Budapest vörös, Magyarország többi része pedig részben vörös, részben narancssárga besorolást kapott ma, többek között Belgium, Ciprus, Hollandia és Németország szigorított velünk szemben.
Görögország: kötelező PCR teszt, de karantén még nincsen
2020. 09. 18- tól a Magyarországról repülőgéppel érkezőknek – az eddig is kötelező PLF kitöltése mellett – a beutazástól számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR tesztet kell bemutatniuk. Az intézkedés egyelőre 2020. 09. 30- ig van érvényben.
Mindeközben, magyar nyár: 32%-os visszaesés a vendégek számában, olvasd el ezt is, érdekes!
Ha érdekel a turizmus, csatlakozz csoportunkhoz!
Németország karantén szabályai magyaroknak:
A Magyarországról Budapestről(! itt az eredeti forrás, csak a fővárosra írja) Németországba utazóknak házi karanténba kell vonulniuk, és emellett értesíteniük kell a helyi egészségügyi hivatalt, valamint 3 napon (72 órán) belül koronavírus-tesztet kell készíttetniük. Negatív lelet esetén az egészségügyi hivatal elrendelheti a karantén feloldását, viszont október 1-jétől a karantént leghamarabb az 5. nap után lehet majd feloldani negatív eredmény esetén is!
Hollandia karantén szabályairól külön cikket is írtam:
Hollandia 2020. szeptember 15-től Budapestet a jelenlegi helyzet miatt narancssárga kategóriába („csak feltétlenül szükséges utazás”) sorolta. A magyar fővárosból Hollandiába érkezőknek tíz napra karanténba kell vonulniuk. A rendelkezés értelmében a karanténkötelezettség nem vonatkozik azokra, akik Magyarország más részein voltak és egyenesen a Liszt Ferenc repülőtérről utaznak be Hollandiába.
Belgium karantén szabályai Magyarországról beutazás esetén:
A belga külügyminisztérium módosította országbesorolásait a Belgiumba történő beutazás szempontjából: Budapest szeptember 18-án 16 órától piros besorolást kap. Magyarország többi része továbbra is narancssárga besorolású marad. A piros besorolás következtében a Budapestről Belgiumba történő beutazásra az alábbi legfontosabb szabályok irányadók:
A Belgiumba történő beutazás előtt mindenkinek ki kell töltenie egy online űrlapot (Passenger Locator Form), amelyen beszámol a beutazást megelőző tartózkodási helyeiről. A Budapestről Belgiumba érkezők, amennyiben 48 óránál hosszabb időt szándékoznak Belgiumban tölteni, 14 napos karanténkötelezettség alá esnek, és vírusteszten kell részt venniük.-A karanténkötelezettség saját szálláson teljesíthető.-Tesztre egyénileg kell jelentkezni.A tesztre kötelezettek elektronikus úton azonosító kódot kapnak, amelyet a tesztelés helyén be kell mutatni. A Belgiumban egészségbiztosítással rendelkezők számára a teszt díját a belga biztosító visszatéríti.-A tesztelés, illetve egyéb indokolt esetben (pl. orvosi vizsgálat, alapvető szükségleti cikkek vásárlása idejére) elhagyható a karantén. Magyarországra visszatérés vagy külföldre történő továbbutazás céljából a karantén elhagyható annak lejárta előtt is.-A Belgiumba történő beutazás után legalább 9 nappal, illetve az első teszt elvégzése után legalább 5 nappal újabb tesztet kell végeztetni.-Amennyiben a két teszt eredménye negatív, elhagyható a karantén.
Magyarország többi része Budapesten kívül a Belgiumba történő beutazás szempontjából narancssárga besorolásban maradt, ez alapján a belga hatóságok javasolják a 14 napos önkéntes karantén betartását, és a tesztelést, de nincs kötelezettség sem a tesztelésre, sem a karanténra vonatkozóan.
A beutazást megelőzően viszont továbbra is kötelező az elektronikus űrlap (Passenger Locator Form) kitöltése, melyben nyilatkozni kell a beutazás előtti 14 nap külföldi tartózkodásának részleteiről. A belga hatóságok szankcionálhatják az űrlap kitöltésének elmulasztását. Az űrlap a következő címen érhető el angol, francia, holland és német nyelven: https://travel.info-coronavirus.be/fr/public-health-passenger-locator-form
Ciprus is a legkockázatosabb országok közé sorolta Magyarországot
A „C” kategóriába sorolt országok magasabb kockázatúnak számítanak, mint az „A” és „B” csoportba soroltak. Az ebbe a kategóriába tartozó országokból érkezők esetében csak a szigeten élő ciprusi állampolgárok és családtagjaik (külföldi házastársaik, kiskorú gyermekeik, szüleik), valamint a Cipruson jogszerűen tartózkodó lakosok és a Bécsi Egyezmény alapján jogosultak belépése engedélyezett. A belépés további feltétele, hogy a következő platformon 14 nappal az utazás megkezdése előtt speciális belépési engedélyt igényeljenek: https://cyprusflightpass.gov.cy/en/special-permission.
Aki a „Cyprus Flight Pass” iránti kérelmet nem elektronikus formában tölti ki, vagy anélkül érkezik a szigetre, az vagy 300 eurós büntetésre számíthat, vagy pedig a hatóságok visszafordítják a kiindulási országba.
A „C” kategóriába tartozó országokból érkezőknek önköltségen a 14 napos karantén időszak vége előtt 48 órával molekuláris COVID-19 tesztet kell elvégeztetniük. A laboratóriumi eredményről szóló igazolást a [email protected] e-mail címre kell megküldeni. A karantén a 14. napon ér véget, ha a megismételt laboratóriumi vizsgálat eredménye negatív.
Az összes Európai Uniós országra vonatkozó, aktuális szabályokat ebben a cikkben frissítem folyamatosan:
Támogatásoddal hozzájárulhatsz, hogy további hasznos és egyre minőségibb tartalmakat tehessek közzé. Hálás köszönet érte, ha méltónak találod rá a Spabook-ot!
Szállásokkal kapcsolatos véleményekről, utazós és fürdős eseményekről értesülhetsz a csoportunkban, várunk szeretettel. Ha hasznosnak gondolod az infót, oszd meg itt.
Hozzászólásod, véleményed is érdekel, ne tartsd magadban!
Biztonságos utat, sok élményt a nehézségek közepette is!
Mr Spabook
vendégélmény tanácsadó
forrás: Konzuli Szolgálat információi