Az áprilisi Turizmus Konjunktúra Index (TKI) -5 ponton állt a -100 és +100 közötti skálán, ami azt jelzi, hogy a turisztikai ágazat szereplői összességében enyhén negatívan érzékelték saját helyzetüket. Bár az index az előző hónapokban látott számottevő javulás után mérséklődött, éves összevetésben mégis 1 ponttal kedvezőbb képet mutat a 2025 azonos időszakánál – értesült róla a Spabook.net.
Turizmus Konjunktúra Index
A TKI index 2026. februárban -5 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén negatívnak érzékelték. Az index értéke jelentősen emelkedett az év első hónapjához képest, ugyanakkor 5 ponttal elmarad még az egy évvel ezelőtti értékétől – tudta meg a Spabook.net.
2026 januárjában a TKI index értéke –14 pont volt a –100 és +100 közötti skálán, ami arra utal, hogy az ágazat szereplői összességében negatívan ítélték meg saját helyzetüket – értesült róla a Spabook.net. Az előző hónap csökkenését követően az év első hónapjában az index nem mutatott elmozdulást, és pontosan megegyezett az egy évvel korábbi szinttel. Egy hónap leforgása alatt a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban egyaránt 3 pontos javulás következett be (–15, illetve –16 pontra), miközben az egyéb turisztikai szektorban az index 4 ponttal –8 pontra esett vissza.
A Turizmus Konjunktúra Index (TKI) 2025 decemberében –14 ponton állt a –100 és +100 közötti skálán, ami egyértelműen negatív helyzetértékelést jelez az ágazatban működő vállalkozások részéről – értesült róla a Spabook.net.
Bár az idei nyáron némi lassulás volt érzékelhető a magyar turizmusban, az ágazat továbbra is minden más gazdasági szektort felülmúl. A Turizmus Konjunktúra Index (TKI) 2025 augusztusában -5 ponton állt a -100 és +100 közötti skálán. Ez azt jelenti, hogy a turisztikai cégek a jelenlegi helyzetet enyhén negatívnak értékelték, de még mindig kedvezőbbnek, mint a legtöbb más ágazatban – értesült róla a Spabook.net.
A turizmus 2024 októberében pozitív eredményeket mutatott Magyarországon, ugyanis a turisztikai teljesítményindex 10 pontot emelkedett, és az ágazat helyzete összességében kedvezőbb az előző év azonos időszakához képest. Bár az ágazati szereplők a jelenlegi helyzetet kissé negatívan értékelték, a turizmus továbbra is felülmúlja a nemzetgazdasági átlagot – közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján a Spabook.net szerkesztőségével.
