kigyulladt Tamási fürdő ég tetőszerkezet lángol tűzoltók

Kigyulladt a Tamási termálfürdő – nagy lángokkal égett a tetőszerkezet (videó)

by Kassay Tamás

Kigyulladt a Tolna megyei Tamásiban lévő Tamási termálfürdő tetőszerkezetén, a Hársfa utcában. A helyszínre kiérkeztek a dombóvári és a siófoki hivatásos, valamint a tamási önkormányzati tűzoltók – jelentette a Tolna megyei Katasztrófavédelemre hivatkozva a Tolna megyei hírportál.

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint a kiérkező tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kezdték meg az izzó részek oltását.

Egy emeleti medencénél keletkezett a lambériás résznél tűz, melyet eloltottak az ott dolgozók. A füst azonban továbbra is látható volt, így a kiérkező tűzoltó egységek megkezdték a tetőhéjazat bontását, jelenleg 5 fecskendő és két magasból mentő van a helyszínen. Személyi sérülés nem történt, minden fürdőző időben elhagyta a fürdőt. Nagy erőkkel zajlik az oltás jelenleg is.

mondta Köves Péter, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője

Az oltásban 6 település 40 tűzoltója vesz részt.

A helyi Katasztrófavédelem 19:53-kor az alábbi frissítést tette közzé: „Több helyen izzik egy tamási termálfürdő tetőszerkezete a Hársfa utcában. A tűzesethez a dombóvári, a siófoki és a bonyhádi hivatásos, valamint a tamási önkormányzati és önkéntes tűzoltók vonultak ki. Az egységek három víz- és két létrasugár segítségével oltják az izzó, parázsló részeket, valamint megbontják a tetőszerkezetet. A tűzoltást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.”

Tolna megyei hírportál elérte Porga Ferenc polgármestert, aki azt mondta, hogy a tüzet elektromos zárlat okozta, amely belekapott a tetőszerkezetbe, a lambériába és a szigetelésbe. Hozzátette: nem biztos benne, de a fürdő talán délután 4 óra körül kezdett égni. Abban bíznak, hogy a tűzoltók meg tudják állítani a tüzet, és sikerül megmenteni a tamási fürdő épületét.

A tűzről és a mentési munkálatokról a Tolnatáj Televízió közölt video felvételeket.

Az utóbbi időben sajnos nagyon sok a tűzeset, égett 3 szálloda, legutóbb a nagy nevű Borostyán Med wellness hotel és belőle nem is sok maradt végül, most pedig a Tamási fürdő jött a furcsa sorban. Korábban pedig írtam 2 másik szállodatűzről is, az egyik Ilosván, a másik pedig Zalakaroson a Hotel Freya épületében történt. Utóbbiról exkluzív olvasói fotókkal és videóval számoltam be. Reméljük, hogy nem kell több ilyenről hírt adnom a közeljövőben.

Érdekelnek a gyógyfürdős témák? Ajánlom figyelmedbe a Fürdők, Gyógyfürdők csoportot.
Ha útleírások, szállás vélemények is érdekelnek, akkor vár a Wellness, Utazás, Élmények csoport, sőt, Hírlevelünkre is feliratkozhatsz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. Elfogadom Bővebben