budapesti fürdők forgalma 2021 nyár BGYH

Növekszik a budapesti fürdők forgalma 2021-ben – egyre többen élvezzük a termálvizeinket

by Kassay Tamás

2021 nyarán a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltett fürdők és strandok 773.000 vendéget fogadtak, 32 százalékkal többet, mint 2020 azonos időszakában – ismertette Borosné Szűts Ildikó, a BGYH Zrt. vezérigazgatója a Széchenyi fürdő Márvány termében megtartott mai sajtótájékoztatón, amiről az MTI is beszámolt.

Összehasonlításul írom, hogy a 2019-es rekord évben a Széchenyi fürdő egymagában 1,8 millió vendéget fogadott, érdemes megnézni az akkori számokat és nosztalgiával vegyes érzésekkel csodálkozni.

A budapesti fürdők forgalma 2021 nyarán

A BGYH árbevétele éves összevetésben az idén nyári hónapokban június és augusztus között 53 százalékkal nőtt és elérte a 2,38 milliárd forintot, 5 intézményben pedig az árbevétel meghaladta a 200 millió forintot:

  • a Széchenyi Fürdőben,
  • a Palatinus fürdőben,
  • a Paskál Strandfürdőben,
  • a Gellért fürdőben
  • és a Lukács Fürdőben.

Az 5 fürdő közül 570 millió forintos árbevételével a Széchenyi Fürdő, 274,2 millió forintos árbevételével pedig a Paskál Strandfürdő emelkedett ki. Az utóbbi azért fontos, mert ez a fürdő kimondottan a magyar vendégekre szakosodott

– mondta Szűts Ildikó vezérigazgató

A BGYH a koronavírus-járvány miatt összesen 8 hónapig kényszerült zárva tartani 2020-ban és 2021-ben, ezzel pedig 21 milliárd forint veszteséget szenvedett el, ami több, mint egy évnél nagyobb bevételkiesést jelent.

Borosné Szűts Ildikó kitért rá, hogy a vállalat egész nyáron munkaerőhiánnyal küzdött, a turizmus hektikussága miatt. Erről egyébként más piaci szereplők is rendszeresen küldenek jelzéseket a sajtón keresztül.

A BGYH Zrt. vezérigazgatója bemutatta a startégiai célokat is. Elmondta, a társaság fürdőit kategóriákba sorolták, hogy a célcsoportokat megfelelően tudják kiszolgálni:

Történelmi fürdők kategóriája

Ebbe a kategóriába tartozik a Széchenyi, a Rudas és a Gellért Fürdő.

Gyógycentrumok kategóriája

A második kategóriába a Lukács Fürdő került, amelyet gyógycentrummá fognak alakítani. A tervek szerint a jövőben a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által finanszírozott gyógyellátások legtöbbjét a Lukács Fürdő fogja szolgáltatni.

A többi fürdőt további 3 kategóriába sorolták.

Bejelentették azt is, hogy BGYH megállapodott a Doktor 24-gyel, Magyarország egyik piacvezető egészségügyi magánszolgáltatójával a privát gyógyszolgáltatások bevezetéséről. A Széchenyi Fürdőben privát medical spa kezelést is tudnak nyújtani, például azoknak a betegeknek is, akik magánegészségügyi intézményben műtétre várnak, vagy azt követően rehabilitációra van szükségük. A megállapodásról és a medical spa szolgáltatásról ebben a cikkben lehet többet megtudni.

Borosné Szűts Ildikó a két társaság együttműködését részben azzal indokolta, hogy a BGYH Zrt.-nek pótolnia kell a 21 milliárd forintos veszteségét, és bővítenie kell szolgáltatási portfólióját, részben pedig azzal, hogy az utóbbi időben az egészségprevenciós vonal csökkenő tendenciát mutatott a BGYH Zrt. árbevételében.

Érdekelnek a gyógyfürdős témák? Ajánlom figyelmedbe a Fürdők, Gyógyfürdők csoportot.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben