Látványosan nőtt a rövid távra kiadott lakások száma Romániában – értesült róla a Spabook.net. Bár a tavalyi számok még nem ismertek, a hivatalos adatok szerint azt már tudni lehet, hogy 2024-ben több, mint 18 ezer magánszemély jelentett be olyan ingatlant, amelyet Bookingon vagy Airbnb-n kínál bérbeadásra, ami hatvan százalékos növekedés 2023-hoz képest.
Románia
Újranyitja marosvásárhelyi bázisát és márciustól kilenc új célállomásra indít járatot a Wizz Air, emellett a légitársaság egy korszerű Airbus A320neo repülőgépet is telepít az erdélyi városba, amellyel 39-re emelkedik a romániai bázisokról télen működtetett Wizz Air-repülőgépek száma – jelentette be a légitársaság a marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőtéren hétfőn tartott sajtótájékoztatón.
A Turkish Airlines fapados légitársasága hamarosan debütál keleti szomszédainknál
Új szereplő jelenik meg Románia légi közlekedési piacán. Az AJet, a Turkish Airlines leányvállalata hamarosan megkezdi működését az országban – tudta meg a Spabook.net a Maszol.ro beszámolójából. A hír nem teljesen váratlan, hiszen már 2023 végén felmerült, hogy a török cég Romániába is beléphet, mostanra pedig hivatalossá vált, hogy az első járat 2026 nyarán indul.
Az osztrák kormány néhány napja bejelentette, hogy a jövőben nem gördít akadályt a Schengen zóna bővítése elé, ezt követően az Európai Unió belügyminiszterei csütörtökön hivatalosan is jóváhagyták Bulgária és Románia tagságát, amely nemcsak számukra, hanem Magyarország számára is komoly változást hoz.
Egy hétig felhasználható buszjegyet kaphatnak azok az utasok, akik idén ősszel bevállalnak 20 guggolást, vagy 400 méter szobakerékpáron való tekerést Kolozsváron. A két, sportos megmérettetésre kijelölt buszmegállót szeptember 25-én, az Európai Sporthét alatt, a kolozsvári Egészségjegy program keretében indították, és egészen 2024 decemberének első hetéig üzemelnek minden nap 8 és 20 óra között. – tudta meg a Spabook Kolozsvár turisztikai oldaláról.
Törvénytelenek a Romániában található medvelesek, ahol turistáknak mutogatják a medvét, és sem a medvének, sem a román államnak nem használnak – mondta Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter a News.ro hírportál szombati beszámolója szerint, amelyet az MTI szemlézett.
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett – írja az MTI.
A lengyel tulajdonú Szallas Group felvásárolta a Litoralulromanesc.ro szállásközvetítő oldalt üzemeltető cég tulajdonjogának 80 százalékát, ezzel a román tengerpart szálláskínálatának nagyrészét bevonta portfóliójába – közölte a cég kedden az MTI-vel.
Magyar örökség a román turizmus élén: Székelyföldi helyszínek uralták az Év úti célja 2024 versenyt Romániában
Több kategóriában is székelyföldi nyertese van Romániában az Év úti célja 2024 című turisztikai seregszemlének, amelynek díjait kedd este osztották ki a bukaresti Ateneul Roman hangversenyteremben rendezett gálán.
Románia nem adja fel Schengen-t, év végére el akarják felejteni az útlevélellenőrzést
Románia kormányának megvan a terve, hogy év végéig megvalósuljon az ország teljes schengeni csatlakozása, de ehhez a nemzeti érdeket kell a politikai érdekek elé helyezni – mondta Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken Temesváron.
