Litvánia beutazás korlátozás május 1

Fertőzötteknek sem kötelező a karantén és szabadon utazhatunk be ebbe az európai országba

by Kassay Tamás

Litvánia lett a legújabb ország, amely megszüntette a beutazási korlátozásokat a beutazó utasokra vonatkozóan.

A litván egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a származási országtól függetlenül egyetlen utazónak sem kell többé a pandémia miatt korábban bevezetett követelményeknek megfelelnie május 1-től – írja a SchengenVisaInfo.

„A világ bármely pontjáról Litvániába érkező utazókra többé nem vonatkoznak COVID-19 beutazási követelmények: nem kell koronavírus tesztet végezniük utazás előtt, és nem kell kitölteniük a Nemzeti Közegészségügyi Központ kérdőívét”

– áll a litván egészségügyi minisztérium közleményében.

A litván hatóságok elárulták, hogy a beutazási szabályok feloldásáról szóló döntést az oltási és fertőzési arányok mérlegelése után hozták meg. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint Litvániában április 29-ig a teljes litván lakosság 79,1 százaléka kapott két, további 38,5 százalékuk pedig emléketető oltást is.

A beutazási szabályok feloldása mellett Litvánia úgy döntött, hogy enyhít a belföldi járványügyi szabályokon is.

A minisztérium kifejtette, hogy Litvánia a jövőben nem teszi kötelezővé a karantént még a fertőzött személyek számára sem és eltörlik a maszkviselési kötelezettséget is.

„Többé nem kötelező az orrot és a szájat fedő védőfelszerelés viselése. Ajánlott a maszk viselése olyan zárt nyilvános helyeken, amelyek rosszul szellőztethetők, ahol sok ember van, és lehetetlen biztonságos távolságot tartani a többi embertől, valamint a tömegközlekedési eszközökön” – tette hozzá a minisztérium.

Litvánián kívül májusban több más ország is eltörli a beutazási szabályokat. Bulgária május 1-jén feloldja az összes beutazási korlátozást. Görögország és Svájc szintén megnyitja kapuit május 2-án.

A turizmus világának precíz híreivel vár az Utazás hírek csoport.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben