Június 28-án, szombaton a Miskolci Kettes Jégcsarnok közönségkorcsolyázásra hívja a jégkorcsolya rajongóit és mindazoknak, akik frissítő programra vágynak a nyári kánikulában – tudta meg a Spabook.net. A rendezvény 17:00 és 20:00 óra között kínál hűsítő kikapcsolódást minden korosztálynak.
Jégkorcsolyázni a nyári kánikulában?
Miskolcon erre is van lehetőség!
A június 28-i rendezvény a város lakói és turistái számára egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a nyári forróság helyett a kellemes hűvösben töltsenek el néhány testmozgással teli órát a Miskolci Jégcsarnok jegén.

Fotó: Miskolc Városi Szabadidőközpont (Facebook)
A közönségkorcsolyázásra belépőjegyek a Miskolci Jégcsarnokban válthatók
A teljes árú jegy 2500 forintba kerül, a diákok és nyugdíjasok 2000 forintért vehetnek részt a programon, míg a családi jegy (két felnőtt és két 14 év alatti gyermek) 7500 forintba kerül. A három év alatti gyermekek számára a belépés díjtalan.
A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy a csarnok hőmérséklete lényegesen hűvösebb a kinti időjárásnál, ezért érdemes rétegesen öltözni, sapkát, kesztyűt is vinni. A pénztár a program kezdete előtt fél órával, 16:30-kor nyit, és 19:30-ig van lehetőség jegyvásárlásra.
Miskolc látnivalói, programlehetőségei
A jégkorcsolyázás mellett érdemes felfedezni Miskolc számos más látnivalóját is
2025. június 21-től ismét fogadja a vendégeket a Miskolctapolcai Barlangfürdő kültéri fürdőrészlege, a Kagyló Strand hat kültéri medencével és a szaunaház szolgáltatásaival.
Emellett teljes kapacitással megnyitott a Miskolctapolcai Ellipsum strandfürdő, valamint az Ellipsum Élményfürdő is, tehát jelenleg 3 egység várja a strandolókat:
Az öt kontinens közel 120 állatfajának több, mint 800 egyedét bemutató Miskolci Állatkert tematikus sétákkal, látványetetésekkel, állatsimogatóval, és sok más különleges programmal várja az érdeklődőket.
Akik a belváros hangulatát is élveznék, azokat a Szinva terasz és a Miskolci Soho csábítja szórakozásra hangulatos kávézókkal, éttermekkel és szabadtéri programokkal, de kihagyhatatlan program a libegőzés Lillafüreden, vagy a Szent István-barlang lenyűgöző cseppkőképződményeinek felfedezése is.
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!
