A Ryanair drámai döntést hozott, amely jelentősen érinti a Berlin-Brandenburg repülőtér forgalmát: az ír diszkont légitársaság 20%-kal csökkenti kapacitásait a német főváros légikikötőjében. Ez a lépés körülbelül 750 000 ülőhely elvesztését jelenti az utazóközönség számára. A döntés hátterében az áll, hogy a légitársaság szerint a német kormány és a repülőtér nem kezelte megfelelően a magas belépési költségeket. – írja a Portfolio a Reuters-re hivatkozva.
Németország
Németországban 7,8 %-kal nőtt a beutazó turizmus 2024 február végéig
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) az pozitív évkezdés után továbbra is növekvő keresletet jelez az utazási piacon. A nemzetközi repülős érkezések, illetve a hotelek növekvő foglalási számai szintén alátámasztják a felfelé ívelő trendet.
Az EuroAirport Basel Mulhouse Freiburg repülőtér egyedülálló a maga nemében, hiszen egyetlen ország területén található, azonban két szomszédos nemzet vámhatáraival rendelkezik, és három különböző európai ország városát szolgálja ki.
Németország 2023-ban ismét jelentősen megerősítette pozícióját az európaiak vezető városlátogatási és kulturális úti céljaként. A sokrétű és magas minőségű kínálat jól szolgálja ki az igényes célcsoportok eltérő keresleti igényeit. A különböző nemzetközi felmérések kiértékelésére alapozva a Német Turisztikai Hivatal (DZT) 2024-ben a városi utazások szegmensében látja a németországi beutazás további felépülésének legnagyobb lehetőségét.
A Német Turisztikai Hivatal decembertől tagja a Global Sustainable Tourism Council tanácsnak
A Német Turisztikai Hivatal (DZT) december közepétől tagja a Global Sustainable Tourism Council (GSTC) globális tanácsának. A nemzetközi szervezet vezetősége megerősítette Németország nemzeti turisztikai hivatalának felvételét.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes vendégéjszaka-számaira alapozva a Német Turisztikai Hivatal (DZT) felmérést készített, amely szerint Németország beutazó turizmusának felépülése folyamatos, és ezáltal egyre erősebben járul hozzá a vendégéjszakák összesített volumenjéhez.
Több Magyarország területén áthaladó vonatot is érint a német vasúton korlátozásokkal járó munkabeszüntetés – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t. Mint írták, a német vasúttársaság (Deutsche Bahn) a MÁV-ot arról tájékoztatta, hogy a vasúti sztrájk Németországban szerda este tíz órától, csütörtök este hatig tart, emiatt pedig a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban is jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani.
Egyre dinamikusabb a németországi beutazó turizmus korona utáni felépülése. Az idei első félévben minden hónapban egyre csökkent a különbség a 2019-es év eredményeihez képest, és június végéig 34,9 millió vendégéjszakával elérte a krízis előtti szint 87,9 százalékát. A felépülés motorját továbbra is az európai küldőpiacok jelentik, amelyek a 2019-es év eredményeinek 91 százalékát érik el. A tengerentúli piacok eredménye 78 százaléknál áll, miközben az Amerikai Egyesült Államok 90 százalékkal átlagon felül járulnak hozzá a németországi beutazás felépüléséhez. – tájékoztatta lapunkat a Német Turisztikai Hivatal (DZT) Magyarországi Képviselete.
Autóval nyaralók: itt megbüntetnek, ha lehúzva hagyod a kocsid ablakát parkoláskor
Külföldi utazáskor érdemes a helyi szabályozásokkal képbe kerülni, de vannak olyan különleges esetek, amikre még helyiként is nagyjából esélytelen felkészülni. Így járt egy német autós is, akit azért büntettek meg Németországban, mert parkolás közben lehúzva hagyta az autó ablakát.