Egy hétig felhasználható buszjegyet kaphatnak azok az utasok, akik idén ősszel bevállalnak 20 guggolást, vagy 400 méter szobakerékpáron való tekerést Kolozsváron. A két, sportos megmérettetésre kijelölt buszmegállót szeptember 25-én, az Európai Sporthét alatt, a kolozsvári Egészségjegy program keretében indították, és egészen 2024 decemberének első hetéig üzemelnek minden nap 8 és 20 óra között. – tudta meg a Spabook Kolozsvár turisztikai oldaláról.
A mozgással szerzett jegyek 7 napig használhatók fel Kolozsvár teljes városi tömegközlekedési hálózatán.
A Sports Festival által szervezett, a Kolozsvári Városháza és a helyi önkormányzat támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy mozgásra ösztönözze az embereket. A résztvevők egyszerű mozgásformákkal, mint például guggolások vagy biciklizés, szerezhetnek ingyenes buszjegyet. A program a turisták számára is izgalmas és szórakoztató, legfőképpen emlékezetes, hiszen ilyesmivel máshol nemigen találkozhattak még.
Így működik a mozgásért buszjegy program Kolozsváron
Azok, akik elfogadják a kihívást, Kolozsvár két forgalmas pontján próbálhatják ki magukat: a Memorandumului Déli buszmegállóban vagy a Regele Ferdinand utcai bicikliállomáson. Az előbbi helyszínen 20 guggolásért jár a jegy, míg a bicikliállomáson 400 métert kell tekerni egy szobakerékpáron. A sportoló utasok az így szerzett jegyekkel aztán egészen egy héten át használhatják Kolozsvár teljes tömegközlekedési hálózatát.
„Az Egészségjegy egy olyan kezdeményezés, amely minden korosztály számára könnyen elérhető, szórakoztató és hasznos. Célunk, hogy a mozgást beépítsük az emberek mindennapjaiba, miközben arra is ösztönözzük őket, hogy tömegközlekedést használjanak.”
– mondta Mirel Alexa, a Sports Festival ügyvezetője.
Mozgás, mint közösségi élmény Kolozsváron
Az Egészségjegy program már az első évében is nagy sikert aratott, azóta pedig minden ősszel egyre több résztvevőt vonz. A Memorandumului utcai állomáson eddig összesen 171 750 buszjegyet váltottak ki, ami több mint 3,5 millió guggolást jelent. A bicikliállomás is hasonló népszerűségnek örvend, a kerekezők eddig 8652 kilométert tekertek le és összesen 7630 ingyenes jegyet szereztek.
A program egyik fő vonzereje az innovatív megoldások használata, ugyanis a bicikliállomáson például virtuális városi útvonalakon tekerhetnek az emberek, miközben egy képernyőn követhetik teljesítményüket és sebességüket. A rendszer folyamatosan frissíti az eredményeket, így az utasok láthatják, hogyan állnak másokhoz képest.