális közlekedés és átjárás feltétele, tehát a Schengen zónában élő külföldiek is beutazhatnak Magyarországra. Nyilvánvalóan ennek meglesznek a feltételei, ahogyan számunkra is megvan, tehát például, aki nem oltott, minden bizonnyal megy majd karanténba (július 1-ig, mert utána az EU zöldkártya elfogadása kötelező lesz), de egyelőre erről nem tudtunk meg részleteket.
Megszűnik a schengeni határaink ellenőrzése, amit tévesen határzár néven szoktak illetni
A bejelentés szerint, amennyiben a járvány nem okoz váratlan meglepetést és negatív fordulatot, akkor:
„június 24-étől meg tudjuk szüntetni a belső schengeni határokon a határok őrzését és meg tudjuk nyitni a belső határokon a jelenleg lezárt határokat”
– mondta Szijjártó Péter
A tájékoztatón elhangzott, hogy most Magyarország és Szlovákia között csak 19 határátkelőhely működik a 35-ből, de ha minden az elképzelések szerint halad, akkor hamarosan mindegyiken át lehet majd kelni.
Vakcinát ad Magyarország a környéken élőknek
A külügyminiszter elmondta, hogy a terveik között szerepel az is, hogy lehetővé tegyék, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon adathassák be a koronavírus elleni oltást, függetlenül a határon túl élő emberek nemzetiségétől.
Szijjártó megjegyezte, hogy egymásra vagyunk utalva, erre mutatott rá a járvány, ezért Magyarország érdeke, hogy a határ menti régióban is védettek legyenek az emberek. Elég oltóanyag áll ehhez rendelkezésre.
Mindeközben: teljesen szabaddá vált a beutazás Szardíniára!
Érdekelnek az utazós hírek? Akkor Neked szól a Turizmus hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport.