SZÉP-kártya korábbi szabályok visszaállítása

A SZÉP-kártyát élelmiszerre költötték, eltűntek a vendégek – visszaállítanák a korábbi szabályokat

by Polisor Bettina

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) országos fórumán értékelték az idei szezont az idegenforgalmi vállalkozások, egyöntetű véleményük alapján a SZÉP-kártyára nagy szüksége van a turizmusnak, annak eredeti koncepciója szerint – közölte a kamara pénteken az MTI-vel.

A turizmus szereplői a SZÉP-kártya eredeti rendeltetésének visszaállítását kérik

A közlemény szerint a turisztikai évadzáró rendezvényen a szakma képviselői – kamarai szakemberek és turisztikai vállalkozások, valamint szakmai szervezetek – az idei évi tapasztalatokat, jó gyakorlatokat osztották meg egymással, és javaslatokat fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnának a belföldi turizmus élénkítéséhez, mivel vannak olyan régiók, ahonnan szinte teljesen eltűntek az idegenforgalomból a SZÉP-kártyás vendégek, ami hatalmas kiesést jelent a vállalkozások számára.

Ezért javasolják a kormány számára, hogy 2024. január elsejével állítsa vissza a SZÉP-kártya felhasználásának kereteit annak eredeti rendeltetése szerint. Álláspontjuk szerint a hazai szálláshely-szolgáltatókat meg kell védeni a nagy nemzetközi online közvetítőkkel szemben. Ehhez a BKIK már megfogalmazta törvényjavaslatát, amelynek előterjesztése folyamatban van. A turisztikai vállalkozások úgy látják, a falusi turizmusban érdemes lenne a magasabb színvonalú, egyedi szolgáltatásokra fókuszálni és ezzel szólítani meg a belföldi látogatókat. Ezen kívül továbbra is szükség lenne új, nagyszabású turisztikai attrakciókra, amelyek élénkítik a forgalmat. A BKIK vállalta, hogy az elhangzott javaslatokat eljuttatja a parlament Gazdasági bizottságához.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben