2025 júniusa nem csupán a nyári szezon kezdetét jelentette, hanem fellendülést is a magyar turizmusban – tudta meg a Spabook.net a KSH legfrissebb jelentéséből. A tájékoztató szerint a turisztikai szálláshelyek forgalma nőtt tavaly júniushoz képest, ami főként a pünkösdi hosszú hétvégének, a külföldi érdeklődés élénkülésének és a hazai vendégek növekvő utazási kedvének köszönhető. A legnagyobb növekedést Szeged produkálta, amit valamiért a belföldi turisták felfedeztek maguknak.
2025 júniusában közel 1,9 millió vendég látogatott el turisztikai szálláshelyekre Magyarországon
Ez a szám 4,4 százalékos növekedést, a csaknem 2 millió vendég által eltöltött 4,4 millió vendégéjszaka pedig 5,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest. A szezonálisan kiigazított adatok még kedvezőbbek: 5,2%-kal több vendég és 6,1%-kal több vendégéjszaka szerepel az összevetésben.
A vendégek 69%-a a kereskedelmi szálláshelyeket (szállodák, panziók, kempingek) választotta, ezek forgalma 2,9%-kal nőtt. A magán- és egyéb szálláshelyek pedig ennél is dinamikusabb bővülést mutattak, 7,8%-os emelkedéssel.
2025 június: Szeged tarolt, a Mátra visszafogottabb volt
A belföldi vendégek száma elérte az 1 milliót, akik 2,2 millió vendégéjszakát töltöttek el. Ez 2,3%-os növekedést jelent a vendégszám, és 4,1%-osat az eltöltött éjszakák terén. A szállodák különösen népszerűek voltak, a belföldi vendégek 65%-a ezeket választotta, ennek köszönhetően a szállodák forgalma 2,7%-kal növekedett. A magán- és egyéb szálláshelyeken 3,8%-kal nőtt a hazai forgalom.
A legnagyobb belföldi növekedést Szeged és térsége produkálta, 18%-os emelkedéssel. A Mátra–Bükk turisztikai térségben csökkenés volt tapasztalható – 1,5%-kal kevesebb vendég érkezett ide, mint tavaly júniusban. A Balatonon enyhe, 1,7%-os emelkedés történt, míg Budapesten kis mértékben, 1,2%-kal szintén csökkent a belföldi vendégek száma.
2025 június: a külföldi vendégek száma még látványosabb növekedést mutat
Összesen 889 ezer külföldi turista érkezett hazánkba 2025 júniusban, ami 6,8%-os emelkedést jelent a tavalyi év azonos hónapjához képest. A külföldről érkező turisták 2,2 millió vendégéjszakát töltöttek el, ami 6,1%-os növekedést jelent. A szezonálisan kiigazított növekedés még markánsabb: 10%-kal több külföldi vendég és 8,2%-kal több vendégéjszaka.
A kereskedelmi szálláshelyeket a külföldi vendégek körében is preferálták: 609 ezren választották ezt a típust, itt 1,5 millió éjszakát töltöttek. Különösen a szállodák voltak népszerűek, amelyek a külföldi vendégek 79%-át fogadták, és 1,4%-os növekedést könyvelhettek el.
A külföldi forgalom növekedésének éllovasa Tokaj és Nyíregyháza térsége volt, 17%-kal több turistával, míg Gyulán és környékén 6,8%-os visszaesést tapasztaltak. A Balaton térsége külföldi fronton is jól szerepelt, 8,7%-osnövekedéssel, míg Budapesten 6,7%-kal több külföldi vendég fordult meg.
Nemcsak június, hanem az év első felét is sikerként könyvelheti el a hazai turizmus
2025. január és június között összesen 8,2 millió vendég érkezett a magyar turisztikai szálláshelyekre, 7,8%-kal többen, mint egy évvel korábban. A belföldi turisták száma 3,2%-kal, a külföldieké pedig 13%-kal emelkedett – előbbiek 4 millióan, utóbbiak 4,2 millióan voltak ebben az időszakban.
A vendégszám-növekedés a bevételekben is megmutatkozott: a szálláshelyek összes bruttó árbevétele júniusban 107,6 milliárd forint volt, ami 9,8%-os növekedést jelent folyó áron. A Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) használata is nőtt, a vendégek 3,9 milliárd forintot költöttek vele a szálláshelyeken, ami 6,4%-kal több az előző év azonos időszakához képest.
Júniusban összesen 32 737 turisztikai szálláshely fogadott vendégeket, köztük 2924 kereskedelmi és 29 813 magán- és egyéb szálláshely. A kereskedelmi szálláshelyek között 1019 szálloda és 1161 panzió üzemelt – legalább a hónap egy részében.
A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, kövess Instán és TikTok-on is, iratkozz fel hírlevelünkre!
