Manapság egyre többen keresik fel Délkelet-Ázsia egzotikus országait. Kifejezetten felkapott lett például Indonézia, azon belül is Bali. Szintén sokak fantáziáját mozgatja, mégis sokkal kevesebben jutnak el Dél-Amerikába. Székely István hosszú éveken át szövögette, végül meg is valósította élete álmát, amikor repülőgépe landolt Buenos Aires kifutópályáján.
Most, hogy a lehetőségeink az este 8-as takarodóra és a szobautazásra korlátozódtak, István is kihasználta az időt és összeállított egy falinaptárat, amiből energiát meríthetünk, amíg újra lehetőségünk lesz ilyen élményeket személyesen is átélni. Ennek kapcsán beszélgettünk kalandjairól, és a kezdeményezéséről.
A minap csicseregték nekem a téli madarak, hogy kitaláltál valamit. Hogy is van ez?
Karácsony az ajándékozás időszaka, és lehetőségeimhez mérten szeretném kivenni a részem. Még a karantén időszak alatt álmodtam meg egy Dél-Amerika naptárat és úgy döntöttem, hogy a naptárakból származó bevétel egy részét felajánlom az InDaHouse Hungary Egyesületnek. Ők heti rendszerességgel tartanak fejlesztő foglalkozásokat borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek.
Miért éppen Dél-Amerika?
Engem valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindig érdekeltek a letűnt civilizációk. Korábban Egyiptomba szerettem volna eljutni, és az első igazi külföldi utam nem véletlenül ide vezetett. Az Inka Birodalom szintén nagyon izgatta a fantáziámat, így Egyiptom után Machu Picchu került a figyelmem középpontjába.
Hogyan jutottál el a Machu Picchu-ra?
Sokkal bonyolultabb volt, mint gondolnád! Évekkel ezelőtt jelentkeztem egy szervezett útra Peruba, ám erre nem jött össze a minimális létszám, és az út elmaradt. Ezután mindig jött valami olyan élethelyzet, ami miatt Dél-Amerika a háttérbe szorult.
Az évek alatt felfigyeltem a hátizsákos – angol nevén backpacker – utazási stílusra, vagy még inkább életformára. Rájöttem, hogy utazási irodák útjai helyett én is ezt akarom csinálni.
Elkezdődött a tervezgetés, de innentől még mindig sok évnek kellett eltelnie, mire végre tényleg elindultam.
Mi volt a kedvenc helyed vagy élményed?
Haha, ezt a kérdést mindig várom. 🙂 Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a kedvenc kérdésem, de nem tudok válaszolni rá. Noha Dél-Amerikának én „csak” a nyugati oldalát jártam be, ez is akkora területet ölel fel, hogy az utazó rengeteg tájon halad keresztül, és számtalan élmény éri. A teljesség igénye nélkül, túráztam Patagóniában, megmásztam működő tűzhányót, jártam az Atacama-sivatag (meglehetősen fagyos) tájain, aludtam amazóniai esőerdőben, és élveztem a napsütést a Karib-tenger képeslapra illő tengerpartjain. És persze eljutottam Machu Picchuba.
Hogyan is lehetne akár csak összehasonlítani ennyiféle élményt, nem hogy egyet kiválasztani közülük?
Azt szoktam mondani, minden országban voltak olyan „pillanatok”, amik meghatározó élménnyé váltak, és valamilyen szempontból nagy hatással voltak rám. Ilyen volt teljesen egyedül túrázni Patagónia kies tájain, megküzdeni a Cerro Blanco homokdűnével Peruban, és természetesen ide tartozik az a pillanat is, amikor pirkadatkor, szakadó esőben a hosszú lépcsősoron haladva, a felhők közül kiemelkedve végül megpillanthattam Machu Picchu romjait.
Ha már itt tartunk: sokan mondják, hogy egy ekkora út meg is változtatja az embert. Rád milyen hatással volt az ezen a távoli kontinensen töltött 9 hónap?
Igen, ez így van. Természetesen az út valamennyire engem is megváltoztatott. 9 hónap alatt nagyon sokat láttam, szépet és jót, de sajnos kevésbé szívderítő dolgokat is. Megtanultam értékelni azokat a körülményeket, ahol mi élünk. Előtte sem vonzottak a márkás ruhák, táskák csillogó logói, de most már azt is tudom, az emberek úgy általában is sokkal több tárgyat halmoznak fel, mint amennyire ténylegesen szükségük van.
Sosem felejtem el a pizzériát Cuscóban, ami a hostelem mellett volt, és többször is ettem ott. Ez egy igazi családi vállalkozás volt. Az apa sütötte a pizzát, a feleség kezelte a kasszát, és a gyerekek terítettek és szolgálták fel az elkészült ételt. Sokszor gondolkoztam, hogy nekik nem máshol lenne-e a helyük esténként? Mivel segítek többet, ha nem jövök ide többször, hogy ne támogassam a gyermekmunkát, vagy jövök, amikor csak tudok, mert könnyen lehet, hogy pont ezzel tudják előteremteni az iskoláztatásukhoz szükséges pénzt? Az utóbbi mellett döntöttem.
Iquitos is meghatározó élmény. Ez egy kizárólag vízi vagy légi úton megközelíthető város a perui esőerdőben. Vele egybeépülve található egy település, amit az útikönyvekben Belén úszó faluként talál meg az ember. Az én véleményem szerint ez valójában Iquitos nyomornegyede. Az útikönyvek is felhívják a figyelmet, hogy egyedül senki ne tébláboljon errefelé. Van viszont itt egy piac, ami igazi kuriózum. Két másik backpacker kíséretében elmentem Belénbe. Itt találkoztunk azzal a hölggyel, aki a kamu kamuból frissen facsart gyümölcslevet árult:
„Mi amo!” (Szerelmem!) – hívogatott magához a hölgy. Miután mindhárman megittunk egy hatalmas pohárral, már töltötte is a következőt. Nem hiába mondják, hogy minél kevesebb van valakinek, annál szívesebben ad belőle.
Egy ilyen „kiruccanás” önismereti utazásnak is megállja a helyét. Te tanultál valamit magadról?
Természetesen erre is igen a válasz. Egy ilyen hosszú utazást sokkal romantikusabbnak képzel el az ember, mint amilyen a valóságban. A mindennapos élethez hasonlóan ilyenkor is merülnek fel nehézségek, amiket az embernek muszáj megoldani, mert magára van utalva. Sokszor kellett újraterveznem. Sajnos olyan is volt, hogy ellopták dolgaimat, bár ettől súlyosabb atrocitás engem szerencsére nem ért. Ezeket a váratlan szituációkat mind meg kell oldani, ami bizonyos szempontból folyamatosan kis próbatételek elé állítja az embert.
Ennyi utazással a hátad mögött nem kerülhetjük ki a következő kérdést: hogyan telt a 2020-as éved?
Rengeteg újratervezéssel. Nem jártam még Nepálban, amit az idén szerettem volna bepótolni. A másik nagy szerelem ugyanis a sziklamászás, hegymászás és a túrázás. Természetesen Nepál az idén sem jött össze. Aztán felmerült Irán, Izland, és Korzikán a GR-20 ösvény is. Ezeket a terveket is mind el kellett vetni. Ennek ellenére egyáltalán nem panaszkodhatom. A rövid nyárba sikerült mindent belezsúfolni, amit csak lehetett. Összejött egy hegymászás az Alpokban a Monte Rosa csoportban négyezres hegyein, és Izland is csak sikerült. Sőt, oda másodszor is visszatértem, és lélegzetelállító vulkanikus tájakon túráztam napokon át. Utoljára ilyen élményben Patagóniában volt részem.
Ez nagyon jól hangzik! Szeptemberben viszont jött az újabb lezárás. Mivel töltötted el az év hátralévő részét?
Dél-Amerika óta újra hozzád hasonló stílusban utazom. Van egy állásom, és az éves szabadságomból kell kihozni a maximumot. Ez a nyáron elég jól sikerült, és maradt még egy csomó napom. Az pedig számomra elfogadhatatlan, hogy egy szabadság alatt otthon ülök, és nem csinálok semmi hasznosat.
Amióta hazatértem Dél-Amerikából, azóta foglalkoztatott egy falinaptár kiadásának a gondolata, most idő is lett rá.
Kiválasztottam 12 képet – ami nem volt egyszerű, mert majdnem 16 ezer képből kellett szelektálni. Ezeket úgy válogattam, hogy Dél-Amerika sokszínűségét minél jobban bemutassák. Minden hónaphoz készítettem egy rövid, személyes hangvételű leírást is, amitől a naptár szerintem igazán egyedi lett, olvasni és kapcsolódni is lehet hozzá.
Bár 2021 mindjárt itt van, január végéig még bármelyikünk bőven időben van, hogy teljes egészében élvezhesse és használhassa a naptárat, egyúttal egy kicsit jobbá is tehetjük a Borsodban élő, hátrányos helyzetű gyerekek sorsát. Borsodról 2020-ban elég sokszor írtam és beszéltem, tudjátok, hogy a szívem csücske.
Az Inka Kék Túra blogon István részletesen beszámol az útjai során történtekről. Rendszeresen tart előadásokat is, mostanában leginkább online formában a Facebookon. Sőt, nemrég Instagram oldalát is újraindította, bár azt anno az indulás után sajnos szinte azonnal feltörték, de az újrakezdés talán sikeresebb lesz.
Köszönöm István az interjút, remélem, hogy a kedves Olvasók kellemes perceket töltöttek el és kedvet kaptak Dél-Amerika megismeréséhez.
Jó utat, sok élményt,
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó,
okl. turisztikai fejlesztési menedzser
