Magyarország kormánya hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül – írja a Bloomberg.
A Bloomberg nemzetközi hírügynökség szerint egy állami irányítású befektetési társaság lenne a vevő, de többet egyelőre nem lehet tudni, mert sem a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, sem a Budapest Airport jelenlegi tulajdonosai nem adtak ki nyilatkozatot az ügyben.
A Bloomberg egy, az ügyet jól ismerő, neve elhallgatását kérő személyre hivatkozik, aki azt állítja, hogy a magyar kormány hivatalos ajánlatot tett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. többségi, 51 százalékos részére. A tárgyalási folyamat nincs abban a stádiumban, hogy a ferihegyi repülőtér tulajdonosai elfogadhatták volna a kínált összeget, azonban a döntés megszületett, hogy további tárgyalásokat kezdeményeznek immár a vételi ajánlatról. – fogalmazza meg a helyzetet a Világgazdaság.
A magyar állam 51 százalékos tulajdonrészt szerezne a Budapest Airport-ban, a maradék 49 százalékot pedig egy másik repülőtér-üzemeltető vásárolhatja meg.
Az ügylet valóságtartalmát erősíti néhány gazdasági lépés, amelyet Magyarország az utóbbi napokban tett meg, a kirakós elemeit a Portfolio igyekezett összerakni közérthetően, idézem:
Érdekes a Budapest Airport tulajdonrészének megvásárlásának időzítése, tekintettel az idei költségvetés helyzetére. Az államháztartásra ugyanakkor több szálon keresztül fejti ki a hatását a tranzakció. Az EU felé jelentett, eredményszemléletű költségvetési deficit nem változik, ugyanis bár a kiadási oldalon jelentkezik ez a tétel, a másik oldalon vagyonra tesz szert a magyar állam. A pénzforgalmi hiányra, valamint ezen keresztül az államadósságra azonban hatást gyakorol ez az állami nagy bevásárlás, ugyanis a tranzakciót meg kell finanszírozni, ami – ellentételező intézkedések hiányában – növeli a finanszírozási igényt, és így a pénzforgalmi deficitet. Könnyen lehet, hogy az Államadósság Kezelő Központ hétfő délutáni bejelentése is már ezzel volt összefüggésben: az eredeti 3409 milliárd forintról 4113 milliárd forintra emelte a központi költségvetés finanszírozási igényét a kormány, az ÁKK pedig ennek megfelelően módosította finanszírozási tervét. Az sem véletlen, hogy kedden a magyar állam 10 éves eurókötvénnyel jelent meg a piacon, könnyen lehet, hogy a mostani kötvénykibocsátás a friss vásárlási ügylet megfinanszírozásával függ össze. Az 5,9 milliárd eurót is meghaladó ajánlati könyvből 1,75 milliárd eurónyi ajánlatot fogadott el az Államadósság Kezelő Központ, a papír pedig az irányadó midswap felett végül 235 bázispontos felárral ment el.
– tette közzé véleményét a Portfolio gazdasági szaklap.
Évek óta téma, hogy a kormány visszavásárolja a budapesti repülőteret, mert a ferihegyi repteret stratégiai eszköznek tekinti
Már 2020 októberében cikket írtam arról, hogy komoly kormányzati szándék van a ferihegyi reptér visszavásárlására vonatkozóan. Akkoriban a budapesti Sofitel Hotelt és a Gellért Szállót is birtokló Jellinek Dániel féle Indotek csoport neve röppent fel, mint lehetséges befektető. Magam úgy fogalmaztam ennek kapcsán, hogy „egy kisebb összeget már rá mernék tenni arra, hogy ez az üzlet előbb-utóbb valamilyen formában nyélbe lesz ütve.„
A mostani hírek alapján úgy tűnik, hogy az előbb-utóbb már lassacskán belátható időt jelent, de a szereplők részben, vagy egészben változnak, jelenleg ugyanis a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy egy katari befektető lép színre. Erről személyesen a Ryanair vezérrel szópárbajba keveredett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszélt még 2023 januárjában, majd pedig idén áprilisban újra nyilatkozott a témában.
Akkor az InfoRádióban azt mondta, hogy a budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, ezért magyar kézbe kell kerülnie. A miniszter kiemelte, hogy a kormány elkötelezett, hogy visszavásárolja, mindegy, ki a tulajdonos, az üzletet szerinte még az év vége előtt le lehet zárni.