A 2024-es nyári paralimpiai játékokon 39 sportoló képviseli hazánkat Párizsban. A sportolókat szállító Wizz Air gép augusztus 26-án szállt fel a franci fővárosba. Idén először a Magyar Paralimpiai Csapatnak hivatalos dala is van, amelyet az ünnepélyes fogadalomtétel alkalmával mutattak be, ahol a Spabook már meghallgathatta azt. A dalt a napokban publikálták a nagyközönség számára is, így most végre mi is meg tudjuk mutatni kedves olvasóinknak.
jótékonyság
Március 20-án kétezer belépőt – közel hétmillió forint értékben – adományozott a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetének. 2023 novemberében már hasonló gesztust tettek, akkor ezer belépőt adományoztak a véradók számára. A Vöröskereszt és a véradók támogatása már hagyományosnak számít, immáron 10 éves szokásnak tekinthető.
Ingyenesen letölthető útikönyvek Csernobilról, Kijevről és Ukrajnáról – menekültek tették közzé, miután a könyvkiadó vállalkozásuk ellehetetlenült
Több cikkben foglalkoztam az ukrán helyzettel, most egy igazán különleges témát szeretnék bemutatni. Adott egy ukrán menekült házaspár, akik könyvek kiadásával foglalkoztak, és a repertoárjukban 3 könyv kifejezetten érdekes az utazást kedvelők számára is. Mivel papír alapon nem tudják folytatni a könyvek értékesítését, elérhetővé tették online formátumban. Meglepő módon ingyenesen, pedig nagy szükségük lenne a bevételre. Hogy miért? Változtatás nélkül közlöm a levelüket:
A magyar Szallas.hu néhány nappal korábban már bejelentette jótékonysági kezdeményezését, mára pedig az Airbnb is összeállított egy tervet, amely segítségével szállást biztosítana az Ukrajnából érkező menekültek számára.
Összes szobáját menekülteknek ajánlotta fel a Silver Star Hotel & Spa
A Silver Star Hotel & Spa február 28-tól nem fogad új vendégeket, hanem teljes kapacitását menekültek fogadására ajánlotta fel. A háromcsillagos szálloda közleményét a Facebook oldalán tette közzé, amely így szól:
Kétezer fürdőjegyet adott át kedd délután Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő igazgatója a Magyar Vöröskereszt helyi képviselőinek.
Mórahalom önkormányzata már 15 éve, azaz 2006 óta támogatja a véradókat és minden évben felkeresi a szegedi, pécsi, valamint budapesti vérellátó szolgálatokat, hogy kedvezményes fürdőbelépőkkel fejezze ki megbecsülését a vért adó hétköznapi hősöknek. – tájékoztatott Mórahalom sajtószolgálata.
A turistáknak egzotikus paradicsom, a helyieknek rögvalóság. Elkalauzollak benneteket Madagaszkárra, ahol egy elhivatott, lelkes magyar csapat elhatározta, hogy iskolát épít a mélyszegénységben élő gyermekek számára.
Cívisvárosból Dél-Amerikáig – Inkák földjén kéktúrázott, jótékonysági akciót indított a magyar utazó
Manapság egyre többen keresik fel Délkelet-Ázsia egzotikus országait. Kifejezetten felkapott lett például Indonézia, azon belül is Bali. Szintén sokak fantáziáját mozgatja, mégis sokkal kevesebben jutnak el Dél-Amerikába. Székely István hosszú éveken át szövögette, végül meg is valósította élete álmát, amikor repülőgépe landolt Buenos Aires kifutópályáján.
A Radisson szállodalánc adományozást indított a libanoni robbanás károsultjainak megsegítésére
A Radisson törzsvásárlói programján keresztül lehetővé tette, hogy közvetlenül segítsünk a tragikus robbanásban földönfutóvá lett libanoniaknak.