autó nyitva felejtett ablak bírság Németország

Autóval nyaralók: itt megbüntetnek, ha lehúzva hagyod a kocsid ablakát parkoláskor

by Kassay Tamás

Külföldi utazáskor érdemes a helyi szabályozásokkal képbe kerülni, de vannak olyan különleges esetek, amikre még helyiként is nagyjából esélytelen felkészülni. Így járt egy német autós is, akit azért büntettek meg Németországban, mert parkolás közben lehúzva hagyta az autó ablakát.

„Először észre se vettem, a fiam este mesélte el. Amikor elolvastam, azt hittem, valami rossz filmben vagyok” – nyilatkozta a 65 éves férfi a Bildnek, amit a Vezess szúrt ki. A bírságcédulán mindössze annyi szerepelt, hogy „nem biztosította kellően az autóját az illetéktelen használattal szemben„.

autó nyitott ablak bírság Németország
Fotó: Facebook

A Bild újságírója megkereste a helyi rendőrséget, hogy mégis mi a bírság oka. A hatóság válaszában a német KRESZ 38. a. pontjára hivatkozott, amely szerint a járművezetőnek védenie kell az autóját az illetéktelen autóhasználattól, például az alábbi magatartással:

  • a sofőr magával viszi a kulcsot, ha kiszáll az autójából,
  • felhúzza az autó ablakait,
  • bezárja a gépjárművet.

A parkolás közben nyitva felejtett ablak 15 eurós, átszámítva 5500 forintos pénzbüntetést jelent.

A megbírságolt férfi súlyosabb büntetést kaphatott volna, ha bennfelejti a kulcsot az autóban. Ilyen esetben ugyanis a rendőrség el is szállíttathatja az autót, hogy megvédje azt a tolvajoktól.

A turizmus világának inspiráló híreiért csatlakozz csoportunkhoz, és iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben