Méreg Attila nyerte el a legjobb vágás díját az egyéni alkotók kategóriájában a Cannes-ban megrendezett Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon (Global Short Film Awards) bemutatott Together című filmjével, amely az interjú alatt megtekinthető. A legjobb rövidfilm Shoot4Earth díját Hajdú Zsuzsanna a Piece of Nature című filmjével érdemelte ki.
Az idei cannes-i filmfesztiválra meghívást kapott a magyar kezdeményezésű Shoot for Earth (Forgass a Földért!) 24 órás filmkészítő világjáték. A versenyben díjazott filmek közül azok, amelyek mobiltelefonnal készültek, bemutatásra kerültek a filmes világ egyik legjelentősebb eseményének tartott cannes-i filmfesztiválon. A rövidfilmeket az Éden Filmszínházban vetítették le a cannes-i filmvásár, a Marche du Film keretében rendezett International Cell Phone Cinema Showcase programban.
Attila, óriási elismerésben részesültél, gratulálok! Hogyan jutott el a film Cannes-ba?
A Shoot4Earth világjátékra küldtem be a videót és ott kaptam meg a best director, azaz legjobb rendező díját. Ezen a megmérettetésen Szabó István Oscar-díjas rendező volt a zsűri elnöke. Ezt követően a nyertes kisfilmek meghívást kaptak Cannes-ba, ahol a Global Short Film Awards-on a mobiltelefon-filmes kategóriában: best editing (legjobb vágás) elismerésben részesültem.
Mi a film üzenete, kiknek szól, mi inspirált az alkotáskor?
24 óránk volt elkészíteni és beküldeni a filmet. Rövid, tömör, ütős anyagok születtek. Instrukciónak a versenykiírásban 5 szót kaptunk meg: TŰZ, VÍZ, LEVEGŐ, FÖLD (termőföld, talaj) ÖTÖDIK ELEMKÉNT szabadon beforgathattuk a filmbe az EARTH című klipet, amelyet a szerzők ehhez a játékhoz ajánlottak fel.
Az alapötlet gyorsan jött, mert egy puzzle földgömb volt otthon és a YouTube csatornámon a környezetvédelem fontos fókuszpont.
Tartalomgyártóként, és halandó földlakóként, bár csak 1 vagyok a lassan 8 milliárdból, így is számítok, fontos vagyok, és egyénként is tehetek a közös célért: egy élhető bolygót hagyni az unokáinknak.
Milyen kihívásokkal szembesültél a film készítésekor?
Gyorsan kellett ötletelni, létrehozni és a megadott elemeket kreatívan behelyezni. Mindenképpen szerettem volna a puzzle darabokat emberekkel is szimbolizálni, ezért a forgatás napján elmentem külső helyekre is felvételeket készíteni, majd siettem haza, hogy hozzálássak a vágási munkálatokhoz. Aki szokott vágni az tudja, hogy zenét találni, majd annak az ütemére jól összevágni az anyagot elég szöszölős munka… de sikerült éjfélig leadni az anyagot!
Örömmel látnék folytatást, további kisfilmeket Tőled. Számíthatunk újabb film(ek)re?
Amióta komolyabban foglalkozom a YouTube-bal – ennek immáron másfél éve, amióta kirobbant a pandémia – három videós versenyre jelentkeztem, amiből kettőn díjaztak és a Shoot4Earth pályázatnak köszönhetően eljuthatott a Together című filmem Cannes-ba is. Ez motiváló és fogok még keresni hasonló megmérettetéseket a jövőben!
Az utazás és a nagyvilág megismerése meghatározó az életedben, szervezed a becsi magyar utazós közösséget is. Mesélnél nekünk kicsit a Világjárók Klubja Bécs nevű kezdeményezésedről?
A világ nagy, mi meg benne “kicsik” vagyunk, de mint sok más utazó kolléga, szeretném még jobban megismerni ezt a csodás bolygót és a rajta elő kultúrákat, helyeket. Sok világutazó karaktert, bloggereket, influenszereket ismerek és mikor velük összejövünk, mindig sok hasznos információ cserél gazdát.
Feltettem a kérdést magamnak: Ezt miért akarjuk csak magunknak megtartani? Adjuk tovább! Ezt a nyitottságot, inspiráló közeget tapasztaltam a Járatlan utakon fesztiválon is, de az ritkán van (évente kétszer), én pedig Bécsben élek. Így végül arra jutottam, hogy: ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Próbálok a Világjárók Klubja Bécs rendezvénysorozattal közösséget építeni Bécsben, az utazó kollégákat összefogni, egymásnak és a nagyérdeműnek bemutatni és a jövőben majd izgalmasnál-izgalmasabb előadásokat szervezni. Addig marad az online tér, ahol az utazás témájú videók mellett bemutatom az ausztriai életet, valamint boncolgatok számomra izgalmas témákat is, plusz kísérletezek is tartalmakka. Na igen, és olykor megesik, hogy videós versenyekre is jelentkezek.
Attila, még egyszer hatalmas gratuláció, megtisztelő, és köszönet az interjúért! További sok sikert és élményteli utakat kívánok, és most lássuk a filmet!
Magyarországon a világutazós közösség elég erős a környezeti fenntarthatósággal foglalkozó témák filmes feldolgozásában, ugyanis az Elefántok turisztikai célú kihasználásáról is készült már díjnyertes dokumentumfilm Szolgalelkű Óriások címmel. Az alkotókkal szintén készítettem interjút, azt itt lehet elolvasni.